Bejegyzések

NÉPI HIBRID MANIFESZTUM

2017. január 5. csütörtök Borbély András Hozzászólás most!

A nép testétmegerőszakolják, feldarabolják, elkülönítik, levágják egyes tagjait és másokkal pótolják. Kiüresítik belsejét, hogy új szerveket ültessenek belé, míg látható alakját új s új metaforákba, szimbólumrendszerekbe, képsorozatokba és archívumokba rendezik el. Ezután gazdasági-politikai kozmetikahivatalok, nemzeti főszakácsok, pop-próféták, rendőrök, erdőkerülők, mészáros papok, oltogató pedagógusok, a lakható és gondolható világ vadőrei veszik önként kezelésbe a nemzet készülő bipolitikai hibridjét. Nyesegetik húsát, palántát ültetnek a szájba, erotiko-ezoterikus bombaszttá növesztik, végül kiterítik, mint egy hálót, mellyel halászni, vadászni indul az istenadta nép. Az új térkép, az új ország, az új planéta nagyobb, gazdagabb, mint a valódi, mely már nem hozzáférhető, mégis kevésbé férünk rajta. Ezért maga a népi test kénytelen újra és újra szelekciós, tisztogatási, elkülönítési, regisztrációs, önvédelmi progromokat, háborús beavatkozásokat, önkorlátozó gazdasági sokkterápiákat hajtani végre önmagán – ez a modern, önmagát programozó népi hibrid keletkezése, a naturizáló újőszinteség retorikája mögötti társadalmi folyamat. Ez a módszer a túl-élésre, mellyel önmagát száműzi a jelenből egy soha el nem érkező jövőbe, vagy egy soha nem létezett múltba. A marsbéli krónikák, a múltról készülő filmes utópiák és a holdbéli tájak műszakilag előállított fantáziaképei egyesítik és konzerválják az egyetemes humanitás ábrándját az elkerített negyedek, táborok, gettók és természetvédelmi övezetek banalitásával és a tiszta esztétikai tér muzeális-metafizikai nihilizmusával.

A planéta közben a gazdálkodástól, a használati értéktől és a hasznos tevékenységektől, a szükségletek rendjétől elkülönült és autonómmá vált gazdasági szektor illesztékévé, alkatrészévé vált. A haszontalan és öncélú termelékenységgel, az alkotmányok paragrafusaiba, munkatörvénykönyvekbe és szabadpiaci fair trade szerződésekbe kodifikált „természetes” munkamorál, továbbá a fajmenedzsment propagandájával, az akadémiai, vállalkozói, médiapolitikai karrierizmus és öndesign, a globalista mobilizáció életpályamodelljeivel szemben ideje megalkotnunk az intenzív lustálkodás, a munkátlanság tisztelete és tisztessége, az élő és halott, szerves és szervetlen világokkal kötött fair szerződések, a lokálisan szegmentált terekhez való ragaszkodás, az odúkban és repedésekben való semmitevő időtöltés, a rejtőzködő begyökerezettség éthoszát. Egy macska ásítása és koncentrált nyújtózkodása, távolságtartó dörgölőzése, figyelmes kalandozásai a talaj-, padló-, fal- és padlásmenti hangok, szagok, mozdulatok és formák ökonomikus ritmusai között számunkra értelmesebb példázat, mint a legtöbb magas- vagy népszerű művészeti alkotás. Éppen ezért hirdetjük a munkátlanság dicséretét, a munka beszüntetésének hasznát, a szolidaritást a munkanélküliekkel, az ingyen (nem mások kárán, hanem fölöslegén) élőkkel, a sztrájkot. A sztrájk nem pusztán tiltakozás egy alkalmi igazságtalansággal, a kizsákmányolással és a mindennapi élet gyarmatosításával szemben. Hanem a közösségi élet visszatérése oda, ahonnan száműzve van a termelés érdekében. Alkalom az egymásra találásra, a terek és találkozási alkalmak defunkcionalizálására. Erény épp az lenne, ha tudnánk munkanélküliként és munkátlanul is élni, ha a saját munkánkon keresztül kifosztottakból igazságosan újraosztó kegyetlen fosztogatókká válnánk.

A neo-, ultra és szupraliberális elvont szabadságeszméknek a szabad tőkeáramlással, a technológiai és kommunikációs univerzalizmussal, a materiális kizsákmányolás indusztriális és posztindusztriális gyakorlataival való fúziója során a szabadság alakult át a függés legkegyetlenebb formáivá. Nem ott laksz, ahol dolgozol és nem dolgozol ott, ahol laksz; de nem is ott laksz, ahol jól érzed, egyáltalán érzed magad és nem azt dolgozod, ami hasznodra vagy okulásodra válik; nem azt tanulod, amit tudnod kellene és semmire nem jó az, amit tanulsz; nem azokkal töltöd az időd, akiket szeretsz, vagy akiktől tanulhatnál, és így tovább. Pozitív életesélyeid: vendégmunkás leszel a saját életedtől elválasztott munkaerőpiac valamelyik kolóniáján; intellektuális nomád analfabétává képezed magad az egyetemeken; hangtalan, bár némiképp látványos túlélő leszel a bürokratikus spektákulum valamelyik areális szektorában. A valódi életed határozatlan időre fel van függesztve, el van halasztva. A helyettesítések, cserék, áthelyezések, a fizetett szabadságtúrák, a kreativitás spiritualizált termelékenységének, az önmagad és a világ megismerésének és fölfedezésének turistaútvonalain, egyszóval a végtelenített planetáris mobilizáció mitológiáiban a szabadság végül nem több, mint az örökösen áthelyeződő függések láncolata. Saját időd: haladékidő. Totális mobilizációban élsz, ha mozogsz, ha nem. A materiális világgal való viszonyod folytonos kommunikatív megszakításaiban vegetálsz.

