– És a művezetőkkel? Csak vicceltem. Egészségünkre. – A sofőr kuncog. – Én, amúgy kedvelem Molnárt, dacára annak, hogy nem testesíti meg számomra az eszményi vezetőt. Ebéd után már nagy ívben tojik a munkára, egyéb gondja sincs, minthogy beáztassa a kukoricát és begyűjtse a gilisztákat a délutáni pecázásra.

    Almási talányosan mosolyog.

    – FERI BÁTYÁD MÁN A FŐD ALATT VAN! – fogadja e szavakkal Gaál Imre a nyaralásból visszatért, már nem teljesen új fiút. – Pont ama hétvégén halt meg, amikor szabadságra mentél. Hétfőn hiába vártuk az öreget, nem jött. A Jani fia ugrott ki érte kocsin Tahiba, oszt ott talált rá a kerti budin. Ódalra vót bukva, orrán, száján, fülén a vér megalvadva. Megütötte a guta. Gondolom, mialatt a dógát végezte, eszébe jutott a hálátlan családja, attul beidegesedett, az agyába tódult a vér. Ennek oszt vót egy sorsa. Se az asszonyba, se a fiába nem vót semmi öröme. Hogy bízott benne, hogy majd az unokáját magához édesgeti. Előtte héten sorolta, hogy majd elviszi kirándulni, megtanítja úszni, fára mászni…

    – Tudja – mesélte később Molnár művezető –, érdekes házasság volt a Feri bácsié. Ez a szegény ember végzetesen szerette a feleségét, pedig az közel se engedte magához. S az öreg, ahelyett, hogy elvált volna, végigszenvedte mellette az egész életét.

    – Különös – jutott eszébe a már korántsem új fiúnak –, milyen ifjonti hévvel tudott méregbe gurulni. Az arca bevörösödött, remegett az orrcimpája. Jaj, azt sose felejtem el! Épp szűrtünk a Feri bácsival, mikor jött az a két svéd szerelő, hogy megvizsgálják az ALFA LAVAL szeparátort. Feri bátyám felpattant, benyargalt a laborba, két másodperc múlva már vissza is tért, hozott valami papírcsomagot. Rátette a szűrő lemezeire, látványosan kicsomagolta, hát akkor látom, hogy két szelet puncstorta az. Azt mondja nekem: egyél faszikám! A két svéd hökkenten meresztette ránk savószemeit, én majd elsüllyedtem a szégyentől. Faképnél hagytam az öreget – ekkora blamát! Hova az apád faszába szaladsz, kiabált utánam, hadd lássák a külföldiek, hogy jól élünk!

    – Uraim – mutat körül Almási üzemvezető – itt a mennyország, az új Plazma üzem!

    Attila az erős, szorgalmas fiú, ritkábban nevet.

    – Hogy érzed itt magad? – kérdi munkatársát fél év múlva a már egyáltalán nem új fiú.

– Rosszul! A régi plazmában sokkal jobb volt.

– Tudod, mit álmodtam? Kart-karba öltve vonultunk a felhőkön és énekeltük: „A plazmafeldolgozó senkitől se fél!” S az ég legközepén állott egy fura épület, amely erősen emlékeztetett a régi üzemünkre. Bejáratánál peckesen állt Feri bácsi, feje körül glória, és így kiáltott felénk. – Mi az apátok faszát kerestek itt?!