Szorongás

A forróság tüskéi gőzölgő vibrálássá változtatták a levegőt, az úttest aszfaltja szinte ragacsos masszává olvadt. Pontosan huszonkét perce csodálta a jelenséget, miközben anyjára várt. A rádióban most Ronnie Milsaptől recsegtettek valami romantikusat. Archie-t nem zavarta, oda se bagózott rá.
Archie Heeks majdnem átlagos kissrác volt. Massachusetts államban élt mióta megszületett, azaz hat éve. Természetesen a Red Soxnak szurkolt, mint minden helybéli kölyök, és még milliók. Pisze orra, világosbarna hajának fürtjei szakaszott kicsinyített másává tették anyai nagyapjának, aki egyik oka volt annak, hogy idestova két éve nem beszélt.
Az újságok 1984 nyarának legmelegebb napjáról cikkeztek, Archie pedig épp ezért az anyjától kikönyörgött karamell ízű jégkrémmel a kezében sprintelt befelé a házba, miután anyja kint maradt bezárni a garázst. A karamell azonban pillanatok alatt könnyé és sikoltássá változott. Anyja berohant a házba, és meglátta, amit Archie. Eltakarta a fiú szemét, de az pont annyit számított, mint holtnak a csók. Késő volt ahhoz, hogy ne raktározza el magában a képet. Néhány filmet látott már, amiben történt gyilkosság. Jól tudta, hogy az nem a valóság, a szereplők a nap végén nevetgélve ülnek be meginni egy sört valahová. Igen, a filmek ilyenek. De ez nem film volt, hanem egy kimerevített rémálom. Nagyapja a konyha és a nappali közt feküdt, tarkóját piszkavas döfte át, ami az ádámcsutkán keresztül jött ki a torkán. Másfél hónapos öccse egy konyhakéssel a falhoz szegezve. Kifehérdett bőrén a vörös vér úgy hatott, mint a koromfekete éjszakát megkorbácsoló villám. Anyja elfojtotta a sírást, Archie csak a szemét takaró remegő kéz mozgásából tudta, hogy képtelen parancsolni az idegeinek, agyának, és az egész testének. Csoda volt, hogy eszébe jutott fiának szeme elől eltakarni a horrort.
Archie azóta csak akkor adott ki hangot, ha tüsszentett, vagy köhögött. A temetésen némán peregtek arcáról a könnyek, kicsi vállai meg-megrázkódtak, de egy szót sem szólt.
Most anyját várta, hogy egy másik pszichiáterhez vigye, olyanhoz, aki nem a városban lakik. Az eddigi hasztalan próbált előre lépni a kezelésben. Negyvenöt percen keresztül járatta a száját, hogy ne síri csendben üljék végig a kötelező időt. Archie kisfiú volt, de nem hülye. Minden alkalommal az járt a fejében, hogy Mr. Hills kecskéjét több értelme lenne kezeltetni, mert az legalább reagálna dr. Stenlon kérdéseire. Bután nézne, vagy mekegne, megenné a szék kárpitját, vagy a karfát… Mikor erre gondolt, sajnálta a kecskét is, mert dr. Stenlon pocsék pszichiáter volt.
Nemsokára anyjának Fordja a ház elé kanyarodott, megszólalt a duda, Archie pedig fogta a nagyapjától kapott táskáját, amin John Wayne volt cowboy kalapban, meg egy idézet: „Az igazi férfi azt teszi, amit tennie kell”.
Az ajtót bezárta, miután kijött a házból, és beült az anyósülésre. Anyja egy puszit nyomott Archie feje búbjára, majd elindította a kocsit. Néhány mérföld után, ahogy a forgalom nagyobb lett, Archie kezdte kellemetlenül érezni magát. Gyomra nem csak összeszorult golflabda nagyságúra, de belei, és minden belső szerve liftezett, ágyékától a torkáig, mikor szembe jött velük egy másik autó. Végig az az érzése volt, hogy a következő sofőr nekik kormányozza a járgányát, és halálra nyomja őt a műszerfal. Az érzés feszítette, egyre jobban belepréselte az ülésbe. Már-már valóságként nyalogatta, ahogy könnyű csontú mellkasának nyomódik a Ford eleje, bordái átszúrják a bőrét, és szétkenődik, mint a béka, ha téglát ejtenek rá. Kékülő ajkáról egy könnycsepp csordult le a pólójára.
Anyja a rendelő parkolójában leállította a motort, és finoman megrázta Archie vállát, aki úgy tűnt, alszik. Feje a válláról a mellkasára hanyatlott. Anyja szólítgatni kezdte, egyre erősebben rázta. Pipere holmijai közül kikereste a sminkes tükröt, és Archie szája elé tartotta. Az üveg nem párásodott be.

 

 

(Illusztráció: Jay Belmore)

Vélemény, hozzászólás?