A totális mobilizáció, flexibilitás, fluiditás, ugyanakkor és ezzel együtt a „biztonsági okokból” történő körülkerítés és felügyelet-alatt-tartás hétköznapi körülményei között a tiltakozás formájának tekinthető az is, ha makacsul odaláncoljuk magunkat egy helyhez vagy gondolathoz, ha az istennek sem vagyunk hajlandóak tágítani attól. Végtére is az ember még börtönének celláját is megszeretheti, és mondhatja azt: innen most már nem akarok elmozdulni. Mert ha tehetetlenné válok, tehetetlenségem nem azt jelenti, hogy képtelen vagyok valamit megtenni, sokkal inkább azt, hogyképes vagyok nem megtenniugyanazt a dolgot. A tehetetlenség így pozitív és affirmatív képességgé alakítható, ráadásul feltétele annak, hogy szabadon dönthessek arról, hogy mi az, amit megteszek és mi az, amit nem. Annak igazságát, hogy mik vagyunk, az garantálja, hogy tudjuk, mik nem lehetünk; ugyanígy annak világos tudata, hogy mire vagyunk képtelenek, teszi tudatossá cselekedeteinket. Napjaink spektakuláris rezsimjei éppen azáltal korlátozzák azt a képességünket, hogy bizonyos dolgokat képesek legyünk ne megtenni, hogy azt sugallják, bármit megtehetünk és bármivé válhatunk. A „bármi megtörténhet”, a „minden lehetséges”, a „mindent meg lehet oldani”, „minden igazság csak értelmezés kérdése” vagy az „ez a világ a végtelen lehetőségek tárháza” típusú populáris ideológiák így észrevétlenül kiiktatják azt a képességünket, hogy bizonyos dolgokat ne tegyünk meg, hogy ne változzunk át korlátok és határok nélkül bármivé, amit felajánlanak nekünk. Röviden: korlátozza a döntés és a tiltakozás képességét.

A tiltakozás képességének korlátozása a tudatosságot is korlátozza: bármivé lehetünk anélkül, hogy tudnánk, valójában mivé is lettünk. A szabadság fogalmát – ami itt a lehetséges és a nem lehetséges, a „képes vagyok” és a „nem vagyok képes” közti különbségtétel és döntés szabadságát jelenti –, észrevétlenül kiiktatják és a lehetőség fogalmával helyettesítik. Szeretnénk megszabadulni végre a végtelen, meghatározhatatlan és pusztán képzeletbeli lehetőségek végtelenül nyomasztó ajánlataitól. Diákok és tanárok, akik megértették, hogy a család és az iskolarendszer rontja meg a tanulókat! Munkások, akik megértették, hogy soha nem lesz annyi idejük és pénzük, hogy egyszer rendesen megpihenhessenek! Alkalmazottak, akik megértették, hogy túlélésük érdekében elveikkel ellentétes üzenetek, hatások, tevékenységek operacioanlizálására vannak kényszerítve! Művészek, akik megértették, hogy a művészet majdnem mindig a fetisizmus, az elfojtás és a tehetetlenség egyik változata, pótkielégülés! Vallási gyülekezetek tagjai, akik megértették, hogy a vallás igazságait kifosztották és felismerhetetlenné tették, s így most már az állam és a piac mellett a vallás is felelőssé vált a létező túlélési rendszer anonim bűneinek újratermeléséért és elhallgatásáért! Fogyasztók, akik megértették, hogy saját létfeltételeiket fogyasztják, hogy végső soron kannibálok! Mindannyian a saját helyükön maradva használhatják az intézményeket arra, hogy kettéhasítsák a funkciót, amit elfoglalt helyük kiszab rájuk, hogy átfúrják a köztük lévő falakat, s a planetáris hazafiság és testvériség nyelvén kezdjenek el beszélni, dadogni, brekegni, kukorékolni, nyeríteni, csipogni, morogni, ugatni, röfögni, nyávogni, szívből jövő kacagással és fájdalommal. Ahogy a szél odúkat váj, redőket hímez a levegő húsába, a mi hangunk a széllel egyesülve hatoljon át a falakon, hogy hallhatóvá tegyük az antropocén anyag érzékeny morajlását!

A biológiai élet kimozdult a megváltoztathatatlan adottság vagy tényszerűség szintjéről és tervezhetővé vált azáltal, hogy már a születés előtt előre jelezhetővé váltak bizonyos betegségek, s a géntechnológiák lehetővé teszik a jövőbeli individuum testi és szellemi képességeinek megjósolását, sőt tervezését. A tiltakozás az élet ilyen manipulálhatóvá válása, például a magzati diagnosztika alkalmazása ellen, vagy a saját test fölötti rendelkezés visszakövetelése innentől általános alapelvek mentén nehezen megalapozható kockázatvállalás és az élet közösségi formálásához való hozzáférés visszakövetelésének alakját ölti. Az egészséges test fasizmusa bio-esztétikai normaként tér vissza, miközben megfoszt annak lehetőségétől, hogy magunk döntsük el, mit tartunk jó életnek és jó halálnak, vagy mit tartunk szép testnek. Pedig szépek a szegények, a torzszülöttek, az őrültek kiáltásai, a hajléktalanok és a megcsonkított állatok is – nem azért, mert megfelelnek valamiféle esztétikai normának, hanem mert hírt hoznak a testi észlelés jelentéshiányáról és anarchiájáról, a jelöletlen testről, a tudat, a test, az idő és a föld olyan viszonyairól, pszichogeográfiáiról és pszichokozmogóniáiról, melyek az egészségesek számára csak megszelídített álmokban, utópiákban, művészetekbe szublimáltan és perverziókban érhetőek el, ha egyáltalán. De az anyagi életet csak akkor szabadíthatjuk föl, ha képesek leszünk megvalósítani a humán régiók szuverenitását, az emberfeletti és szupranaturális eldologiasodás automatizmusaitól való függésünk felszámolását.

