A most következő írás főszereplőjéről, az elmebeteg gyilkos és kannibál Farkas Lajosról – ki a tévénéző közönség által jól ismert Laki Piroska egyes részeit felfalta – számos hátborzongató pletyka látott napvilágot a bulvárlapok hasábjain és az országos televízióban is. Azonban egyetlen történet sem áll közel az igazsághoz, és közel sem olyan borzalmasak, mint a valóság.

Halála előtt – tudniillik a börtönben agyonverték cellatársai – hősünk elmesélte nekem, mi vezetett borzalmas tetteihez. Következzék hát az ő története.

 

Farkas Lajos egy elszegényedett miskolci család negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Már tizennégy éves korában kirúgták otthonról deviáns viselkedése miatt, mivel rendkívüli módon szerette terrorizálni a kisebb állatokat és elfogyasztani belsőségeiket. Évekig hajléktalan semmittevőként tengette az életét. Sokszor aludt árokparton, erdőben, csövezett kriptákban, városi csatornákban és elhagyatott házakban. Ételt kukákból és dögkutakból szerzett magának, és gyakran evett elhullott állatokat – vagy élve elfogta a kisebbeket.

Egy nap, midőn már hónapok óta a fővárosban tengődött, rámosolygott a szerencse. Már-már mesébe illő, ami ezután történt vele. Szóval, egy jótékony alapítvány munkatársai rátaláltak, és segítettek neki beilleszkedni a társadalomba. Egy darabig szállást és ételt kapott az alapítvány hajléktalan-szállójában, és egy pszichiáter segítségével leszokott beteg szokásáról. A következő nehéz években tehát elindult a „normális” életvitel irányába.

Az alapítvány szerzett neki munkát vidéken, egy tiszántúli faluban: a településhez közeli fröccsöntő gyárban dolgozott. Ezen felül, a falu szélén, egy eredetileg önkormányzati tulajdonban lévő, kisebb parasztházat szociális alapon, olcsón kibérelt.

Ennél a pontnál, ha valóban egy mesét mondanék, akár véget is érhetne a történet a boldog befejezéssel, és azzal a tanulsággal, hogy jó szándékú embertársaink segítségével, és persze kellő akaraterővel még nehéz körülmények között is felülemelkedhetünk hibáinkon és helytállhatunk. Azonban, a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberfaj genetikailag, gyárilag hibás, és Farkas Lajos sem volt kivétel: legfeljebb elsorvasztani tudta magában súlyos elmebaját, ám évek múltán egy kicsit másféle, nem kevésbé bizarr deviancia vett rajta erőt.

 

Történt egy napon, hogy szokásához híven a televíziót bámulta este, a megfáradt munkás nap végén. Mivel alapjaiban egyszerű lélek volt, beérte az egyik kereskedelmi csatorna műsora által nyújtott szórakozási lehetőséggel. Említett csatorna akkoriban indította népszerű, énekes tehetségeket kutató, úgymond „sztárcsináló” műsorának ki tudja hányadik évadját. Bár Farkas Lajos sose konyított az énekhez és zenebonához, mivel meglehetősen botfülű volt, de mindig jót szórakozott azon, ahogy a zsűri megalázta a valóban tehetségtelen versenyzőket.

És akkor, pontban 21 óra 34 perckor, a reklámblokk utáni folytatásban a képernyőn feltűnt egy olyan gyönyörű, talán nem is e világi teremtés, hogy Lajosunknak tátva maradt a szája, majd, amikor pacsirta módjára dalolni kezdett, hősünknek már a padlón kellett keresnie az állát:

 

,,Szívemben nincsen soha többé nyár,

Hisz nem láthatlak soha többé már…”

 

 A mindössze 18 éves, göndör, szőkés barna hajú felvidéki lányka, Laki Piroska saját szerzeményével a zsűrit is lenyűgözte, olyannyira, hogy meg is nyerte ama fordulót.

 

Eztán a következő fordulókat ugyanúgy vitte, és bár a döntőbe is bejutott, a lány végül – sokak bánatára – azt nem nyerte meg. Persze, ettől függetlenül ugyanolyan felkapott sztárocska lett belőle, mint a győztesből. Hamarosan alá is írta első lemezszerződését (a lemezt (,,A tovatűnt nyár” címűt) Farkas Lajos az elsők közt rendelte meg), és egyre több cikk is megjelent róla a bulvármédiában.

