A vidék fogalma vagy értéke mintha átalakult volna a rendszerváltás utáni költészetben, noha a táj ma is ugyanúgy jelenthet meghittséget, otthonosságot, mágikus valóságot, vagy épp jelezhet elidegenedett, sivár mindennapiságot, akár a XIX. vagy XX. században. Mintha a líránkból egyre inkább kiszorulna a tájleíró vers. Ugyanez az „átértékelődés” történt egyébként a „vidéki költő” titulussal is: a közvélemény szemében ő az a lírikus, aki „vidéken ragadt”, akinek a provincializmusát semmiféle újszerű viszony a „tájhoz” nem feledtetheti. A szülőföld-fogalom a kortárs magyarországi lírában nem ritkán groteszk, elidegenítő, komikus.
De nem lehetséges-e ezen valamiképpen  túllépni?

Paulovics Tamás már kötete címében (Végig, végig a Tisza-gáton…) is az alföldi tájat nevezi a sors, az emberi életút legfőbb díszletének. Verseiben a tájelemek nem valami eltűnt idill foszlányaiként funkcionálnak, hanem a szorongás, a végesség, az otthonos otthontalanság, a világba-vetettség ellenpontjaként. Akkor is ha (az utolsó ciklusból kiindulva) lírai önéletrajzként vagy ha (miként azt a cím és a nyitó ciklus sugallja) egzisztenciális számvetésként olvassuk a kötetet.
Paulovics verseiben nem a hagyományos “róna” képe, hanem az alföldi kisvárosok természeti világa, csupa fenséges tájelem sejlik fel: gyönyörű naplementék, virágba ború gyümölcsfák, aranyba hanyatló ártéri erdők, platánok, parkrészletek… és a sok szépség között a költői én szorong, nem találja a helyét, kisemmizettnek, kívülállónak, gyengének, halandónak érzi magát. A Paulovics-féle “természetben” gyakran felsejlik a mitikus hortus conclusus (pl. Mennyei kert). Miközben a költői én halálfélelme, szorongása sokszor egészen bizarr, önironikus formát ölt (A mélygarázsban című versben „éhhalálra készül” egy bezárt autó anyósülésén), a „tájvarázs” sokszor csak a saját magára hagyatottságával szembesíti. Mint az egyik legremekebb versben is.

Két Hold kísért utamon.
Egyik a sima vizen remegett,
a másik úszott a platánfák ágain.
Hajnalodott.
Nem maradt velem egyik sem.
(Két hold)

Hiába felemelő, magasztos a természet újjászületése vagy agóniája (pl. itt: „az ártéri erdő ezer zöldjében / fölaranylik, fölaranylik a sárga”), nekünk az a dolgunk, hogy a sok szépséget dokumentáljuk, és készülődjünk valami sokkal kopárabb és prózaibb elmúlásra. (Hogy bámuljuk a meghatóan szép szökőkutakat, és közben nagyokat szívjunk az olcsó cigarettából.) A költői én gyakran úszóedzőként jelenik, aki méri a nála fiatalabb és szebb testek „idejét”, noha ő maga már kinőtt a zajos és önfeledt fiatalságból.
A szépség így is, úgy is nélkülünk múlik el.
Paulovics roppant eredetien bontja ki a hagyományos tájköltészet tematikai lehetőségeit.
Úszni talán mindenhol lehet, állítja a költői én: a „klórszagú medencében” és az „iszapszagú folyóban” egyaránt. Úszni lehet… teszi hozzá az utolsó sorban sejtelmesen – de élni talán egyikben sem, gondolhatja az olvasó, a verset olvasva.

Paulovics költészete a nagy Nyugat-nemzedék költői fegyvertárát idézi, erősen retorizált, néha már-már indokolatlanul is csillogó-villogó költészet ez, miközben gondolati koncentráltsága, fanyarsága, a groteszkhez és a mindennapi élethelyzetekhez való vonzódása, meglepő tárgyiassága (épp ez az, ami oly frissé teszi a kötetet) inkább Nemes Nagy Ágnes és az ezredforduló lírájának hatását jelzi.
Paulovics pompás formaérzékű költő. Olykor egészen meghökkentő a „hősi időmérték” és a nem ritkán vicces, ironikus tartalom ütköztetése. Az antikos verselés komikus hatásának felfedezése nem Paulovics érdeme (ezzel már Petőfi, sőt Fazekas is sokat játszott), de a létösszegző versekben való (nem ritkán ironikus)  alkalmazása Paulovics kísérletezőkedvét dícséri.

Mint a második bekezdésben céloztunk rá, ez a remek kis kötet  tulajdonképpen két verseskötetet rejt magában: egy létösszegző verseskötetet és egy, a Szabó Lőrinc-féle Tücsökzenére emlékeztető lírai önéletrajzot.  A gondos szerkesztésnek és a költői hangnem egységességének hála ez a két műfaji hagyomány harmonikusan egybesimul.

Szívből reméljük, hogy ez a szép kis kötet csak felkészülés egy nagyobb lírai összegzésre.

Paulovics Tamás: Végig, végig a Tisza-gáton…
Szentes. 2018.