A munkafegyelemben, a pontosságban, az érzelmekkel vagy a testi igényekkel kapcsolatos távolságtartásban – mivel ezek egy általános szabálykövető magatartás és pedagógiai rezsim részeiként, az emberi méltóság vagy a kultúráltság követelményeiként intézményesültek, – már nem ismerhető fel a humanitás eredeti értelme: a természet túlerejével vagy az erős szenvedélyekkel való szembeszegülés a túlélés érdekében. Életviszonyaink között az önuralom ismét külső kényszerként, hatalomként jelentkezik, s ami korábban erkölcs és belső fegyelmezettség volt, ma már inkább a politikai status quo megszervezésének és a termelésnek az ösztönzőjeként, felügyeletként és kényszerként tér vissza az életünkbe. Ezért a szabályszegés révén szerzett öröm, a heterogenitás, vagy a káosz részleges visszakövetelése, a saját biztonságos „polgári” individualitásunk konvencióinak megszegését, integritás-vesztést is jelenthet, ugyanakkor elmozdulást az évszázados humán önszabályozás gyakorlataitól. De önmagunk elől nincs hova meneküljünk. A szabályszegés és a káosz visszakövetelése nem lemondás önmagunkról vagy feloldódás valamiféle romantikusan hátborzongató idegenségben. Csupán ami eddig díszlet és hangtalan nyersanyag volt, immár szembenéz és beszél hozzánk, miközben az emberi szféra dezantropomorfizálódik. Útra keltek, érkeznek a folyók, a fák, az állatok, akiket saját magunkkal együtt hozzáláncoltunk kormányozhatatlan civilizációs masinériánkhoz. Nem békés vonulás ez, hiszen a természeten is úrrá lett mostanra a rendetlenség. De talán ennek a káosznak is vannak szabályai, mint például a precizitás és a radikális mellérendelés.

Egy olyan rendszerben, melyben, mint elárulják, „minden mindennel összefügg”, egy tűpontos csapás az egész rendszert, vagy egyes szűkebb rezsimjeit lebéníthatja, ha csak rövid időre is. Továbbá rámutathat az egész mint általános arra való rászorultságára, aminek elnyomására berendezkedett. Vagyis rámutat arra, hogy eleve egymás mellé vagyunk rendelve egy, az általánosság szintjén és eredendően sohasem szabályozott, sohasem véglegesen összefüggő vagy egységesíthető, egyszerre külsődleges és bensőséges viszonyban. Hisz éppen ezért lehetséges, hogy erre a viszonyra önkényesen intézmények, történelmi, hatalmi, politikai, tudományos, szakértői, pedagógiai, ökológiai, gazdasági és technológiai rezsimek telepedjenek rá, hogy igazságokat és alapelveket tápláljanak belé. A precizitás azonban épp azért anarchikus, mert nem egy szabály ismétlése vagy alkalmazása, hanem a szabály visszatérítése önnön egyszeriségéhez, ami persze látszólag paradox. Meg kell hasítani a szabály fogalmát, hogy értelmet nyerjen a szabály és precizitás kapcsolata: minden valódi szabály igazából csak egyszer, „ott és akkor”, „itt és most” alkalmazható, s abból nyeri érvényességét, hogy eltaláljuk általa egy elágazás irányait. Az abszolút precizitás akairosz, a megfelelő pillanat elve, amikor és csak akkor lehetséges úgy cselekedni egy rendszeren belül, hogy az egész rendszer fejlődési irányát megváltoztassuk. Ez a precizitás egyszerre egyéni és kollektív gyakorlat, csak egyszer alkalmazható szabály, permanens idiómatizmus, eseményszerű megszólalás, a kommunikációs sémák, a szakmai-felügyeleti rezsimek, az úgynevezett gazdasági szükségszerűségek felrobbantása, amit a rendszer életellenes (persze a saját élete elleni) támadásként fog érzékelni.

Számolni kell azzal, hogy a modern államban ingatag összekapcsoltságban és egyensúlyban áll a monopolizált (állami) erőszak és a közjó reprezentációja. A monopolizált erőszak egyrészt indokolja, hogy miért van szükség az erőszakmentes ellenállás jogára, másrészt – s ez már némiképp ellentmondásos –, amennyiben az állami erőszak a népfelség elvén alapszik, szüksége van minden állampolgár egyetértésére abban a tekintetben, hogy a közjót, a közbiztonságot szolgálja. Az ellenállás joga ebben az összefüggésben éppen azt is jelentheti, hogy az egyénben éppen akkor tudatosulhat állampolgári méltósága és szuverenitása, akkor válik ténylegesen is az állami szuverenitás részesévé, ha rendelkezik az állami szuverenitás visszahívásának legalább részleges és időleges tapasztalatával. Vagyis akkor lesz tudatos állampolgár, amikor képessé válik arra, hogy szembeszegüljön az állammal. Az ellenállás joga így tehát az általános, pontosabban a többségi szabályok által érvényesülő közakarat és a közjó közti megfeleltetést kérdőjelezi meg. A szembeszegülés itt az általánosság (ami a gyakorlatban a szavazói többséget jelenti) legitimitása ellen a partikulárissal, regionálissal, kisebbségivel, a non-humánnal, a legkisebbel kötött testvéri szövetsége nevében lép fel, ezáltal pedig felhívja a figyelmet a közakarat partikularitására. Épp ezáltal azonban túl is lép önnön partikularitás érdekein és megalkothatja egy új nép, egy új egyenértékűségi láncolat lehetőségét. Átrendezheti a partikularitások szövetségi logikáját és új mellérendeléseket hoz létre elnyomott nők és kizsákmányolt férfiak, éhezők emberek és megevésre szánt állatok, hazafiak és hazájuktól megfosztott földönfutók között. Jelenleg az interiorizált és az újra objektív-monolitikussá váló felügyeleti rezsimek kettős szorításában élünk. Egy lokális ellenállás vagy engedetlenség így országos, nemzeti, vagy még tágabb jelentőségűvé válhat, ha engedjük megszökni a rend elől, felnőni, kibontakozni, precízzé válni. Minden válság a szövetségesünk, amíg nem bízzuk rá a megoldást arcátlan hatalmasokra.

