Viharos éjszaka volt. Villámok cikáztak, ömlött az eső, a szél a fák lombját szaggatta. A királykisasszony álruhában indult a királyfik után. Szorosan összefogta maga előtt a ruháját, úgy vágott neki a viharos éjszakának. Már bent járt az erdőben, mikor a háta mögül egy lovashintó zaját hallotta. A kocsi elhajtott mellette, s ő meglátta a három királyfit. Követte őket, míg végül egy nagy kastélyhoz ért az erdő közepén. Úgy döntött ha már eddig eljött bemegy. Hirtelen egy hangot hallott:

– Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert megbánod!

A királykisasszony nem tudta mire vélni a hangot, úgy döntött nem törődik vele. Dúl odakint a vihar, ő pedig elfáradt, biztosan csak a képzelete játszik vele. Ahogy haladt beljebb a kastélyban a figyelmeztető hang csak nem akart szűnni. Egyre azt hajtogatta:

– Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert megbánod!

Visszhangozták a kastély falai a csodás, figyelmeztető hangot. A királykisasszony rájött, hogy ez nem lehet más, csak a szépséges pelikánmadár, amelyről a királyfik is beszéltek. Az egyik szobában meg is találta egy aranykalitkába zárva. A madár ismét figyelmeztette:

– Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert megbánod!

A királykisasszony nem foglalkozott a madár szavaival. Elindult felfedezni a kastélyt. Ahogy ment szobáról szobára egyre szebb helyiségekben találta magát. Arany, gyémánt, zafír, minden kincs amit eddig csak elképzelni tudott ott volt egy helyen. Amint haladt tovább egyszer csak egy teljesen egyszerű, hétköznapi szobába nyitott be. A szobában csak egy ágy és két szék volt. A sok kincs után felkeltette a kíváncsiságát, hogyan kerül a kastélyba egy ilyen szoba? Beljebb ment, sötétben tapogatózott a falon, melyet csak a villámok fénye világított meg. Megnyomott egy gombot, s hirtelen megnyílt előtte a padló. Hatalmas mélység tátongott a lábainál. Közelebb lépett, s látta, hogy pengék forognak az árokban. Egy kaszakút fölött állt. Ijedtében hátrálni kezdett, s meg is indult volna kifelé a szobából, ha nem hallja, hogy a három királyfi hintója megérkezett. Megnyomta ismét a gombot, és gyorsan bebújt az ágy alá. Éppen sikerült elbújnia, mikor látta az ágy alól, hogy bejön a három királyfi a szobába, s egy lányt cipelnek magukkal. A lány könyörgött, hogy eresszék el, mindent megad nekik amit csak kérnek.

– Nem a kincsed kell, hanem az életed!

– Mindenemet odaadom, országomat is, csak az életemet hagyjátok meg!

– Hiszen éppen az kell! Mindened a miénk, már csak az életed van hátra. Ráfizettél a hiszékenységedre, mint a többi királykisasszony is . Látod ezt a szép palotát? Mind a királylányok gyöngyeiből és ékszereiből építettük! Hogy végre megtudd: mi erdei királyok vagyunk! Se katonákat, se udvarnokokat nem tartunk, hanem tartunk szép királykisasszonyokat a kaszakútban. Onnat még egy sem tért vissza!

A királyfik megragadták a lányt, s elvették tőle minden ékszerét. Ekkor az egyik királyfi elejtette a lány gyűrűjét, ami begurult az ágy alá. A királykisasszony szíve majdnem megállt, annyira megijedt. Ijedsége azonban rémületté csapott át , mikor meghallotta az ismeretlen lány vérfagyasztó sikolyát. A lányt belökték a kaszakútba. Rá is ez a sors vár? Így, hogy itt a gyűrű az ágy alatt hamar megtalálják, s aztán nincs menekvés. Átkozta magát, amiért nem hallgatott a madárra, s fordult vissza még lehetett. Ekkor megszólalt az egyik királyfi:

– Na, vegyük ki a gyűrűt az ágy alól!

– Hadd el, ez a vadmacska úgy összekörmölte az arcomat, hogy meg kell mosakodnunk. És már vár a másik királykisasszony, az eszemadta. Az sem gondolja, hogy ma kukorékolt neki a kakas utoljára.

Bezárták a kaszakutat, s kimentek a szobából egyenesen a hintóhoz, s elhajtottak. A királykisasszony mozdulni sem bírt. Megvárta még lenyugszik a szíve, s csak aztán indult haza. Fogta a gyűrűt, és magával vitte bizonyítéknak. Koszosan, ázottan és halálra vált arccal érkezett haza. Az apja rá sem ismert. Pánik lett úrrá a királykisasszonyon, mikor meglátta, hogy a három királyfi ott ül az édesapjával. A királykisasszony elmondta, hogy a kastélyukban járt, elő vette a gyűrűt, majd elmondta az apjának mit látott az ágy alól, hogyan ölték meg és fosztották ki azt a lányt. Azonban nem hitt neki. A királykisasszonynak még a lélegzete is elállt csodálkozásában. A király nem értette, mi lelte a lányát.

– Nem értem mi ütött beléd édes lányom. Tudom, hogy jártál a három királyfi kastélyában. Tegnap éjjel vittek el oda téged, hogy lásd a beszélő pelikánmadarat, s hogy tudd, valóban olyan gazdagok,mint ahogy mondják. Azt a gyűrűt is akkor kaptad a legkisebb királyfitól jegygyűrűként. Mit álmodtál, hogy ilyen bolondokat beszél? A három királyfi most azért jött, hogy megtartsuk az esküvőt, s aztán elmész velük a kastélyba.

És valóban úgy is lett. Megtartották az esküvőt, s indultak is a kastélyba. Egész úton csak gondolkodott a királykisasszony, végül elértek az erdő közepére a kastélyhoz. Kisegítették a hintóból, s az ajtó felé vezették. Ekkor ismerős hangot hallott:

 – Fordulj vissza, szép királykisasszony, mert erőst megbánod…