JANUÁR

 

lefejezett galamb az aszfalton

agyonvert ló

vértelen gyökerek

vakon ágyba bukom este

disznóvér otthon naplemente

ülök a fagy hátán

falánk napok jönnek

kitátja száját – testvéreim! –

üvegpatákon táncol egy pogány

s kilenc kicsi cigány

a csempét körülveszi

lesz sok lámpa

sok csillogó járda

legtöbben mégis

kicsit lentebb fognak állni

kint a ligetben a juharfák alatt

egy neonfényes téli temetésen

 

TÁVOLSÁG

 

Ne lássam a hó

alatt szemed, gyűrött

leplét a holdnak

melledre ne terítsem,

fogaid csontjában,

légzésed húsában

tüzet se keressek, ne

menjek utánad, ne

legyen elég semmilyen

magyarázat, ágat ne

törjek, ne vessek

szemed gödrébe ágyat,

míg alszol, ne szórjak

arcodra hamut.

 

KÉREG

 

Szabad, kimunkált

tér a ketrec.

 

Egyetlen mozdulat,

melyet megtalálnod,

mely hogy megtaláljon.

 

S utána már

semmi sem kimunkált,

semmi sem van,

semmi sem nincs,

és semmi sem lehet.

 

Nincsen, amiért,

nincsen, amikor.

 

Csak a kéreg.

A kéreg.

 

SZEMÉTDOMB

 

A költészet valóban halott,

ez itt egy képernyő, s szavak.

Mire rájöttem, a gépemen

volt már egy rakat vers.

E halom törmelék mindaz,

ami azután maradt, hogy

kiselejteztem mappáim.

Igaz, törölhettem volna

őket. De nem volt garancia,

hogy akkor biztosabban

tűnnek el. A szavak árnyai

nyomtalanul követnek, ja,

emberül gondozni kell a

több hegynyi szemetet, mit

termelünk nap mint nap.

Tudd hát: hulladék, ez is az.

Papír, festék és szavak:

válogatott selejtgyűjteményem.

Nem vagyok fanyar, hidd el

hisz sok talán ez is. A hulladék:

fölösleg. Mások ehelyett

söröztek, bringáztak, röhögtek.

Én legalább tudom, hogy

nem fognak sorba állni érte.