Hősünk minden ilyen szennylapot megvett, hogy kivagdossa belőlük a Laki Piroskára vonatkozó cikkeket; eztán sorba rendezte, katalogizálta, ahogy azt bármely tisztességes életmű-kutató tenné. A tévészerepléseit felvette a lomispiacról szerzett videomagnóra, azokat újra és újra megnézte. Valahányszor hallotta Laki Piroskát valami új kontextusban megszólalni, vagy egy új zeneszámot énekelni, szinte tapsikolt örömében.

Egy nap az az ötlete támadt, hogy a szobája egyik sarkából eltünteti az amúgy is semmire sem használt, szúette könyvespolcot, és helyette inkább kidekorálja a művésznőről összeszedett fényképekkel. Egy női magazinból kivágott, életnagyságú poszter lett e kis zug éke.

Idővel néha kenyeret, süteményt vagy gyümölcsöket, és virágokat helyezett oda. Amikor egy nap a tévében bejelentették, hogy Piroska egy férfimagazin kedvéért aktfotózást vállal, és megmutatták a forgatás részleteit is, Lajosunk számára új dimenzióval gazdagodott imádata. Természetesen ezt a műsort is felvette, és a magazint is beszerezte, a benne lévő képeket ugyanúgy a sarokba kiragasztván. Ezeket nézegette a leggyakrabban, esténként pedig arról fantáziált és álmodott, ahogy Piroska feszülős bőrruhában szigorú dominaként megparancsolja neki, hogy a lábát nyalogassa. Ezt nagyon élvezte, de ezt most nem óhajtjuk részletesebben kifejteni.

Egy idővel egyre kevesebb hír jött Piroskáról. Még egy lemeze kijött, de már alig foglalkozott vele a média, és lassan kezdték elfelejteni. Hűséges rajongói közt persze megmaradt Farkas Lajos is. Ő egyébként egy nap kicsit megingott, amikor az egyik újságnak többen azt nyilatkozták, hogy egy híres focistával látták az énekesnőt kézenfogva. Rosszul lett a gondolattól, hogy a lány másé lehet. Átkokat szórt a focistára, azt kívánta, sorvadjon el a lába és a nemi szerve, és végül himlőben pusztuljon el. Piroskának pedig újabb, másfajta áldozatokat hozott, a kertben fogott patkányt, valamint verebeket és más kismadarakat.

Bár a focistának nem lett semmi baja, később mégis lehozta a média, hogy szakított az „álompár”. Farkas Lajos majd kiugrott a bőréből örömében, és egy újabb patkányt vitt áldozatul Laki Piroskának.

 

Ám mindez az öröm még semmi volt ahhoz képest, amikor hallotta, hogy a művésznő legújabb koncertje náluk lesz a falunapon! Bizony, mert addigra Piroska csillaga már leáldozóban volt, ezért csak falusi haknikon tudott zsebpénzt szerezni főiskolai tanulmányaihoz (kommunikáció- és médiatudomány szakra járt).

Hősünk szabadságot vett ki már egy héttel a jeles esemény előtt, mindennap illegett, szépítkezett – azaz órákon át nézte magát a tükörben, ötvenszer átigazítván haját, és egyszer még meg is fürdött –, és persze közben újra és újra meghallgatta Piroska lemezeit. No, meg persze a napi áldozat se maradt el, de most csak egy ízben vitt egy énekesmadarat – különben virágokkal kedveskedett inkább.

 

A koncert egészen középszerű volt – bár szegény Piroska becsületére legyen mondva, nem playbackről ment –, de Lajos végigtombolta.

 

,,Egyszer talán újra

Szerelemben

Kéz a kézben

Jössz velem az útra…”

 

Együtt énekelt, együtt lélegzett földöntúli boldogságban a felvidéki csalogánnyal, aki ezt látva széles mosollyal honorálta igyekezetét, valahányszor megtalálta őt tekintetével a közönség soraiban (ami nem volt nehéz, mert elől volt), és egy ízben a kezét is felé nyújtotta.

Miután vége lett a koncertnek, Farkas Lajos azonnal rohant, hogy beszéljen Piroskával. A lány a kocsmához ment, hősünk pedig sietett utána, ám ekkor megtorpant. Egy nyegle, punkfrizurás fiatal fiúval váltott csókot a lány! Egy pillanatra azt gondolta, mindjárt megüti a guta, és legszívesebben odament volna, hogy – az ő szóhasználatát idézzem – megfojtsa azt a taréjos barmot!