Számolni kell azzal is, hogy a túltermelés és a természet kizsákmányálása is a mesterségesen előidézett káosz egy formája, még ha az aktuális termelési mód történelmi vagy természeti szükségszerűségnek, s ezáltal alternatíva nélkülinek is állítja be magát. Igaz ugyanakkor, hogy nincs alternatíva új társadalmi-természeti szerződés és egy új kollektív akarat megszületése nélkül. Egy új zoológiai vagy ökológiai bálvány koncentrációja, fetisizálása és brandingelése helyett a javaknak az intézményes keretek szisztematikus újraírása közbeni újraelosztására és a lokális gazdasági szuverenitással rendelkező populációk megszervezésére kell törekednünk. Röviden: a szabad tőkeáramlás és az áruforgalom korlátozására, a termelési eszközök társadalmasítására a tudás és az emberek mobilitási lehetőségeinek fenntartása és a gazdálkodás ökológiai hatásainak maximális tudatosítása mellett. A túltermelés csak úgy korlátozható, ha az emberi munka értelmét nem pusztán a csereértékben és a pénzben jelöljük meg, melynek újraértékesülése a termelő közösségek számára átláthatatlan és uralhatatlan, ezáltal transzcendensnek tűnő folyamatként jelenik meg, hanem a formálás, létrehozás autonóm folyamataként, melynek felhasználásáért és értékesüléséért a termelők adott közössége a felelős. A túlnépesedés folyamata csak úgy korlátozható, ha a rendelkezésre álló individuális életidő és életenergia értelmesen társadalmi-közösségi idővé és tevékenységgé szublimálható. Így tehát olyan közösségi formák létrehozása a cél, melyek mindinkább kiszabadítják az egyént izolált individuális, családi, szakmai, munkahelyi pozíciójából és kapcsolatba hozzák nemcsak a többi emberrel, hanem materiális környezetével is, ami ugyanakkor magától korlátot szab a pusztán virtuális közösségi jelölőkhöz való rögződés kompenzatórikus kényszerének.

Bejegyzések

Dissonance, Mozart

2017. január 5. csütörtök Fekete Anna Hozzászólás most!

Harmincvalahány betű elég az összes átokra,
az összes jókívánságra. Fekete karmok, ívek
és pontocskák. Rögzíthetjük velük a vihar
pontos útját a tengeren, apánk halálát, a reggelek
kíméletlen körforgását, vagy ahogy egy bosszúálló
nyárdélután rátelepszik holtakra és élőkre.
Mire lenne jó egy dal? Hiszen leírni annyi,
mint számba venni. Összeadni, szorozni, birtokolni,
tollhegyre tűzni. Mindig kívül maradni. De aki énekel,
az velünk marad. Nemcsak szól hozzánk, hanem felajánlkozik.

Bejegyzések

A TUDOMÁNY APOSTOLAI I.

2017. január 5. csütörtök Emesz Sára Hozzászólás most!

Magyar tudósok nyomában a mai Szlovákia területén

Lacza Tihamér A tudomány apostolai című könyvével gazdagítja a magyar lexikon-irodalmat. A szerző arra vállalkozott, hogy egybefogja mindazt, amit érdemes tudni a mai Szlovákia, valamikori Felföld területén valaha élt és élő magyar, magyar gyökerekkel rendelkező vagy „magyarrá lett” személyekről.

Lacza törekszik az egységes kép megteremtésére, ezért az olvasónak el kell engednie a teljesség igényéhez fűzött elvárásait. Mégis lehetőséget ad arra, hogy órákon át böngésszünk a települések és annak valamikori tudós fiai, lányai, ma is tudományosan aktív személyei között: természettudósok, orvosok, mérnökök, történészek, levéltárosok, régészek, papok, közgazdászok, irodalomtudósok, a reál- és a humán tudományok művelői, képviselői kaptak helyet a kötetekben. Habár nem feltétlenül tudományos célú gyűjtést vehetünk kezünkbe, de ismeretterjesztő célkitűzését mindenképpen elérte. Ezzel a művel sikerült kitölteni egy űrt a felvidékről szóló irodalomban. Úttörőnek tekinthetjük a két kötetben megjelent, először A-tól K-ig (2013), majd L-től Zs-ig (2014) terjedő kiadást, hiszen korábban is voltak már törekvések a térség szellemi kincseinek gyűjtésére, de azok kisebb területek tudásának sűrítésére törekedtek csupán.[1]

A tudós személyek és munkásságuk mellett, szülőhelyük is hangsúlyt kap. Hiszen Lacza Tihamér arra a kérdésre keresi a választ, vajon az ember milyen részt determinált szülőföldje, lakóhelye által: „Tudomány- és művelődéstörténeti barangolásaim során gyakran szembesültem azzal a kérdéssel, vajon milyen szerepet játszhatott egy-egy tudós életében a szülőföld, az a szellemi közeg, amely elindította a tudományok felé, ösztönzést adott az alkotó munkájához.“ Akinek szintén felkeltette érdeklődését a lakóhely és az ember személyiségének összefüggése, annak remek kiindulópontot jelenthet a könyv. Viszont részletesebb információt, elemzést nem ad a település és hozzá kapcsolt ember viszonyáról, így a további tudás megszerzése az érdeklődő olvasó munkája marad.

A településeket abc sorrendbe rendezi, ezek alá sorolja a személyeket, akik születési sorrendben helyezkednek el. Általában néhány sorban, tömören, átfogóan jellemzi a településüket, mindegyiknél feltünteti a nemzetiségi viszonyokat, a magyarok arányát és két mérés alapján felállít egyfajta oppozíciót, ami feltételezhetően a 1910-es és a 2011-es népszámlálási adatok alapján készülhetett. A második kötetben a szerző kiegészíti az A-tól K-ig terjedő korábbi kiadványt, a megjelenése óta tudomására jutott további információkkal. A munka végén hely- és személymutató található, ami hasznos, ha egy konkrét személyre vagy településre vagyunk kíváncsiak.

Ha már Lacza Tihamér a környezet és ember viszonyára kíváncsi, érdemes vetni egy pillantást a szerző és a kötet viszonyára is. Beszéljen erről inkább a könyv egy hasábja, mely a szerkesztőről szól és arról, hogyan is ír szerző a szerzőről:

„LACZA TIHAMÉR (Bátorkeszi, 1948. november 29. –) vegyész, tudomány- és művelődéstörténész, irodalomkritikus, szerkesztő.

Négy éves koráig lakott Bátorkeszin. Általános iskolai tanulmányait Köbölkúton végezte (1964), az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1967-ben. A prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán tudományos kémiából szerzett oklevelet 1972-ben. (1969–1970-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt.)

