Szuszi

Biztonságban, így lehetne a lehető legtömörebben méltányolni a pillanatot, amikor, mint péntekenként legkésőbb éjfélre, Emi a szülői ház udvarára libben. Mindazonáltal aligha hívná szülői háznak, a jelenetet is inkább hazatérésnek; csak ne járulna annyi hazatérés minden egyeséhez, akkor. Állandóan ehhez az éjszakába tájolt emlékhez fordulni, noha nem kizárt, kora esti és szombati, ő sem nem tizenhét, sem nem tizennyolc éves, körülményesen megnyugtató. Óráról órára, éjről éjre, hónapok óta tipeg, tipródik, cammog tulajdonképpeni végtelen terében. Máskülönben hívatlanok ejtenék foglyul, ha nem ügyelne; jobb nem is belegondolni. Levél erezete, kelekótya vanília áprilisi szélben, hasára betűket rajzoló férfi hideg ujja, fa reccsen, zápor tesz próbára kanálist, bőrradír gyűr galacsinokat, történetekké vagy történtekké nyilvánítva valamennyit, hiábavalókká, egy kilátástalan nap méltó végére, ágyban, kényelmesen, egyedülálló légzésére összpontosítva, hogy szorongatottsága múlté legyen, alhasson valahára. Adott esetben mindez nem igényelne figyelmet; amint adottként bármi adandó alkalom elfogadható, óvatlanságról tanúskodik.

Nincs az a ragyogóan sematikus udvar, ami tűntében ne idézné sötét anyagát: téglaház szélesre tárt, emeleti ablakokkal, eperfák koronái, széthajigált jánosbogarak, márványnak tetsző kövek, levegő. Az oxigénmolekulát illusztráló tankönyvi körök tulajdonságai közt felbukkanásuk mikéntje minduntalan elsikkad; hogy lehetnének tehát, ez válik sürgető kérdéssé, nem a valóságosságuk. Tolongó, torlódó, azonos átmérőjű – már csak az egymás takarásába esők miatt is –, megbecsülhetetlen számú – maradva az ábránál. Összeesett tüdő kormos hólyagjai, a foltokban színes, nyákos, holt szövet bizonyul velük szemben haszontalannak. Megfigyelése kiküszöbölhetetlen tárgyaként reszkető teste lesz mihamarabb felejtendő a beálló és nem létező fuldoklás következtében.

Kristófnak, Tádénak

Kérdés ezúttal a közterületek impozáns listáját szemügyre véve kínálkozik: van, ami nem az egyáltalán? Árok, átjáró, dűlő. Kapu, körönd, körtér. Lejáró, lejtő, lépcső […], mélyút […], pincesor […]. Egy másik, ha lehet, még ennél is körültekintőbb jegyzékben szerepelnek olyanok, mint malom, üdülőpart, vadászkastély. Listája válogatja. Attól függően, mihez szükségesek. Jellegükből adódóan megannyi lehetőséget tartogatnak. Kiválasztani, megadni vagy bejelenteni, kijelölve feltüntetni, tárva, belekeveredve, elengedhetetlen kitölteni, lakcímnek, ideiglenesnek, tartózkodási helynek, ismeretlenül, kiszolgáltatva. Egy horhosban lappangó lányról áradozni annak, aki nem tudja, mi a horhos, éppen elég komplikáltan hangzik. Ha valahol nem néz utána, könnyen tévútra vetődik. Jelentésére esetleg torkosként, vagy a horkolásból következtet. Közel volnának egymáshoz, ugyan, másrészről, képzésük helye szerinti ingadozás tapasztalható rögtön. Tovább gondolhatná azt, miből gondolja ezt. Horgosnak értve válik a helyzet hátborzongatóvá. Az ország egyes részein mód nyílik rá. Mit keresne ott Emi? Nem jószántából került oda, bizonyosan. Fogoly. Máris csurom egy vér. Hogy van szíve horgosba zárni, akinek nincs és nem is volt. Így, ezzel, talán mégis a boszorkány-hipotézis nyer lendületet, lel új támogatóra. Utazást, próbákat és megpróbáltatásokat kiállni, banyát nyirbálni, varjaknak szórni, Emit fércelni, elvenni, boldogan élni, míg meg nem halni.

Slussz-passz.

Csábító.

