Walter Benjamin esszéiből

 

Az álom nyelve

 

Az álom nyelve nem a szavakban, hanem azok alatt van. A szavak az álomban az értelem véletlen produktumai, az értelem pedig egy folyam szó nélküli folyamatosságában van. Az értelem úgy van elrejtve az álomnyelvben, ahogyan például egy alakzat a képrejtvényben. Még az is lehetséges, hogy a képrejtvények eredete ilyen irányban keresendő, és egyfajta álom-gyorsírásból származik.

 

Közelség és távolság

Két olyan viszonyról van itt szó, amelyek a test felépítésében és életében talán ugyanolyan meghatározóak lehetnek, mint a többi térbeli összefüggés (fent és lent, jobb és bal stb.). Ez a kettő azonban különösen az érosz és a szexualitás megélésében kerül előtérbe. Az érosz élete a távolságban szikrázik fel. Másrészt felfigyelhetünk a közelség és a szexualitás rokonságára. – A távolságot illetően Klagesnek az álomról szóló vizsgálódásai hasonlóak. A távolságnak a testi kötődésekre tett hatásánál még ismeretlenebb a közelség hatása. Az ezzel összefüggő jelenségeket talán már évezredekkel ezelőtt elvetették és méltatlanul elhanyagolták.

Minél kevésbé tartanak fogva valakit a sors kötelékei, annál kevésbé határozza őt meg a közvetlen közelében álló [das Nächste],[1] akár a körülmények, akár az emberek jelentenék azt. Az ilyenképpen szabad ember a saját közelségét egészen sajátjaként birtokolja; ő az, aki ezt meghatározza, és nem fordítva. Sorsszerű életének saját meghatározottsága ezzel szemben a messzeségből jön el hozzá. Nem az eljövendő felé fordított tekintettel [Rücksicht],[2] arra visszapillantva cselekszik, mintha az képes volna utolérni őt – hanem a messzeség iránti körültekintéssel [Umsicht], amelybe ő beleilleszkedik. Így a csillagok fürkészése (még ha allegorikusan értjük is ezt) sokkal mélyebben gyökerezik, mint az elkövetkezőkön való tépelődés. Hiszen a távolban levő, ami az embert meghatározza, maga a természet kell hogy legyen, és az annál osztatlanabbul fejti ki hatását, minél tisztább. Ahogyan tehát legkisebb előjelével ráijeszt az idegbetegekre, csillagaival a démonikusokat irányítja, úgy legmélyebb harmóniáival – és csak ezekkel – egyedül a türelmeseket és áhítatban élőket határozza meg. És őket sem a cselekvésükben, hanem az életükben, mert csupán ez lehet sorsszerű. És itt, nem pedig a cselekvés különböző területein, helyénvaló a szabadság. Éppen ennek hatalma oldozza el [entbindet][3] az élőt az egyes természeti történések általi meghatározottságából, és megengedi neki, hogy a természet jelenlététől hagyja vezetni a saját jelenlétét. De úgy van vezetve, mint egy alvó. És a kiteljesedett ember egyedül ilyen álmokban lehet jelen, amelyekből életében nem ébred fel. Mert minél tökéletesebb az ember, annál mélyebb ez az alvás – annál biztosabban és annál szorosabban van rögzítve, leszűkítve lényegének ős-alapjához. Ennélfogva ez olyan alvás, amelyben az álmokat nem a közeli zajok és nem is az emberi környezet [Mitwelt][4] hangjai eredményezik – és amilyen álmokban a hullámtörést és a szférákat és a szelet lehetne meghallani. A minden emberi természet mélyében levő alvás tengere éjjel árad: minden elszenderedés azt mutatja, hogy dagálya olyan partot mos, amelytől az ébrenlét idejében ismét visszahúzódik. Ami belőle megőrizhető, vagyis az álmok – akármilyen csodálatosan megformáltak is –, csupán halott maradványok ennek a mélységnek az öléből. Az élő benne marad, és benne talál védelmet: ez az éber élet hajója és a művész hálójában néma zsákmánnyá váló halak.

Így a tenger az emberi természet szimbóluma. Alvásként – mély és átvitt értelemben – az élethajót viszi áramlatain, amelyeket a szél és a csillagok a messzeségből vezetnek; szendergésként – szó szerinti értelemben – áradásként emelkedik az élet partja fölé, amelyen álmokat hagy hátra.

A közelség (és a távolság?) egyébként az álom számára sem kevésbé meghatározó, mint az érosz számára. És itt mégis gyengülő, szétroncsolódott módon fejlik ki ez a befolyásolás. Ennek a különbségnek a lényegét kellene megtalálni. Az álomban önmagában a legrendkívülibb közelség van jelen – és – talán! – a legrendkívülibb távolság is?