1972–1975-ben Pozsonyban a Szlovák Tudományos Akadémia Polimer Intézetének munkatársa, a polimerek elektron-spinrezonanciás spektroszkópiai vizsgálatával foglalkozott. 1975–1995-ben a pozsonyi Hét kulturális és közművelődési hetilap szerkesztője, 1989 decemberétől 1995 májusáig főszerkesztője volt. 1995–2013 között a Szlovák Rádió magyar adásának (Pátria Rádió) szerkesztő-riportere.

1997–1998-ban a pozsonyi magyar gimnázium óraadó biológiatanára, 2001–2005-ben a budapesti Műszaki Egyetem komáromi kihelyezett nappali tagozatának óraadó tanára, 2003–2009-ben a Szabad Újság hetilap kulturális rovatának szerkesztője, 2004–2008-ban a komáromi Selye János Egyetem óraadó tanára. Újságírói és szerkesztői tevékenysége elsősorban az irodalommal, a sajtótörténettel, a zene- és képzőművészettel, a művelődés- és tudománytörténettel, valamint a tudományos ismeretterjesztéssel kapcsolatos. Az 1970-es években elbeszéléseket, az 1980-as és 1990-es években ismeretterjesztő hangjátékokat is írt.

Mintegy 45 tankönyvet és több szakkönyvet fordított csehből és szlovákból magyarra. 1989–1993-ban a Csemadok OT Elnökségének tagja, 1990-ben egyik alapítója és 1996-ig alelnöke volt a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaságnak. 1990-től tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, 2008–2013 között a Tudományos és Ismeretterjesztő Szekció elnöke; 1990-től tagja a Szlovákiai Fordítók Társaságának.

Díjai: Madách Imre–nívódíj (1985); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Hevesi Endre-díj (2007); Palást község polgármesterének díja (2010); Magyar Köztársasági Aranyérdemkereszt (2011); a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja (2012). Jelenleg Pozsonyban él.

F. m.: Ember a szóban (irodalomkritikák), 1985; Ki kicsoda Kassától–Prágáig? (társszerző), 1993; A magyar tudomány évszázadai I–II. (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 1994; 1996; A magyar sajtó Szlovákiában 1945 után (In: A (cseh)szlovákiai magyar művelődéstörténete 1918–1998, II. Oktatásügy, közművelődés, sajtó, p. 378–426), 1998; Gondolatokból épült katedrális (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2001; A mi huszadik századunk (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2001; Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok (földrajztörténeti tanulmányok), 2003; Az ókor emlékezete. A sziklarajzoktól az ábécéig (írástörténeti monográfia), 2004; A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004 (társszerző) 2004; Séta egy kertben (irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok), 2005; Bűvös táblázat. A kémiai elemek kultúrtörténete (kémiatörténeti monográfia), 2006; Tankönyvek hősei I. (tudománytörténeti tanulmányok), 2008; A pálya szélén, avagy egy szigetlakó feljegyzései (irodalmi, művelődéstörténeti tanulmányok, publicisztikai cikkek), 2009; Hősök (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2009; A stresszelmélet megalkotója. Tudományos tanácskozás Selye János születésének 100. évfordulója alkalmából (szerkesztő és társszerző), 2009; A tudomány szolgálatában. A szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztői irodalom képviselőinek arcképcsarnoka (életrajzok, 2010); Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diák-kör története, 2012; Zsinórpadlás (Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2013.“

Az önvalóról történő nyilatkozás talán az egyik legnehezebb, legvitásabb feladatot jelentheti a szerzők számára. Lacza Tihamér objektíven ír munkásságáról, életéről, jóformán adatokat listáz. Úgy tűnik így jutott konszenzusra önmagával. A fenti idézet persze nem feltétlenül adja vissza hitelesen azt, ahogy más személyekről ír. Olykor kevésbé aprólékosan sorolja fel életpályájuk termékeit, többet megtudhatunk a személyesebb vonulatokról is.

A dupla kötet megérdemli helyét a városi, egyetemi, iskolai könyvtárak polcain, hiszen előkapva számtalan olyan információ tárul elénk, amit korábban még senki sem gyűjtött össze. Lacza Tihamér munkásságának hála, mára viszont már egy forráson keresztül is betekintést nyerhetünk a szlovákiai magyar értelmiség széles körébe.

___________________________________________

[1] Ilyen jellegű életrajzi-lexikonok Pukkai László Mátyusföldi lexikona vagy a Kassaiak lexikona, azonban egyik sem vizsgálja olyan átfogóan a tudósok sorát, mint A tudomány apostolai.

Bejegyzések

Miért a vers? (Csehy Zoltán Satyricon-átiratáról)

2017. január 5. csütörtök Bánki Éva Hozzászólás most!

Mit is kezdjünk manapság a verses epikával?
Sokan a XIX. századi verses elbeszélések divatjával a magyar irodalom „megkésettsége” mellett érveltek. A Toldi, a János vitéz, a Buda halála vagy a Délibábok hőse sikere eszerint azt bizonyítaná, hogy a magyar irodalom és a magyar közönség a XIX. század derekén még nem érett meg az „igazi” regényekre. No de milyen az igazi regény? Elég nehéz magunk elé képzeli a Háború és békét jambusokban, hexameterben vagy alexandrinokban, de tulajdonképpen semmi bizonyíték nincs arra, hogy volna a nyugati regénynek valami ideális, kitüntetett, kizárólagos, célszerű formája. Térey János Saulusa óta nehéz a verses epika idejétmúltsága mellett érvelni.
Petronius Arbiter, akit a fordító, Csehy Zoltán a kiadás fülszövegében is „az európai irodalom első és mindmáig egyik legjobb regényírójának” nevez, prózai művet alkotott, ámde Csehy a művet verses átiratként emeli be a XXI. századi magyar irodalomba. Szakítás lenne ez – az amúgy is illuzórikus és konvenciókon alapuló – műfordítói hűséggel? Vagy talán a „formahű fordítás”régi eszményével? Mikor is „hűségesnek” nevezzük azt a fordítót, aki angol jambusokat magyar időmértékbe, azaz egy másféle versrendszerbe fordítja „át”. Vagy a verses átirat egyfajta trendfordulót jelez, amikor a fordítók nyíltan szakítanak mindenféle konvencionális formai hűséggel? Az a gondolat is kísérthet bennünket, hogy a hexameteres Satyricon amolyan ellenválasz a rímtelen jambusokban születő új Dante-fordításra – olvasóként csak örülni tudunk a költői formák párbeszédének, az ilyen fajta költői replikáknak.
Ám miért vers? Miért a hexameter? Mi az, amitől „időszerű” vagy bátor tett hexameterekben fordítani három, Nero császár alatt élt félművelt csavargó erotikus kalandjait és egzisztenciális megpróbáltatásait? A verses formáknak talán mélyebb az emlékezete a magyar irodalomban, mint a prózának. Hiszen a hexameter nemcsak ünnepélyes, hanem mulatságos, népies, szatirikus versmérték is lehet (ld. Ludas Matyi, A helység kalapácsa), miközben azt sugallja, hogy „lennie kell” valahol valamilyen elveszett formának, „ragyogó űrnek”, hősi vagy ideális teljességnek, amivel szemben ironikus kontrasztot jelent ez a homoerotikus, kocsmai kalandokat elmesélő, „gyalog járó”, „pajzán” hexameter. Ahogy a mű elején bemutatott szónokiskolában is tudni vélik:

