Charles Bukowski: Talán

Ugyanaz, mint korábban,
vagy más alkalommal,
vagy azokat megelőzően.
Itt egy fasz
amott meg egy pina,
és máris kész a baj.

Mégis minden alkalommal
azt hiszed,
nos, ezt már megtanultam:
Hagyom, hogy tegyen úgy, ahogy akar,
és én meg így fogom csinálni.
Már nincs kedvem a sok hercehurcához,
kényelemre,
meg egy kis szexre,
és csak kevéske
szerelmere vágyom.

Most megint várok.
miközben fogynak éveim.
Megvan és szól régi rádióm,
konyhám sárga falai
között.
Üres üvegeket hajigálok,
és hallgatom
a lépteket.

Talán a halál
kevésbé bonyolult.

Márkus László fordítása

COMPUTING CLOUD; ELÉGIA

 

COMPUTING CLOUD

I.

A felhőknek
semmi közük
a boldogsághoz,

csak a felhőtlen égnek.

II.

Arccal a tükörnek
a hátam közepét
látom.

Azt akarom mondani,
szemtől szembe
akkor lássam magam,
amikor a hátam közepét.

III.

A természetvédők
méretes, sárga
műanyag napocskákat
dobnak a tóba.

Nem szemetelnek,
azt akarják,
pecázás helyett
fogjunk ki magunknak
egy jó napot.

IV.

Vízhólyagos felhő.
Lehetőleg még időben,
steril tűvel kell
kiszúrni.

Egy hétköznapi
tűvel a
szalmakazalból.

V.

Amióta feltalálták a felhőt,
megszűnt a kötöttség,
a távmunka megszokott,
elérhető.

Eső, jégverés,
szárazság nem lehet
akadály többé,
megy a forró,
gőzölgő levesbe.

 

ELÉGIA

/Krasznahorkai Lászlónak/

Mire ideér a csillag fénye,
a csillag már sehol,
az óra az utolsó másodperc
után is pontosan fogja mutatni az időt,
mintha mi sem történt volna.

Ennyit ér a tudományunk.

Felborult autó a művészet,
kerekei még
forognak egy darabig,
elég is
nekünk a hithez.

Az illúzió utolsó
puzzle darabja vagyunk.
A reményen túl a remény van.

 

(Illusztráció: Suzanne Vaughan: Sunset Flower Field (Blue Sky Series))

A POR

 

(A festői kéz alkímiája)*

Béke porainkra.

Hegyek járatlan járatait járja.
Okkert ülepít, azúrt hasít.
Amint a szerelem magasművészetébe!
Merül alá a megértés finomszerkezetébe.

 

1. eikón: Lepkeház
(egy későgótikus festékfolthoz)

Mind közül
messziről tündököl:
Üdeséged! Hunyt korok
képtárában eleven pille,
rebbensz. S míg mélységed
finomvázába csobbanok,
új s még újabb lazúrról
azúrra, csillanva ahány
pigmentszemcséden,
fenyvgyantán, olajon;
villózok alabástrom
alapzatok harántrétegein:
ujjonglak, szívem!
Röptetlek átsejlő világok,
köszöntlek légyottunk
gyöngyházában!

 

2. eikón: Giornata
(fresco buono, égei töredék)

Egy régbe tűnt holnap
mészvizet csorgat
kolorit-poraidba.
Villanat alatt
örökít örömöt,
gyönyörünk fuvalló
lazúrkő madarát.
Láthatáron így terül,
márványmosolyú tükör.
Ó, fénnyé olvadó föld pora!
Kicsapódó kalcit-éderek,
hamvak gyümölcse.
Kincsem! A Te tested
ébredő színei.

*Sic est ingressa ARS.

