A sivatagban

A sivatagban
láttam egy teremtményt, pucér, elvetemült,
aki a földön guggolva
kezében tartotta a szívét
és ette azt.
Szóltam hozzá, „Jó ez, barátom?”
„Keserű, bizony – keserű,” válaszolta;
„De ínyemre van,
mert keserű
és mert az én szívem.”

 

Íme, egy gazember sírja 

Íme, egy gazember sírja,
és a közelében egy zord szellem.

Arra jött ibolyákkal egy sápadt szolgálólány,
de a szellem megragadta a karját.
„Ne tégy virágokat,” mondta.
A lány sírt:
„Ah, én szerettem.”
De a szellem búsan ráncolta homlokát:
„Ne tégy virágokat.”

Na mármost –
ha pont ott volt a szellem,
miért sírt a lány?

Lovas Sz. Judit fordításai