– Hétvégén kinn az egész család?

    – Apjuk faszát! – Az öreg nyakán kiüt a libabőr. – Az asszony már évek óta nem ment Tahinak még a tájára se! Azért vettem nemrég a fiamnak autót, hogy könnyebb legyen a lemenet. De hébe-hóba tudom csak rávenni, hogy kiautózzunk a telekre. – Vívódik, előhozza-e vagy sem. – A menyem nem beszél velem, az unokámat is eltiltották tőlem. Pedig megmondtam annak a balfasz fiamnak, ne vegye el azt a ribancot. Látszott az egész pereputtyán, hogy olyan sötétek, mint a korom. Teljesen kikészítettek, a büdös rohadt életbe!

    – Látom, jól elvannak! – fordul be Gaál Imre.

    – Jöjjön, igyon egy pohárral!

    – Én abból nem iszom. Az nem bor. Inkább hozatok valamelyik fiúval egy hosszúnyakút

    – Apja faszát ennek is – súgja az öreg.

    Valahol az országúton a ZSUKK belsejében.

    – Tudja, mennyit kancáztam én már? – harsogja a sofőr, hogy túltegyen a motorbúgáson. – Vagy húsz éve járom az országot. Áh, több. Nem rossz buli ez, majd meglátja. Mit csinálsz, te ökör!

    – Egész estig szedik a vért?

    – Attól függ. Van úgy, hogy befejezik négykor. Más esetben hétig is eltarthat. De utána mindig elmegyünk egy csehóba. Nézz a pofád elé, nyanya! Tízkor, tizenegykor szoktunk visszaballagni a szállodába.

    – Jó helyeken van a kvártély?

    – Persze. A doktor uraknak az dukál.

    – Ide tartsa az üveget – sürgeti őt Almási üzemvezető egy szakadt kis tanyán. – Közelebb, ne féljen a lótól, megérzi.

    – Nekem is hozzon kettőt – szól Bartos doktor.

    – Rendben!

    – Hó! Hóóó!! Menjenek arrább! El innen, ez a ló megbolondult! – kiáltozik az üzemvezető.

    – Huh, meleg helyzet volt. Majdnem odapréselt bennünket.

    – Laci, meséljen a lovakról – kérleli az új fiú Almási üzemvezetőt a restiben, ahol négyen ülnek az asztalnál egy-egy teli korsó sör mellett.

    – Nos, a kevert parasztló helyett manapság a mezőgazdaságban leginkább a sodrott fajtát használják, amely a melegvérű és hidegvérű kereszteződéséből jött létre. Fogathajtásra, katonai célokra, hobbira a nóniusz a legalkalmasabb. A sportlovak többsége félvér. Ezt az itthoni fajták és az angol telivér keresztezésével hozták létre. Látni imitt-amott muraközit, ismeri, az az óriástermetű állat.

    – Abba oszt van erő – veti közbe a sofőr.

    – Van, az anyja szentségit, nem lehet úgy megrakni a stráfot, hogy el ne vigye. Érdekes fajta a lipicai. A sötét színű példányok hét éves koruk körül kifehérednek. De nem csak ezért különlegesek, könnyen idomíthatóak, jó idegzetűek. Lovas revüben, műlovaglásban ezért használják nagy előszeretettel.

    – Melyik fajtát hozták be őseink?

    – Sajnos az rég elkeveredett. Már a honfoglalást követő években elkezdték keresztezni a nagyobb termetű nyugatiakkal. Árpádék lova közepes marmagasságú, igénytelen, strapabíró jószág volt. Talán a tarpán meg a hucul külső jegyeit viselte magán, helyesebben azokhoz tudnám hasonlítani. A török időkben az arabs telivérekkel fedeztették szorgalmasan, Széchenyi meg behozatta az angol telivéreket; így nemigen lehet már negyedrészben sem föllelni az ősi vérvonalat.

    – És, ma üzlet a magyar ló?

    – Ah, a tenyésztése semmi esetre.

    – De a hormon az igen – szól közbe Bartos doktor. – Csak sajnos kevés ló van már az országban. Alig tudjuk összegyűjteni a megrendeléshez szükséges vemhes kancavért. Pedig ebből jól profitálhatnánk, elhiszi?

    – Egyidősek vagyunk. Miért nem tegezel?

    – Hadd válaszoljak én – kap rá az üzemvezető. – A mi vállalatunknál ez egy régi szokás. Az állatorvosok magázódnak a beosztottakkal.