 

Utójáték (lebegő stukatúr A POR-hoz)

ELMERÜLT ARCOD
Illuminationes

Leheletnyin húzott ecset alatt az intonaco:
korallzúzalék nedves szemcséje sercen.
Friss áramlat éledő virágállatát: bontogatja arcod viaszrózsáját,
nyiladozó csalánfátylaid.
Pirkad. Aragonitok sarjadzó katedrálisán gyullad a reggel:
medren villózó lagúnák, húsrózsán fitoplanktonok pigmentkertjei.

Szemben, a part fejtésfaláról a magasba szirti galamb csattog.
Kő miriád írisze meredten követi. Hasadozó tekintet,
hegymély szivárványa. Hűlt lávatengeren buggyanó üledékek:
csigázó idők ammolitjai.

Közvetlen ágyadnál, palkák paravánjára húzom föl e képet.
Édenre gyúlt arcod korallkertjeit. Ha álmodba merülsz, így,
világról világra libbenj. Vakolatán odaátról édesen suttognak
egy tengeren túli föld, álomszűrt, kora délután:
gyermekkorod papiruszai.

 

(Illusztráció: Ochra et lapis lazuli (HBA))

Úgy van, ahogy mondom

Úgy van. Még van. Ez a haláltömb. Kopogni rajta. Szellemes, végig, mostanáig, kezelt emberközepűek. A másikra támaszkodik, szerveket kever, gombolkozik. Ő volt aki. Ő lábon kihordta. Bekanyarodott, dőlt, hogy ellen tartson. Kistermetű lények repülnek.  Megfogja, kinyomja, csöpög. Feltűnnek, a járásuk még van, szeretik, kopognak. Lolo intézi a hátsó lábon járást. Szerette volna tőletek. Akarta volna, kellemes ruhában gyalogolni a megmentett cérnaszálakat. Ők a termékeny halak a tengerben. Miközben ő mászik. Sovány ruhába tekerve készül. Aranyos lovak patája alatt. Megbocsát, göröngyös, megtapad. A tető repedt cserepein. Úgy van, ahogy mondom bővebben…

Mi lesz?

 

Amikor ismeretlenül
Eltűnik a Nap után a zenit
Vörösbe hajló kéken szaladok
Mint a szemed
Suttogó lilák
Cserélik le a szürke felhőket
A sugarak lassan elhervadnak
Hiszen ősz van
Néha aranyat
Füstöl az égre egy eltévedt
A zöld még hűséges erőd
Pedig ősz van

A suttogó lilák
Már nem szólnak többet
Néma lesz az arany is inkább
A hajadra költözik.

2023. 09. 29.

 

(Illusztráció: Charles Emery Ross: Vibrant Day)

Rainer Maria Rilke: A tékozló fiú távozása

Elhagyni most minden kuszává szőttet,
a hozzánk nőttet, mi mégsem a miénk,
mi, mint a víz öreg kutaknak mélyén,
gyűrűzve gyűri tükrén a képeket;
kívül kerülni a sűrű bozóton,
hol ránk kapaszkodnak a hű tövisek;
elmenni, és azt, és azokat,
akiket a mindennap-nézéstől
már látni is alig lehetett, figyelni
most szelíd, békülő szemekkel,
egészen közelről, és mintha legelőször;
megsejteni, hogy saját szenvedésünk,
mibe a gyerekkor merült, mindenkié,
s fölöttünk is szállt csak, mint a szél –:
menni mégis, kitépni kézből a kezet,
mintha seb nyomán a gyógyulást szakítnánk,
elhagyni mindent, menni: merre? Tudhatatlan
tájra, mostoha országba, mi tetteink mögé
közömbös díszletnek szegődik (kertje a fala is lehet),
és menni: miért? Mert valami űz, kívül vagy belülről,
mert nincs türelmünk, és várásunk sötét,
és az érthetetlen elvette eszünk –

Magunkra venni mindezt, és hiába érni
bármihez: ha tartottuk is, kezünkből kihull,
egyedül halunk meg, magyarázatlanul –

Az új élet ajtaja akar így kinyílni?

(Neue Gedichte, 1907)

 András Orsolya fordítása

 

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info