Orsi szerencsésnek érezte magát, amikor beköltözött az albérletbe. Kis lakás, Buda egyik előkelő részén, szép a kilátás, nem olyan hangos a forgalom, minden a közelben, ennek ellenére megfizethető, még a szerény keresetéhez mérten is. Egyelőre csak gyakornok egy nagy multinál, otthonról időnként segítik a szülei a fűtésszámlával vagy egy-egy új ruhával, de ki tud huszonhat évesen ilyen jó körülmények között a saját lábán meglenni a fővárosban?

Eleinte a lakókat is barátságosnak vélte. Szépnek látta a harmincas házaspárt a másodikon és figyelmesnek a földszinti Margit nénit, aki egykor házmester volt, mára pedig közös képviselő. A néni alaposan a fiatal lány szájába rágta, hogy a kaput mindig tessék kettőre bezárni, mert a besurranó tolvajok elvihetik a cipőjét is, amíg alszik, ha pedig fölébred, ki tudja, talán a torkát is elmetszik.

Ahogy minden lakásnál, a gondok itt is lassan derültek ki, és egyre nagyobb lavinává nőtték ki magukat.

A lakás egyetlen, nem túl tágas szobája a Rózsadombra nézett, Orsi már előre azt tervezgette, hogyan fog nyitott ablaknál jókat aludni. A beáramló friss levegőben nem is kellett csalódnia, mint egy lusta macska nyújtóztatta benne vékony tagjait a franciaágyon, szőke haja végigomlott a párnákon. Az isteni békét érezte maga körül: megérte az öt év egyetem, az egy év külföldi tanulmányút, az önkéntes munka, mind ide hozta, ebbe a csodálatos fészekbe, ami az otthona lesz, amíg saját lakásra nem telik majd.

Az isteni béke kilenc körül tört meg. Apró lábak dobogtak a plafonon: a szépnek látott harmincas pár két gyermekének a könnyű esti kergetőzése. Nem tarthat sokáig, nyugtatta magát, és valóban, negyed tízkor abbamaradt, akkor a szomszéd lakóházból hallatszott át a szombat esti krimi sejtelmes főcímdala. Ablakot becsuk, fülére párnát szorít, lesz majd jobb is.

Azóta három hónap telt el.

Gergővel az ingyenes TRX edzésen ismerkedett meg. Orsi szokása volt ugyanis, hogy eljárt az összes próbaórára, amit a város sportklubjai meghirdettek. Részt vett kung fu, aikido, kajak, rúdtánc, jóga, vívás, kosárlabda és női foci órákon, emellett pedig rendszeresen járt futni is. Nem vitt haza sűrűn fiút, általában hosszan szeretett randizni valakivel, ismerkedni, viszont pont emiatt a legtöbb srác elbukott nála már az elején, mivel alig lehetett velük beszélgetni.

Gergő egészen más volt. Arányosan kidolgozott testének már az elejétől nem tudott ellenállni, még a kopasz feje sem zavarta, legszívesebben már az edzése után az öltözőbe rángatta volna, de rettenetesen megijedt ettől a nagy vágytól, és csak szemérmesen pillantgatott a határozottan diktáló férfira. Amikor vége lett az órának, maga az edző lépett oda hozzá, és kérdezte meg, nem csatlakozna-e hozzá egy üdítőre, ismer egy helyet.

Egy kis kocsmába vitte a lányt, ami első ránézésre csak egy szokásos pinceborozónak tűnt, de Orsi hamarosan észrevette az egyik falat betöltő tantermi táblát, amire aznap Kosztolányi prózáiról írt jegyzeteket a krétájával a kocsmáros. Imre bácsi magyartanár volt, aztán elege lett az egészből, megnyitotta ezt a helyet, de nem tudott lemondani a tudása átadásáról, és az amúgy is magányosan maguk elé bámuló, iszogató törzsközönséget ezekkel a jegyzetekkel kezdte el tanítgatni. Aki felmondta a pultnál az előző napi anyagot, kettő és öt százalék közötti kedvezménnyel ihatott attól függően, hányasra értékelték a feleletét.

