1.

A kövér ember ma felszállt mellém a buszra, és nagyobb helyet foglalt el, mint kellett volna. Csaknem odaszorított az ablakhoz, de nem mertem neki azt mondani, hogy túl kövér, mert az illetlenség. Hátha beteg, vagy valami.
Nem is akartam ránézni, mert tudtam, hogy nagyon ronda, de hallottam, ahogy hangosan lélegzik, és engem néz.
Egészen hazáig lélegzett.

2.

Ma a barátnőmmel találkoztam, aki azt mondta nekem, hogy szeretne velem egyet sétálni a parkban. Aztán elfáradtunk a sok sétálásban, és le akartunk ülni csókolózni. De mindegyik pad foglalt volt, és mindegyiken fiatal párok csókolóztak.
Amikor elsétáltunk a játszótér mellett, ott volt a kövér ember az egyik padon. De volt mellette hely.
Leültünk mellé csókolózni.
A kövér ember végig figyelt minket.

3.

Úgy gondoltuk, ma megnézünk egy filmet a haverokkal, amit már egészen régóta szerettünk volna, és pont az a film ment ma a tévében.
Elővettünk egy csomó rágcsálnivalót meg sört, és amikor elkezdődött a film, már nagyon jól éreztük magunkat.
Aztán a filmet félbeszakították a reklám miatt, a kövér ember pedig minket nézett a tévéből. Először nevettünk rajta, aztán csendben néztük egymást. Az egész nagyon kínos volt.
Egészen a reklám végéig ott volt a kövér ember.

4.

Ma nagyon sokat forgolódtam az ágyamban, a kövér emberről álmodtam. Sokszor fordultam a fal felé idegesen, aztán észrevettem, hogy nem is a fal felé fordulok.
Ekkor belehúztam az öklömmel a falba, mert azt álmodtam, hogy ott van a kövér ember, lélegzik és engem néz.
Amikor pedig felébredtem, és elfordultam a faltól, hogy felkeljek az ágyról, nem tudtam felkelni, mert a kövér ember ott állt mellette, és nézett engem, és lélegzett.
Udvariasan megkértem, hogy menjen arrébb, erre elővett egy körtét a zakója zsebéből, és enni kezdte. Undorító körteszag lett.
Aztán inkább megkerültem nagy nehezen, és mentem a dolgomra.

5.
Azt terveztük el a barátnőmmel, hogy szexelni fogunk, ezért fogtuk a hungarocell-lapokat, és megpróbáltuk elkeríteni a szobában a kövér embert. Ő végül is nem tiltakozott, de elkezdett banánt enni meg cigarettázni, így amikor már nekiálltunk szexelni, éreztük, hogy büdös az egész szoba.
Kinyitottuk az ablakot, hogy szexelhessünk tovább, de ekkor a kövér ember bekapcsolta a rádiót, pedig nem szólt benne semmi, csak recsegett, és azt hallgatta.
Aztán inkább mégsem szexeltünk.

6.

Eltemettem az anyámat, a kövér ember is eljött a temetésre, de nem a sírt nézte, hanem engem.
Elővett egy csomag gumicukrot, és ott zörgött vele, miközben mindenki össze-vissza sírt, meg állt napszemüvegben, de ő csak ette a gumicukrot, meg kínálgatott vele.
De én nem bírtam belenyúlni a zacskóba, mert tudtam, hogy a kövér ember belenyúlt már az ő nyálas meg büdös kezével, és ma amúgy is egy gombóc volt a torkomban egész nap, ezért fogtam a kövér embert és visszautasítottam.

7.
A barátnőm ma elhagyott a kövér ember miatt. Elmentem a vécére sírni, de a kövér ember ült a vécén, és amit szart, az nagyon büdös volt, csupa banánszag meg gumicukorszag, amit már megemésztettek, és annyira undorító volt, hogy hánynom kellett.
De a vécébe nem tudtam hányni, mert a kövér ember ott ült rajta.

8.

Ma reggel nyolc órakor a kövér ember elkezdett füvet nyírni az ablak alatt, pedig hétvége van. Kiszóltam neki, hogy hagyja abba, de nem figyelt rám, mert hangosan zúgott a fűnyíró, amivel lenyírta a virágokat, a fákat, a kerítést, meg széjjeltrancsírozta a kutyát is.
Aztán elborzadtam, mert láttam, hogy a kövér ember leveszi a pólóját, és a hónaljában a szőr hatalmas és ragacsos, és a melle is csupa szőr, meg izzadt, gusztustalan domb, a mellbimbója meg olyan, mint egy körte, a másik meg mint egy rohadt körte.
Egész délelőtt fűnyírózott a kövér ember.

