Vajon világunk Fényes Pillanat?
Idő hordta ki? Élő Akarat?
Vagy akaratot nemzett idegen
zűrzavar, mi nem volt eleven –
csupán bolyongó e honos űrön,
mely önmagának volt eddig öröm?
Nyugalmas, jámbor, áthatolható.
Nyújtózott, mint földi, tiszta tó.
Áttetszőn a Lentig láttatott.
Ami követ és gyökérfát kapott,
őrizte hiven. E meddő anyag
tán titkolta, hogy örökbefogad?
Nem! Befogadta s nem leplezte Őt –
kiragyogta a benti Másminőt.
Megvallott mindent, ami belehullt
tudatként bár, de akaratlanul.
Mint – fűzők hiján – megesett cseléd
elődomborítja gyermekét.
E láttatással mondott áldomást,
hogy így békével illesse a Mást.
Ó ablaküveg: engedékeny űr –
hogy’ megmutattad tehetetlenül
öled mélyén a magos herét,
e szaporító semmi gyökerét!
Minek a Semmi? Átlátszó terem!
Mint csontnak kocsonya: üveg-verem.
Borostyánkő-tó e végtelen űr –
hátához létem foncsorként terül.
Ha zárt Áttetsző engem látni hágy –
ő is nézhesse bennem önmagát.
Rabtartó üveg! Ablak – ott kívül!
Áttetsző tömlöc! Altruista űr!
Várkisasszony áll, trombita rivall –
és közeleg a lovag-körvonal!
Átnézni-látni – űr a börtönöd
a csillag-népek rácsai között.
De honnan e kéj? Látás kényszere?
A vak anyagba vakuljunk bele?
Hisz világtalan masszát fölkínál
e vége-nincsen, áttetsző határ.
Valami látó, kéjleső gyönyört.
Élet! Űr mellén érem ez e Föld?
S Élveteg Szellem miért nem bolyong
más, irdatlan csillag-utakon?
S ha nincs is távol eleven világ –
ott miért nem kószál test nélkül a vágy?
Kicsiny glóbuszunk mi érdemet ért?
Élet érte – sajgó kitüntetés.
Vagy csupán Véletlen pacsmagolt
gyökerével világra ablakot?
Űrt? Ó végtelen átlátszó lakat –
rajta kinézhet minden földi rab.
Ő nem láthat túl már önmagán,
de mutatja, hogy e határ – hazám!
Szótlan tenger és beszédes sziget.
Tán nincs Nyelve ez Űrben senkinek!
De minek e púp?! A fecsegő adó –
ha törölhető s le is csalható?
Rabtartó Űr! Üvegbe zárt e föld.
S szemben a lélek – rabtartó tükör!
Ó magadból nem látsz ki, vakvilág!
Foncsor a lelkem: sötét ón-határt
szabott az Áttetszőnek, hogy belül
nézze az Űr, mit nem lát túl – kívül.
Világtalan anyagnak erdején –
vakot vezetni mért születtem én?
(Illusztráció: Kasia)