Gergő és Orsi ásványvizek mellett beszélgettek zárásig, a férfi elmesélte, hogy kamaszkorában punk volt, mindig balhékba keveredett, sokat ivott, néha más is előfordult, kicsapták az iskolából, aztán egy nap kapott egy telefont, hogy meghalt egy közeli barátja az előző esti gyorsulási versenyen és a rendőrök beszélgetni szeretnének vele. Nem akartak tőle sokat, a srácról kérdezgették, mit tud ezekről a versenyekről, de ebben pont nem volt benne, úgyhogy hamar hazaengedték. A szülei az egészre a vállukat vonogatták, hogy majd egyszer ők is biztosan kapnak egy ilyen telefont a fiuk miatt, ekkor döntött úgy, hogy otthagyja a kisvárost, ahol felnőtt, Budapestre költözött, azóta nem ivott egy kortyot sem, de beállt ebbe a kiskocsmába pultosnak, és Imre bácsi segítségével letette estin az érettségit. Nagyon komolyan gyúrni kezdett, és egy osztálytársa apja, aki edző volt, felajánlotta, hogy segít neki, hogy megtanulja ezt a TRX dolgot, mert ez új módszer, kapnak majd rá a fiatal irodisták. Most ennek a férfinak a klubjában dolgozik mint tréner.

A kocsmából hajnalban értek haza, és gátlás nélkül, hangosan szeretkeztek reggelig. Olyan mélyen aludtak utána, hogy ágyúval sem lehetett volna felkelteni őket. Orsi délután végre kipihenten ébredt, pizzát rendeltek, evés után pedig Gergő elindult, hogy megtartsa még az esti edzését. A lépcsőházban egy cetlibe botlottak, a kapura volt kitűzve, Margit néni aláírásával volt ellátva: „Tisztelt lakók! A kaput kettőre, kettőre, kettőre, azaz kettőre kell bezárni, mert bejön rajta a tolvaj. Kapjanak már észbe! És legyünk egymásra tekintettel, ne üzekedjünk hajnalok hajnalán állatok módjára. Ács Margit s.k.”

Orsi fülig vörösödve tépte le a cetlit, igyekezve nem nézni a kapu fölé tett kamerába.

– Egyáltalán legális ez? – kérdezte Gergő a szerkezet felé mutatva, de a lány csak a vállát vonogatta, hogy a néni paranoiás egy kicsit. A férfi egyelőre úgy tűnt, annyiba hagyta a dolgot, sietett dolgozni, de megígérte, hogy hamarosan jelentkezik.

Pénteken aludt ott újra, igyekeztek halkabban szeretkezni, bár Gergő csak azért, mert látta, hogy Orsit zavarja a kiírás. Kilenckor aztán jött a gyerekek lábdobogása.

– Mi a szar ez? – ült fel Gergő az ágyban.

– Csak a szomszéd pár két fia. Minden este ez van.

– Utálom a gyerekeket. Pontosabban a hülye szüleiket utálom, amiért nem tudnak rájuk szólni.

– Ne szabadkozz. Én sem szeretem őket: formátlanok, lóg a takony az orrukból, visítanak, koszos a kezük meg a szájuk széle, és akkor ez még csak a külsejük volt. Hallanád, milyen műsor van háromkor, amikor jönnek haza a játszótérről, és az anyjuk vonszolja fel őket a lépcsőn. Itt szokott üvölteni velük az ajtó előtt, hogy gyere már, mert itt hagylak, vagy hogy fejezd már be a visítást, mert felpofozlak, meg ilyesmi. Az utcán meg nem mondanád róluk, hogy ilyen állatok.

Reggelig aztán csend volt.

Hatkor, az ébresztő előtt fél órával a reggeli hírek szűrődtek bele Gergő álmába. Nyűgösen kinyitotta a szemét, Orsi már ébren volt.

– Minden rohadt reggel ez van. A néni süket a szomszéd lakóházban. Nem tudom pontosan, melyik lakásban lakik, egyszer már hagytam cetlit a házuk kapuján, akkor két napig csend volt. Vettem füldugót is, de reggelre mindig kiesik a fülemből, úgyhogy az sem használ.