Ami az álomvalóság problémáját illeti, megállapíthatjuk: az álomvilág és az ébrenlét világa (vagyis a valóságos világ [wirkliche Welt]) közötti viszony meghatározását szigorúan meg kell különböztetni annak a viszonynak a vizsgálatától, ami az álomvilág és az igaz világ [wahre Welt] között fennáll. Az igazságban vagy az „igaz világban” nem is létezik álom és ébredés mint olyan; ezek legfennebb saját ábrázolásuk szimbólumai lehetnek. Az igazság világában ugyanis az észlelés [Wahrnehmung][5] világa elveszítette valóságosságát. Igen, az igazság világa talán egyáltalán nem is egy bizonyos tudatnak a világa. Ezzel azt akarom mondani: az álom és az ébredés viszonyának problémája nem „ismeretelméleti”, hanem „észleléselméleti” kérdés. Az észleletek [Wahrnehmungen] azonban nem lehetnek igazak vagy hamisak [wahr oder falsch], hanem csak jelentéstartalmuk hatáskörét illetően lehetnek problematikusak. Az ilyen lehetséges hatáskörök rendszere az ember természete. A kérdés tehát az, hogy az ember természetéből mi illeti az álomészlelés jelentéstartalmát, és mi vonatkozik az éber észlelésére. A „megismerés” számára mindkettő ugyanolyan módon, mégpedig puszta objektumként, bír jelentőséggel.

A távolság és a képek

Sanary, 1931. május 13.

 

Örömünk telik a képek világában – de ez az öröm vajon nem a tudás elleni konok dacból táplálkozik-e? Kinézek a tájra: a tenger tükörsimán fekszik az öbölben; erdők vonulnak, mozdulatlan és néma tömegként, a hegyek hátán felfelé; a bércen romos várfalak, ahogy már évszázadokkal ezelőtt is álltak; az ég felhők nélkül ragyog, „örök kékségben”, ahogy mondani szokták. Így akarja az álmodozó, aki ebbe a tájba elmélyül. Közben ez a tenger milliárd és milliárd hullámával minden pillanatban emelkedik és süllyed, az erdők a gyökereiktől az utolsó levelükig minden pillanatban újra megrezzennek, a várrom köveiben szüntelen omlás és mállás működik, az égben a párák, még mielőtt felhőkké gomolyodnának, láthatatlan küzdelemben vonulnak át egymáson, ahogyan a tudomány ezt a mozgást az anyag legmélyéig követi. Ha az atomokban csak elektronviharokat akar látni, az álmodozónak mindezt el kell felejtenie, mindezt tagadni akarja, hogy átengedhesse magát a képeknek, amelyekben békét akar találni, örökkévalóságot, nyugalmat, maradandóságot. Minden légy, ami a fülébe zümmög, minden széllökés, ami megborzongatja, minden közelség, ami eltalálja, megbünteti hazugságáért – de minden távolság újra felépíti álmát, ami minden felderengő hegyfokra újra merészen felkaptat, minden kivilágított ablakban megcsillan. És akkor látszik a legtökéletesebbnek, amikor sikerül kitépnie magának a mozgásnak a tövisét: amikor átváltoztatja a fölötte rezgő levelek zizegését a lombok sátrává, átváltoztatja a madarak fészekhez suhanását a madarak vándorlásává. Így parancsolni megálljt a természetnek a lecsupaszított képek nevében – ez a szentimentalizmus fekete mágiája. Új hívásban ezt megdermeszteni viszont egyedül a költő kiváltsága.

Benjamin, Walter: Träume. Szerk. Burkhardt Lindner. Frankfurt am Main: Suhrkamp Verlag, 2008. 69-72. 103-104.

A kötet Walter Benjamin saját álmairól készült feljegyzéseit és az álmokhoz kapcsolódó reflexióit tartalmazza, amelyeket a szerkesztő a szerző különböző írásaiból válogatott össze.

[1]das Nächste = a legközelebbi (térben, időben); der Nächste = a legközelebbi ember, a felebarát.

[2]Rücksicht = tapintat, figyelem; auf jemanden Rücksicht nehmen = tekintettel lenni valakire. Szó szerint: ’visszanézést’, ’visszapillantást’ venni valaki felé.

[3]entbinden = 1. eloldozni 2. megszülni

[4]Mit-Welt: vele-világ, a társ-világ

[5]Wahr-nehmung = észlelés, szó szerint: ’igaznak-vétel’

András Orsolya fordítása

Illusztráció: Mehrdad Zaeri

Zhé Shi – Ju Fu: Zhé Shi hallgat

 

Zhé Shi azt jelenti: Ami Van
Ju Fu azt jelenti: Jól Van. Van Rá Válasz.

 

Zhé Shi kiment  a világ végire.

– Nem akarom vissza a képeket. – mondta.
A kő hallgatott.