Minden idők nagy szónokolói között, ti, gyalázat,
járattátok az ékesszólást így le korunkra!
Csengő-bongó tarka cirádákban ragyogó űr
tátong, ernyedtekké váltak az izmok igencsak,
és a beszéd tudománya ma tönkre aszott öregember.
Persze, Sophocles, Euripides kora tudta, miként kell
illő szóra akadni, de Pindarus és a kilenc nagy
lírai költő is, kik a hexametert kiherélték.
Hogy ne a költőkkel példálózzam, maga Plátó,
s persze, Demosthenes sem fosta a szót, ahogyan ti…

A ritmus eme emlékezete – és nemcsak a sok, a fordítói nyelvbe mesterien vegyített intertextus – sajátos színt vagy mélységet kölcsönöz a sok regényes csihi puhinak, kavargásnak, zabálásnak, felfordulásnak, ahogy a hexameteres forma teremtette „ragyogó űr” segít felidézni az antik Lakomá(ka)t, Trimalhio nevezetes bulijának hősi vagy magasztos előképeiket. Mert hiszen a regény csavargói hősei mindvégig egy kifordított vagy mulatságosan rosszul felidézett irodalmi emlékezet romjai közt bolyonganak. Ennek alapján érteni vélem, miért tartotta Csehy Zoltán a hexametert időszerűnek és a műhöz illőnek.
A fordítás nyelvezetében, a mű értelmezésében talán ott kísért Pasolini Petriliójának emléke is. Csehy – pedig ez is nagyon érdekes lenne – nem helyezi a cselekményt a saját korába, de elhagyja az eredeti Satyricon jobbára a klasszikus antik irodalommal feleselő versbetétjeit, és a nyelv révén helyezi el – szinte tévedhetetlen pontossággal – a mi korunkba Nero századának csavargóit.
A spontánság mesteri látszata, a sok sorok közti áthajlás, a rengeteg pongyolá(nak tűnő) fordulat, a csapongás és rendetlenség – hexameterekkel megfegyelmezett – vonzó esztétikája szinte elfeledteti velünk, hogy egy töredékben maradt mű ragyogó átiratát olvassuk.

Petronius Arbiter: Satyricon.
Hexameterekben magyarította Csehy Zoltán.

(Kalligram. 2014.)

Bejegyzések

EJ Koh: Hegyhalom

2017. január 4. szerda Nagypál István Hozzászólás most!

Megőrizi a csendet. Teszi ezt magába roskadtan a széken.
Ebbe kapaszkodik, kitartóan, szakadatlanul.

Egyre nagyobbá, kisebbé válik. Kimerült a fáradságtól
—távolról is, áthatol a sötétségen.

Kényelmes számára a semmittevés.
Kiábrándul jelentőségének teljéből. Inkább hisz a védtelenben,

mint a megvilágosodásban. A szíve mélyén, a halálra vár.
Már csak az idő vonszolja, kiérdemli hát a pihenést.

Senki se tudja, miért oly csillogóan könnyezik, akár az emlékezet.
Amikor kérdeztem, annyit mondott, a halálnak kell elsőnek érkeznie.