– Ez nem normális. Megengeded? – kérdezte Gergő, és meg sem várva a választ, három erőteljeset ütött az ökle élével a falra, hogy a szoba beleremegett. A rádió egy pillanatra elhalkult. A lány döbbenten nézett a férfira: egyszerre csodálta, és félt a következményektől is. Már látta maga előtt Margit néni újabb kiírását. De aztán a rádió óvatosan újra felerősödött. Azonban a férfinak nem volt vele több dolga. Ugyanis egyszerre több irányból hallatszott, hogy ütik a falat: mintha összefogtak volna a szomszédok.

– Úgy látszik, mást is idegesített már – röhögött Gergő. A rádió elnémult, és végre visszaalhattak.

Hét óra körül rántotthús sülő szaga kúszott be a lakásba.

– Ne akadj ki, Margit néni már reggel megfőzi az ebédet. Szerencsére az orrod hamar megszokja, és pár perc múlva már nem is fogod érezni.

– Hogy tudsz ebben élni? Én a nyolcadik kerület kevésbé lányos oldalán lakom, hidd el ott is van balhé, de ez a kicseszett második kerület! Márványból van a lépcső meg minden. Tiszta udvar, rendes ház és rózsás falvédő.  – Azzal Gergő nadrágot húzott, és így, meztelen felsőtesttel indult le a földszintre. Ahogy Margit néni ajtaja elé ért, meghallotta, ahogy kiszűrődik a nő hangja, amint épp a férjével ordít:

– Hogy rohadnál meg! A kurva anyádat! Hogy lehetsz ilyen gonosz?

Gergő megrendülten hallgatta őket egy darabig. Mindig azt hitte, hogy itt olyan normális népek laknak. Egy percre maga elé meredt, egy punk számot kezdett összerakni a fejében, aminek az lenne a refrénje, hogy „hallgass már el”, ezt ilyenkor csak felhangosítaná és az ajtónak nyomná. Aztán meghallotta a földön széjjelpattanó tányérok csörgését, az újabb üvöltéseket, és akkor nyomni kezdte a csengőt, mintha az ujjához ragadt volna. A kiabálás abbamaradt, kopogó léptek zaja hallatszott.

– Ki maga, és miért nincs rendesen felöltözve? Maga tolvaj! Rendőrt fogok hívni! Jancsi hívd a rendőröket, valaki bejött, biztosan az Orsika már megint nem zárta be rendesen az ajtót!

– Na, most tessék megállni. Én nem tudom, miféle képmutató kiskirály maga ebben a házban, de ha legközelebb cetlit látok kiírva a kapura, írok egyet én is magának, hogy kivel kurvaanyázzon reggelente, meg hogy a pokol melyik bugyrának tüzén süsse a rántotthúst hétkor, amikor rendes dolgozó emberek ki akarják pihenni magukat. Keziccsókolom.

Ott hagyta a levegőért kapkodó Margit nénit, és felfelé indult. Így botlott bele az éppen lefelé tartó fiatalasszonyba és két gyerekébe. A nő szemérmetlenül Gergő idomait bámulta, miközben a fiúkat húzta maga után. Az egyik a kabátját rángatta, hogy anya, anya, de a nő rá sem nézett, majd egyszerre észbe kapott, és ráparancsolt, hogy nyughassál, mert szájon váglak, haladjál lefelé.

Gergő akkor már nem állt meg.

– Anyám is így beszélt velem gyerekkoromban, és tudod mit? Tíz éve nem láttam, a széjjelpiált kamaszkoromról meg kevesebb emlékem van, mint arról, hogy megszülettem. Szépen szóljál hozzá, mert olyan hülye lesz, mint én voltam.

Ilyeneket kellene a fejükhöz vágni, hevült fel teljesen a képzeletébe merült Orsi az ágyban fetrengve. Jó lenne, ha tényleg megismerne egy ilyen szelídített állatot, mint ez az álomgergő. Aki nem csak akkor tudja már, mit kellene mondani, amikor becsukta maga mögött az ajtót. Aki nem hagyná, hogy egyedül töltse a péntek estéket, és hogy aljas cetliháborúba bonyolódjon a Margit nénivel. De addig is marad a magány, a képzelet, az olajszag, a lábdobogás, a rohadjál meg, a hatórási hírek meg a jó környék szép kilátással.

 

 

 (Illusztráció: mosaic)