9.

Ma nagyon fáradt vagyok a kövér ember miatt. Már nem is tudom, hányadszorra mondom ezt. És már nem is tudom, hányszor próbáltam megszabadulni tőle, meg kinyírni, vagy arrébb küldeni, hogy mondjuk a szomszédban legyen inkább, meg ne ott, ahol dolgozok, meg szarok, meg eszek.
A kövér embert ez látszólag nem zavarta, ma például nagyon barátságos volt, mert többszöri elutasításom ellenére megbontott egy zacskó mogyorót, és úgy kínált meg vele, hogy előtte nem nyúlt bele az undorító szőrös, taknyos és égett kezével, ezért ránéztem, és bólintottam. Ennyire fáradt voltam.
Elfogadtam, amivel kínált.

Az egész vesszőfutásom tavasszal történt. Nem volt hideg, nem volt meleg, pedig hajnalodott. Szürkekabátos volt az ég – összeöltöztünk. A köztéri világítás vezette utamat. A lámpa biztos fénye merőben túl tett céltalanságomon. A házak aludtak. Egy-egy bámuló szem szegezte rám fényét, nem kapcsolták le a tévét. Nagymező utcánál jártam, le akartam részegedni. Itt nem messze a kereszteződéstől van egy hely, ahol kiadják még ilyenkor is. Az egész járólapos végtelenbe futó terület tele volt fénnyel, olyan volt, mintha élne, pedig embert már órák óta nem látott. A csend sikított fülembe. Színházi bejáró üres, padok üresek, következő kereszteződés szintén. Üres volt minden, én akartam az lenni. Pont nélküli Ü betű akartam lenni. Idegesített, hogy hajnali józan vagyok, az hogy hétfő van. Hétfő, hétfő van: robbant be elmémbe. Már szalagra készülnek az emberek, még próbálják a hétvégi pihenés utolsóját orrukba tubákolni. Nem érnek rá, nem érnek rám. Szenvedhetek magamnak, sírhatok a visszhangnak, bömbölhetek egy kaller vállán.
Tulajdonképpen leszarom őket. Nem tud senki sem megérteni annyira, mint amennyire megértem magamat. Bólogatás az egész. A végén megköszönném, ne félj!
A polcokon sorakozott az, amire vágytam: vörös, újrahasznosított dugós. A bolt előtt jöttem rá: akárhová leülhetek. Minden az enyém. Erre a padra vágyok, arra a padra, utcakőre, kirakat elé. Autók tetejére, minden korty közben másra és másra. Kezdetnek jó lesz itt is. Mutatóujjamat a parafára nyomtam, hallottam, ahogy befelé nyomódik a kupak. Csúszott lefelé szépen…, szépen, szépen, szépen. Borszagúak lettek ujjaim.
Kissrác koromban anyáék borokat tartottak a hűtőajtóban. Ott álltam velük szembe és kívántam őket. Elképzeltem mocskosan finom ízűket. Elszomorodtam, amikor csalódnom kellett; elszomorított szajháim köpni való rossz íze.
Az első korty megy le legnehezebben, azután beleszoksz. Apropó, ismertem egy lányt. Felszínen karcoltuk egymást, pedig lehetett volna valami. Ez kettőnk között mennyire mély, mennyire tiszta és ritka: hazudtam barátiamnak Ebből egyiket sem éreztem, csupán mondani akartam valamit. Így nem maradt más, mint hajkurászni a nőket, hogy legyen témád. Elsírhatod, hogy ti mennyire vesztetek össze, miért és mennyire igazad volt. Elmondhatod, hogy milyen neki, hogyan szereti, és mit nem enged. Hogyan kényszeríted térdre ágyékod tövéhez.
Szóval ismertem ezt a lányt. Vele voltam, de minden találkozáskor menekülni akartam tőle. A legvégén szakított velem: leült velem szembe, mélyen belenézett álmos szemembe és végig vezette csónakunkat a klisék hosszú folyamán, míg a végén belesétált és csendesen megfojtott benne.
Az első kortyoknál ezt szoktam érezni: a lelki fullasztásom. Alulról bugyog fel, majd szétcsap teljes energiával. Ugrálni akarok ilyenkor, ordítva a neveket, skandálva mindent, ami nem érdekel. Ordííítani akarok veled, ordítani akarok veled hatalmas ég!
Felálltam a padról, és farkasként kiáltottam beléd, ködös hajnal. A hang szétment a négy közeli utcán, mint egy sárga fénycsóva. Lefordultam én is velük. Lábaim durrogtak. Durr jobb láb durr bal. Jobb kanyar, majd még egy jobb. Balra még ötszáz méter.
Az üveg közepén jártam. Lábaim dübörögtek előre az utcák csendjén – felverték azt. Koncentrálni próbáltam. Mire is? Talán borért megyek, talán hozzád. Úgy éreztem figyelsz. Megpróbálom tettetni, hogy tudok még járni. Megmutatom neked, hogy igenis van célom. Hazudtál, mikor kuncogtál, hogy nincs jövőm! Tetszelegve  tettem a lábaimat egymás után, kecsesen járattam a csípőmet, hiszen itt vagy! Nézel…! Hajamba túrtam, kezemet magam mellé lógattam az üveggel. Befordulok ott, itt begyorsítok, ezt a szakaszt végig vágtázom.
A kisbolt ugyanott állt, a világítás még mindig gyatra, elmém tompa.
Kis utcákba járok, tannin esőre várok – dúdolom. Fejemet ingatom, mert kegyetlenül zavar, hogy mászkálsz bennem. Minden lépésed megmozgat. Szerettem abban a házban lakni: Veled. Úgy képzeltem, hogy mi tulajdonképpen együtt élünk. Osztozunk – birtoklunk. Körgang, a barna mázos bejárati ajtó, a konyha, a szétterpeszkedő belmagasság. A fotel, amelyben kétszer, ha ültünk. Hangok vannak, hangok vannak mindenütt. Téged hallak? A sarkon túl ez a te nevetésed? Eszemet vesztettem: mit súgtál? Nem értem. Fűcsomók között látom a körbe-körbe járó bólogatást. Nyakalom a bort, magam öntöm: én bizisten nem bolondulok meg! Nem, nem, nem és kész. Teljesen jól vagyok, részeg vagyok. Ennyi az egész. Háhá…ez nem a te hangod, egy autó dudál. Akkor is úgy volt, hogy bekattanok, de jöttél Te. Az volt a dolgom, hogy melletted legyek, de sohasem akartam. Velem akartál lenni, én aludni. Bújtál, öleltél, unatkoztam.
Most…most…mo…pa…ká…motyogok magamba!. Szavakat büfögök magam elé. Kiittam ezt is. Az újabb kortyok mágikusan hatottak rám: tovább zakatolok, szétrobbanok, szét akarok repedni. Gyilkos lennék, de tudom, hogy nem, mert szeretlek. Van érzésem!
Eldönthetetlen már: én beszélek vagy bennem valami, amely minden büfögés közben fekete árnyként előbukkan. Nagyon mélyen lehet, mert sűrűn előretör, és nem telik pár perc már a rágyújtott cigarettám füstjébe is kavarog.
Rendben, elmegyek hozzád! Furcsán fogom magam érezni, ahogy te is. Én a sok bor miatt hadarok, te miért leszel néma? Nevetséges, hogy mindketten tudni fogjuk, mégis szabadkozol. Egymást akarjuk. Újra és újra. És megint és megint. Hisz hallom, ahogy mondod…