– Persze, ha van valami és nincsenek hozzá képek – akkor az jobb? töprengett. Ha lenne mozdulat és nincsen hozzá mozdulat, akkor arról azt szokták mondani, kő.
A kő hallgatott.

– Belenéztem egy sejtembe és egyetlen sejtemben is többmillió kép van. Mind jönnek felfelé. Vajon egy gyakorlattal meg lehet tanulni látni őket? Van olyasmi, amitől egyszeriben átlátom ürességüket?
A kő hallgatott.

– Van persze, a halál az. Amikor sejtem sincsen, akkor nincs kép sem a sejtből, és még így is azt mondják, van egy test, ahol vannak képek. Ezek én vagyok.
A kő hallgatott.

 

Zhé Shi és az ismerős

– Hogy vagy, kérdezte az ismerős.
– Jól, felelte Zhé Shi, aztán elmondta, hogyan.
– Máskülönben? – kérdezte az ismerős.
– Ugyanaz. A máskülönben is ugyanaz, mint a rendes.
Beszélgettek kicsit. Az ismerős mesélt magáról aztán ezt kérdezte:
– Hogy vagy? Mesélj valamit magadról.
Zhé Shi hallgatott.

 

 

Alteregók története

Először volt don Amadeo. Egy repülőtéren jelent meg don Pedro kíséretében. Voltaképp don Pedro lépett legelőször a színre és egy darabig azt hittem, ő a hős. Aztán semmi se történt vele. Kizárólag don Amadeóval, amíg fokozatosan rájöttem: don Amadeo az, akit vártam, aki a repülővel érkezett. Don Pedro csak arra járt, vagy csak bejelentette.

Aztán don Amadeo egy dokknál találta Álvarot, a kamaszt, akinek azóta is minden fontosabb eseménye a tenger. Amadeo, Álvaro együtt laktak és néha csatlakoztak hozzájuk más kamaszok vagy huszonévesek. Álvarónak több barátnője volt, Francesca, Emitta, Roberta, és mások, amíg megállapodott végre Juliánál. Juliáék egy darabig alsó szomszédjuk voltak, amíg Álvaro és Julia elköltöztek. Amadeo utolsó éveit Beppával töltötte. Beppa túlélte őt és mai napig is megjelenik, főleg ha Álvaro meglátogatja.

Peppinót kölyökként találták, tizenkét éves kora körülig nőtt. Álvarónál derűsebb és a lányok egyelőre nem érdeklik.

Megismerkedtek Konsztantinosszal, aki csak a műhelyben vagy a kikötőben létezik, illetve utazásokkor. Don Juannal, aki hintaszékről diktál.

Azután a levegőből formálódott Zhé Shi, infrastruktúrával együtt. Zhé Shi festő, Konsztantinosz egyik ismerőse, ecsetét a hajában hordja, fekete és vörös tussal dolgozik. Mindenkinek levelet írt és nem jött válasz. Akkor Zhé Shi tudta: az, akit ő keres, Ju Fu, vagyis van válasz. Amikor van válasz, az Ju Fu.

Időnként találkoznak Ju Fuval, és elmennek Cu Csuanhoz, aki egy kunyhóban él. Az öreg túl van a lisztes évtizedein, nem siet sehová, nem is akar semmit.

Végül, mindezek után, Zhé Shi elhullatott sáljából és Ju Fu hajfogójából egy tibeti völgyben a szél formálta Shinje Nobokut. A szél és az utazók tudata, akik a sálat és hajfogót embernek látták. Shinje utazó láma, legtöbbször énekel. Mint ilyen, megjelenése férfi, alkalmanként nő. Shinje valójában nincs, aki őt hallgatja, a tüneményt látja Shinje útján.

 

(Illusztráció: Varga Borbála: Epikuriosz felé – sziklarészlet; Ecset; Festés közben)

Sylvia Plath: Apu

Nem teszed, nem teszed
soha többé, fekete cipő
melyben úgy éltem akár a láb
harminc éven át, fonnyadozva,
lélegzet s jajveszékelést visszafojtva.

Apu, meg kellett öljelek.
Még azelőtt meghaltál, hogy időm lett volna –
Márvány-nehéz, Istennel teli zsák,
rémes szobor, melynek szürke lábujja
akkora akár egy egy frisco-i fóka.

S a fej a szeszélyes Atlanti óceánban,
mely zöldet kékre hány Nauset partjain is túl.
Imádkoztam, hogy visszahozzalak.
Ach, du.

A német nyelvet, s a lengyel vidéket
egyaránt kilapította a háború hengere, háború, háború.
De a város neve mégis ismert.

S a lengyel barátom szerint
van ilyen városból egy csomó,
így nem mondhatom meg hol veted meg a lábad s versz gyökeret.
Soha nem tudtam beszélni veled.
Nyelvem rendre az állkapcsomba szorult.