Nagypál István fordítása

Bejegyzések

Internet és radikalizmus

2017. január 3. kedd Szép Endre 1 hozzászólás

Tanulmányomban az internet és a radikalizmus kapcsolatát igyekszem különböző interdiszciplináris források segítségével áttekinteni.
Az internet születése óta rengetegen foglalkoztak azzal, vajon milyen hatást fog kifejteni, ez a fantasztikus felfedezés az emberek életében. A ’60-as években útjára induló „találmány”, mára már több mint 3,5 milliárd felhasználóval rendelkezik, és ez a szám másodpercenként nő.[1] Egy 2016 januárjában mért adat alapján, a Magyarországon élő emberek 80,2%-a használta már az internetet.[2] Ezekből az adatokból kiderül, hogy az internet egy fontos pozíciót tölt be az emberek mindennapjaiban.
Az információáramlás rendkívül felgyorsult az eredetileg hadászati célokra kifejlesztett „találmánynak” köszönhetően. A véleményét bárki, bármikor a nyilvánosság elé tárhatja, filmekhez, zenéhez, a kultúrához szintén szempillantásnyi idő alatt hozzáférünk, és amit mi, azaz egy átlagos felhasználó lát,[3] az csak a jéghegy csúcsa, ugyanis az ún. Deep weben keresztül, megannyi illegális szolgáltatást (pl.: drogok, bérgyilkosok stb.) is igénybe vehetünk.[4]
A kutatások nagy része kezdetben az internetre, mint demokratizáló médiumra tekintett, ma már azonban többen például Cass Sunstein, és az ő nyomán Iványi Márton éppen ennek az ellenkezőjét állítja. A megannyi vélemény, különböző csapdákba sodorja az embert, és elősegíti a csoportpolarizációt. Az interaktivitás következtében, a felhasználók, kiszűrhetik azokat a tartalmakat, amelyek számukra nem hordoznak érdekes információkat, vagy éppen azokat, amelyek nem állnak közel a saját véleményükhöz. Ennek a folyamatnak köszönhetően egy ún. visszhang kamrába kerülnek, és a velük egyetértő felhasználókkal együtt egy elszigetelt csoportot fognak létrehozni, ami azért veszélyes, mert az emberek csoportban sokkal inkább fogékonyak a szélsőségekre, mint egyénenként.[5]
Az előbb említett folyamat tehát az egyik tényező, amely elősegíti a csoportpolarizációt, illetve a szélsőségek kialakulását, ezen kívül a szociálpszichológiában még négy további tényezőt említenek. Az első: minél több ember gondolja ugyanazt, mint mi, annál jobban meggyőződünk a saját igazunkról, a második: minél több érvvel támasztják alá gondolatainkat, annál jobban meggyőződünk igazunkról, a harmadik: az egyén a legjobb benyomásra törekszik a csoport előtt, ezért egyre inkább úgy cselekszik, hogy megfeleljen a csoport elvárásainak, a negyedik: minél többen erősítik meg a szélsőséget, annál inkább teret nyer.[6]
Egy másik tényező, amely segít a radikalizmusnak, az a tudás, és az információ közötti különbség. Nyíri Kristóf, még a 2000-es évek elején választja ketté ezt a két fogalmat, szerinte a tudás egy előrehaladottabb, rendezettebb fázis az információval szemben,[7] ebből kifolyólag nem elég, hogy az internetnek köszönhetően rengeteg információhoz jutunk, ha azt nem rendezzük megfelelően, és nem kezeljük a helyén, nem lesz belőle használható tudás.
Ez a két tényező, azaz az internet töredékekre hullása, illetve az információ nem megfelelő feldolgozása, egy parttalan vitához vezethet. A különböző csoportok kapcsolattartási hiányából ún. (kiber)balkanizáció alakulhat ki, azaz a megannyi csoport csak elbeszél egymás mellett, és saját álláspontját hirdeti, ahelyett, hogy megfelelő konszenzusra törekedne.[8]
Mi az, ami miatt vonzó a szélsőséges nézetek számára az internet? Egyrészt a már korábban említett ok, azaz a gyors információ csere miatt, másrészt a világháló névtelenségéből adódó anonimitás, harmadrészt pedig annak, hogy a különböző radikális pártok, ideológiák, a hagyományos médiaplatformokból (pl.: televízió, rádió, újság) kiszorultak. Az internet viszont ebből a szempontból ellenőrizhetetlen, gyakorlatilag nincs cenzúra, így bátran megjelenhetnek olyan írások, blogok, weboldalak, amelyek hangvétele antiszemita, kommunista, vagy fajgyűlölő stb..[9]
Miért veszélyes ez a jövőre nézve? Noha egy Medián által készített felmérés (2400 embert kérdeztek meg) szerint a politikai, közéleti ügyekben az emberek többsége még mindig a televízió segítségével tájékozódik, azonban ezt szorosan követi az internet, sőt a 18-29 éves korosztály számára, az internet legalább annyira fontos hírforrás, mint a televízió, ez nagyon hangsúlyos, ugyanis a jövőbeni közvéleményt ez a korosztály fogja meghatározni.[10]Ami még a felmérésből szembetűnően látszik, a napilapok, illetve a hetilapok háttérbe szorulása. (I. melléklet)
A szélsőséges pártok erőssége egyrészt a jól elkészített weboldalakban rejlik, egy amerikai kutatás szerint, azok az oldalak, amelyek interaktív tartalmakkal bírnak, jobban megragadnak az emberek fejében.[11] A második pont, amely az erősségük, és a hagyományos pártok gyengesége, az, hogy ők hangsúlyt fektetnek az internetre, és fontos számukra az internetes megjelenés, illetve a webes kapcsolattartás követőikkel. A JOBBIK például kifejezetten hangoztatta, hogy ők rendelkeznek a legtöbb követővel a magyar pártok közül a facebookon.[12]
A hagyományos pártok passzivitására egy rendkívül jó példa, a FIDESZ kampánya a kvótanépszavazással kapcsolatban, a hagyományos médiaplatformokon folyamatosan „eszünkbe” jutatták, hogy közeleg az idő, és dönteni kell, azonban az interneten egyáltalán, vagy csak elvétve találkozhattunk a „Tudta” kezdetű kérdésekkel.
A harmadik erősségük, a retorika, ugyanis az emberek gyakran nehezen értik meg a hagyományos politikai pártok üzeneteit, ezzel szemben például a radikális jobboldal, egyszerű szlogenekkel, üzenetekkel dolgozik.[13] A kuruc.info elérhetőségű radikális jobboldali hírportál is kifejezetten büszkélkedik, azzal, hogy mennyi látogatóval rendelkezik, a felmérést egyébként szintén a Medián készítette el, ebből kiderül, hogy az említett hírportálra naponta többen látogatnak el, mint a Magyar Nemzet, illetve a Népszabadság online platformjára.[14] Emellett a Barikád nevű radikális jobboldali lap szintén rendelkezik online platformmal. A hírportálok mellett fellelhetünk megannyi náci (csak Németországban több mint ezer oldal, és 38 online rádiócsatorna), kommunista, radikális környezetvédelem, szélsőséges zsidó, szélsőséges iszlámot propagáló oldallal.
Körülbelül 2-3 éve folyamatosan felröppenek az interneten, illetve a sajtóban olyan hírek, amelyek szerint a szélsőjobboldali pártokat, Putyin, és emberei támogatják anyagilag. A 888.hu kormány közeli internetes hírportál, megemlíti a kuruc.info-t is, mint egy olyan radikális jobboldali portál, amelyet az oroszok pénzelnek, de emellett megemlíti a hidfo.ru domainnen elérhető weboldalt is.[15]
A Spiegel szerint, Putyin nem csak a Jobbikot támogatja, hanem többek között anyagi forrást biztosított a Le Pen vezette franciaországi Nemzeti Frontnak.[16] Az Observer, a Györkös István féle ügy apropójából, egy hosszas cikket közöl, amely az előbb említett Jobbik-Putyin kapcsolattal foglalkozik. Ebben megemlítik, hogy Putyin a pénz által, a NATO, és az EU belső bomlasztását várja.[17] Ezek a hangok annak következtében erősödtek fel, hogy az EU az elmúlt években felmerülő kérdéseket nem tudta hatékonyan megoldani, így a szélsőségek nem csak az interneten, hanem az unión belül is a felszínre kerültek.
A 888.hu szerint a kuruc.info kezdeti orosz ellenes hangvételével szemben, mára oroszbarát lett, véleményem szerint, ez a váltás csakis az EU-szkeptikus hangok felerősödésének köszönhető.[18] A hidfo.ru a tartalma erősen NATO, illetve EU-ellenes, emellett az index.hu cikke szerint biztosan orosz befolyásoltság alatt áll az oldal, erre a cikk szerint bizonyíték, többek között a cirill betűs köszöntő, illetve a két évvel ezelőtt valószínűleg az oldalon lépten nyomom fellelhető Vkontakte-megosztási (ami egy kedvelt orosz közösségi oldal) lehetőség,[19] ma már azonban ezt lecserélték a Twitterre.
Összegezve, rendkívül sok veszéllyel jár az, ha a hagyományos (konzervatív, liberális) politikai centrumban lévő pártok nem fordítanak kellő figyelmet az internet erejében rejlő lehetőségekre. Az interneten elérhető közösségek, amelyeket mint a II. melléklet is mutatja zömében fiatalok alkotják (15-34) így ez a jövőt alakító tömeg a szélsőségek irányába sodródhat. Az első mellékletből is kiderül, a jövő nem a hagyományos médiaplatformoké, Az Egyesült Államokban, ezt már felismerték, és a választásokon erőszeretettel használják az internet nyújtotta lehetőségeket.[20]