Inkább megyek borért, mit üljek itt a lépcsőház tövében? Megragadom a rozoga vasrácsot, feltápászkodom. Nem, ma nem lesz látogatás. Megfordulok és futni kezdek. Amikor befordultam egy sötét utcán elkapott az érzés. Nekidőltem a falnak, felbüfögtem mindent. Nincs velem senki sem, hogy legalább ne engedje, hogy beletérdeljek. Erősen markolom a ház falát, de elvoltam hagyatva. Meghalok.
Ez minden, ez minden ez mind a ti hibátok. A Te hibád, mert tudhattad volna, hogy ez lesz. Másképp kellett volna csinálnod. El kellett volna hinnem, hogy kellünk egymásnak. Ha jobban belegondolok: ugyanannyira nem érdekelt az egész, mint ahogy engem. Gyere ide és azonnal töröld fel, amit okoztál, amit vétettél.
Ujjaimat belekapartam a falba és nehézségek árán, de újra felevickéltem két lábra. Le akarok ülni.
Mi nem értjük meg egymást. Kőomlások vagyunk.
Téged okollak; nem magamat hibáztatom. Nem foglak érteni, ahogy te sem fogod érteni őt, aki nem érti azt a másikat, aki régóta nem érti őket, akik szintén nem értenek meg engem. Mindenki hazudik, amit Isten teremtett a hetedik napon, akiről azt hazudták, hogy a hetediken megpihent.
Az utca végén fák vannak. Fák és délelőtt. Kőszobrot látok, bár szememet már hunynám. Utoljára talán elmesélem neked szobrocskám, hogy mi is történt:
,,Az egész vesszőfutásom tavasszal történt.”