Szigorúan a kutatás eredményeire szorítkozva: kétségbeejtő, kilátástalan, veszett, menthetetlen, helyrehozhatatlan, esélytelen, lehetetlen, hiábavaló. Reménytelen a megléte. Emi netán máshonnan szorul keresésre.

   Van megoldás. Kell lennie. Nem elég több, ha egyszer nincs.

Illusztráció: Breathless

Pala tute merav![1]

– Szólni kéne a Sanyinak, hogy adja vissza a feleségem.
– Sanyi csak szomorodjon meg ott, ahol van.
– Átbattyogok a szomszédba, hozzájuk.
– A gyász egye ki a szívét annak a sutának.
– Anyukája van otthon, a Sanyinak az anyja. Kölcsönadom neki, aztán nem adja vissza. Kiáltok át hozzá, a kertkapun, mert bemenni nehéz, kutyájuk van, harap.
– Megveri az élet, megveri, meglásd!
– Zsoltika szerint is. A Sanyi nagy nulla. Na, hagyjuk is, mielőtt belemegyek.
– Mit csinálhat? Otthon, az anyja, egyedül!
– Süket, nem hall, pedig kutyája van neki. Akinek van kutyája, az sosincs egyedül. Nincsen. De süket.
– Halálos egy pillangó.
– Ki?
– Hát a feleséged.
– Újabban más zenéket hallgat – állítólag!
– Azért mondom. Megint mentél, mi?
– Mentem, de nem hallottam semmit, semmi zenét.
– Zsoltika nagyon tud, lefog neked bármilyen akkordot.
– Jó neki. Csak a Sanyi adná vissza végre.
– A Sanyi? Hát nem tudom. Ne bízz benne.
– Mindegy már. Majd lesz valahogy.
– Azért csak menjél, követeld.
– Jó, megfogadom a tanácsodat, bátya.
– Ne köszönd meg, nekem te a testvérem vagy, tudod. A Zsoltika is.
– Családom támogatása nekem a minden.
– Egyél levest!
– Nem kérek, nem eszem levest, bátya.
– Akinek ekkora szíve van, abba belefér egy jó kis leves, na; zúza van benne, nézd, meg máj is.
– Májusban még együtt voltunk, a Karin meg én.
– Minek adtad oda neki!? Ebbe te is hibás vagy kicsit!
– Odaadtam, mert kérte. ’Kölcsönbe’, így mondta: ’kölcsönbe kérem.’
– Az más. Milyen a leves?
– Jól néz ki. Van benne szív is?
– Szív az nincs, de van nyaka, zúzája, melle. A combja kirántva nyeleshúsnak.
– Akkor hülye voltam. Nem láttam, hogy kibabrálnak velem.
– Ha süket, akkor azt se hallja, mikor ugat a kutya.
– Hogy mi?
– A kutyát nem hallja az öregasszony. A kutyáját.
– Nem hallja meg. Mondjuk, ha szájról olvassa, hallja.
– Leolvassa, hogy mit ugat?
– Nem; hogy ugat. U-G-A-T. Harapós.
– Jó kis kutya lehet az.
– Nem, bátya, nem; nagyon-nagy kutyája van a Sanyinak.
– Nem az anyja kutyája, a Sanyi kutyája?!
– A Sanyi anyjának a kutyája. Én arról beszélek. A Sanyi anyjának a kutyájáról.
– Az, amelyik harapós, nem?
– Kaukázusi, bátya, kaukázusi.
– De a Sanyi hozta a házhoz; nem? Akkor hozta, mikor a feleségedet hozta, haljak meg! Soha nem fog elhagyni! Nem ezt mondta? Vagy ezt te mondtad neki?!
– Nem tudok megülni, bátya, csak mennék. Mindig csak mennék.
– Te! Szólj az Atinak, Ati szóljon Tintinek, Tinti Rajónak, és slussz, elintéződik.
– Azóta étvágyam sincs semmi. Pedig jól főznek itt nálatok: gazdagon!
– Megyek és kiadom. Nem ettél belőle. A kutyának jó lesz, az majd megeszi.
– Csak jöjjön haza a feleségem, hallod, olyat főzetek vele… hogy a szív megszakad, hallod, bátya! A SZ-Í-V M-E-G-SZ-A-K-A-D!

[1] Meghalok érted!

Illusztráció: Francis Picabia, Mardi Gras (Le Baiser) (Mardi Gras [The Kiss] ). c. 1924–26