Felhasznált Irodalom

IVÁNYI Márton: „Kiber szubkultúrák”: internet és radikalizmus”. Infonia 2014/2 p. 45-65 (http://www.infonia.hu/digitalis_folyoirat/2014/2014_2/i_tarsadalom_2014_2_ivanyi.pdf)

Nyíri Kristóf: Bevezetés In: Nyíri Kristóf (szerk.): Mobil információs társadalom: tanulmányok. MTA Filozófiai Kutatóintézete 2001 (http://mek.oszk.hu/10100/10130/html/)

Internetes források

http://www.internetlivestats.com/internet-users/

http://www.internetlivestats.com/internet-users/hungary/

http://www.agr.unideb.hu/~agocs/informatics/05_h_ecdl/ECDLweb/ecdlweb.uw.hu/m7-02.html

http://index.hu/tech/2013/01/29/bejartuk_a_web_sotet_oldalat/

http://median.hu//kepek/upload/2015-07/M%C3%A9dia_2014_2015_sajt%C3%B3besz%C3%A9lget%C3%A9s.pdf

http://www.poltudszemle.hu/szamok/2011_2szam/papp.pdf

https://kuruc.info/r/6/61613/

http://888.hu/article-az-oroszok-kilora-megvettek-a-jobbikot

http://www.spiegel.de/politik/ausland/afd-und-front-national-putin-umwirbt-europas-rechtspopulisten-a-1004746.html

http://observer.com/2016/10/putins-support-for-europes-far-right-just-turned-lethal/

http://index.hu/tech/2014/08/16/neonacike_lehet_a_fegyverbotranyt_borito_hirportal/

Radikális oldalak

http://www.hidfo.ru/

https://kuruc.info/

https://www.biggreenradicals.com/

http://rednews.hu/?screen_width=1920

http://fenteslent.blog.hu/

Mellékletek

[1] http://www.internetlivestats.com/internet-users/ letöltés: 2016.11.20

[2] http://www.internetlivestats.com/internet-users/hungary/ letöltés: u.a.

[3] http://www.agr.unideb.hu/~agocs/informatics/05_h_ecdl/ECDLweb/ecdlweb.uw.hu/m7-02.html letöltés: u.a.

[4] http://index.hu/tech/2013/01/29/bejartuk_a_web_sotet_oldalat/ letöltés u.a.

[5] IVÁNYI Márton: „Kiber szubkultúrák”: internet és radikalizmus”. Infonia 2014/2 p. 45-65 (továbbiakban: IVÁNYI 2014) [http://www.infonia.hu/digitalis_folyoirat/2014/2014_2/i_tarsadalom_2014_2_ivanyi.pdf] letöltés u.a.

[6] IVÁNYI 2014

[7] Nyíri Kristóf: Bevezetés In: Nyíri Kristóf (szerk.): Mobil információs társadalom: tanulmányok. MTA Filozófiai Kutatóintézete 2001 (http://mek.oszk.hu/10100/10130/html/) letöltés: 2016.11.20.

[8] IVÁNY 2014

[9] u.a.

[10] http://median.hu//kepek/upload/2015-07/M%C3%A9dia_2014_2015_sajt%C3%B3besz%C3%A9lget%C3%A9s.pdf letöltés: 2016.11.20.

[11] http://www.poltudszemle.hu/szamok/2011_2szam/papp.pdf letöltés: u.a.

[12] IVÁNYI 2014

[13] http://www.poltudszemle.hu/szamok/2011_2szam/papp.pdf letöltés: u.a.

[14] https://kuruc.info/r/6/61613/ letöltés: u.a.

[15] http://888.hu/article-az-oroszok-kilora-megvettek-a-jobbikot letöltés: 2016.11.21

[16] http://www.spiegel.de/politik/ausland/afd-und-front-national-putin-umwirbt-europas-rechtspopulisten-a-1004746.html letöltés: u.a.

[17] http://observer.com/2016/10/putins-support-for-europes-far-right-just-turned-lethal/ letöltés: u.a.

[18] http://888.hu/article-az-oroszok-kilora-megvettek-a-jobbikot letöltés: u.a.

[19] http://index.hu/tech/2014/08/16/neonacike_lehet_a_fegyverbotranyt_borito_hirportal/ letöltés: u.a.