Tüskés szögesdrót mögé szorult.
Ich, ich, ich, ich.
Beszélni is alig tudtam.
S nekem minden német pont olyan volt mint te.

Trágár ez a nyelv,
s a gép, a gép:
elhurcolt engem is, akár egy zsidód.
Egy zsidót Dachau-ig, Auschitz-ig s Belsen-ig.
Majd úgy kezdtem beszélni, akár egy zsidó.
S talán az is vagyok, zsidó.

A tiroli hó és a bécsi sör
se nem tiszta, se nem valós.
Cigány örökségemmel és különös szerencsémmel
és a paklimmal, a tarokk paklimmal
még talán egy kicsit zsidó is lehetek.

Mindig is féltem tőled, Apu.
Luftwaffe, gombnyomás-agyú.
És a csinos bajuszod,
az árja, világoskék szemed!
PanzermanN, páncélos, Ó Apu –

Nem Isten, csak horogkereszt.
nincs oly fekete ég mely keresztül kiáltható.
S a nők a fasisztákat szeretik,
ki csizmájával arcukra lép, egy szörnyeteg
szörnyszívű szörnyeteg, akárcsak te.

A tábla mellett állsz,
ekKéppen őriz téged a fotó.
Hasított áll, és nem köröm,
de te túltettél az ördögön,
ki szép szívemet kettéharapta

Te sötét manó.
S én tíz voltam, mikor lezárt a kripta,
s húsz, mikor meg akartam halni,
hogy visszajuthassak hozzád – vissza.
Hittem, hogy még a csont is jó.

De visszamart magának a világ,
a nagy üstfoltozó.
Tudtam már, mi a teendő,
hogy megalkossalak magamnak:
ki egy Meinkampf-szemű, sötét figura,
tűzszerszám, ujjszorító.
Jó, megteszem, mondtam, jó.

Végül túl lettem, Apu.
Tövestül kirántott telefonzsinór,
mostanra süket, lopakodó.

Megöltem, ahogy azt a vérszívót is,
ki azt állította: Te vagy.
Véremen egy évig nevelkedett,
hét évig, tudd meg – azt is, ugyanúgy.
Ideje, hogy aludj.

Sötét szívedből vascölöp kandikál ki,
s a falu mindig is gyűlölt.
Hamvaidon táncolnak s taposnak a népek.
Egytől egyig tudják, kié a hamu.
Túljutottam azóta rajtad te torzszülött: Apu.

Szoó Viktória fordítása

irodalmi félreolvasások 22., 23.

irodalmi félreolvasások 22.

stanicli volt a jóbarát
(spicli)
*

írók és olvasók halálozása
(találkozása)
*

szétírók és szétolvasók találkozása
(szépírók és szépolvasók)
*

Mikes Kelemen élő töröksége
(öröksége)
*

az irodalom összeköp
(összeköt)
*

a szóval foglalkozni kell
(a lóval)
*

termő énes ág
(ékes)
*

kulturális sintér
(színtér)
*

Kamu és gyémánt
(Hamu)
*

egyre gyorsabban olvadnak a giccsek
(gleccserek)
*

az irodalom hálózatos szökevény
(szövevény)
*

jöjj el rendészet
te szülj nekem rendet

 

irodalmi félreolvasások 23.

Csámpáskirálynő
(Csárdás)
*

a magyar szürkemarha
nem száll minden ágra
(az árgyélus kismadár)
*

tón a lúd flatus
*

mint fák tövén a metafora
(bolondgomba)
*

panorámás csizmát visel a babám
(rámás)
*

Rabatt Mater
(Stabat)
*

a magyarok 12 százaléka már legalább hetente költő a neten
(költ)
*

retro dal vagy leszbikus vers?
(klasszikus)
*

Villon legszentebb versei
(legszebb)
*

Hamlet dán szalámi
(királyfi)
*

antropodermikus biblioplegia
(bibliopégia)
*

Félig bevarrott élet
(bevallott)

 

(Illusztráció: Rick Beerhorst)

Madár voltam; Holdra szállnék

 

Madár voltam

Réce voltam,
aztán lelőttek.
Galamb voltam,
aztán lelőttek.
Fácán voltam,
aztán lelőttek.
Varjú voltam,
aztán lelőttek.
Voltam lúd is,
aztán lelőttek.
Voltam fogoly,
Végül az is maradtam.

 

Holdra szállnék

Egyedül én,
Holdra szállnék
Egyedül én,
ott is élnék
Egyedül én,
fát ültetnék
Búra alá,
várost húznék

Egyedül én,
ásnám sírom
Egyedül én,
papként szólnék
Egyedül én,
mint síró asszony
Egyedül én,
szálló lélek

Egyedül én,
egyedül én

 

(Illusztáció: John Gerrard Keulemans: Arachnothera crassirostris)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info