Ámde, ekkor előbújt Farkas Lajos ördögien ravasz énje, és jobbat talált ki. Pontosan nem emlékszem, mit mondott, hogy mit beszélt a párocskával, miután odament. Néhány szemtanú emlékszik, hogy félrevonultak így hárman, és hősünk rozzant Wartburgja felé mentek. Lajos minden bizonnyal azt mondta, autogramot kérne a lánytól, de lemezei a kocsijában vannak.

Nos, ezt nem tudni, de az biztos, hogy a kocsihoz közel, viszont másoktól kellően távol leütötte őket, majd elviharzott tanyájára.

Csak reggel tűnt fel Piroska talajrészeg menedzserének, hogy aranytojást tojó tyúkja sehol sincs, és hívta a rendőrséget. Ekkor azonban már késő volt.

 

Farkas Lajos részletesen kifejtette nekem, mit tett azon az éjszakán. Az énekesnő barátját, Olivért (aki egyébként főiskolai szaktársa volt) jó alaposan agyonverte egy kalapáccsal a kertben, majd a kútba dobta.

Piroska már csak arra tért magához, hogy félmeztelenre vetkőztetve és megkötözve fekszik a hideg padló koszos deszkáin, és hogy saját képei tornyosulnak fölé a félhomályban, miközben a saját lemeze szól. A szája nem volt bekötve, bár hiába is sikított, ahogy tudott… nem hallotta senki.

Lajos ekkor jelent meg újra előtte. Hiába sírt, könyörgött, az elmeháborodott és hátborzongató külsejű, ápolatlan férfi meg se hallotta, mit mond, csak az ő egyik legnagyobb slágerét énekelte:

 

,,Azok a kék szemek

Értük én odaveszek

Azok a kék szemek

Felfaló tekintetek…”

 

Meglepő, de Farkas Lajos nem követett el nemi erőszakot a kiszolgáltatott lányon. Valami sokkal, de sokkal borzalmasabbat cselekedett vele ekkor. Bár Piroska érezhette, hogy fortyogó víz gőze száll a konyhából a szobába, nem is sejtette, mi következik vele. Néhány percig csak nézte őt üveges szemeivel a tébolyult ember, majd kirohant a konyhába. Egy hatalmas hentesbárddal és egy vágókéssel tért vissza, miket meglátván Laki Piroska elájult. Farkas Lajos precízen először a lány fejét és a melleit vágta le, majd szinte csontról-csontra, porcról-porcra haladva széttrancsírozta, a késsel pedig kivágta a belső szerveit.

Ezután újságpapírokba csomagolta a megmaradt részeket, külön a zsírt, a húst, a beleket és a csontvelőt, és elsőként a szívét és a máját tette bele a fazékba (melyeket aztán sózott főtt krumplival, csalamádéval és egy üveg koccintós bor kíséretében ízletesen el is fogyasztott), a többit pedig a spájzban lévő fagyasztóba helyezte.

Ha már nem lehetett az övé Piroska, úgy döntött, hát magához veszi. Illetve, magába. És ha teljesen felfalja, hitte, ahogy nekem elmondta, hogy a lelke is vele marad, és mindörökre neki fog énekelni álmaiban. Meg fog bocsátani, mert látni fogja, igaz szerelemből és imádatból tette, és még a túlvilágon sem fogják elválasztani őket.

 

Hogy terve meghiúsult, az annak köszönhető, hogy reggel végül megérkeztek tanyájára a rendőrök a szemtanúi beszámolókat követve. Ekkorra már Laki Piroska több szervét elfogyasztotta (akkor épp a combját rágcsálta, egy nagy kondérban pedig pörköltnek való rotyogott a tűzhelyen).

A kiérkező zsarukra ököllel támadt rá a vérengző pszichopata, így hamar le tudták ütni a gumibottal. Egyikük később mesélte, hogy majd fél évig szanatóriumba kellett járnia: nem bírta elfelejteni, ahogy az eszméletlenül is vicsorgó Farkas Lajos véres fogain ott csüngtek a mócsingok, melyek Laki Piroska húsából megmaradtak.