Bodrogi Csongor és Enesey Diána hat irodalmi folyóirat anyagából állította össze az októberi lapajánlót.
- október 5.
A TIZEDIK: Falcsik Mari: Pipacs (vers) [Látó]
Falcsik Mari októberi Látóban megjelent versei közül kettő is (a Búzavirág és a Pipacs című versekről van szó) a virágzás és hervadás kettősségében mozog. A pipacs „csalódás”, túlságosan halandó, túl gyorsan él, túl hamar hal. Pillanatnyi élvezet, mulandó öröm csupán. Néhány lépésnyi élet, amely nem tudja fenntartani magát hazáig. Könnyen ébredő és hamar elülő szeszélyeinkre hasonlít. Megmutatja, milyen kevés választja el az elevent a holttól, a látszatot a valóságtól, a virágzást a pusztulástól, a nyarat a téltől, az életet a végtől. A pipacs lecke a végességről. [E. D.]
Az ÓMS mellett a legújabb Kalligram másik fő témája a kortárs szlovák irodalom. Zuzana Šmatláková írása a lábjegyzet szerint egy nagyobb mű részlete, önmagában is azonban teljes értékű műnek olvashatjuk, bár valószínűleg még a vélhetően eleve nem kevéssé enigmatikus eredetinél is titokzatosabbnak, kihagyásosabbnak. Az elbeszélő elmegy egy régi barátnőjének a performanszára, a szöveg nagyobbik része pedig ennek a performansznak a részletes leírásából áll. Az előadás lényege az, hogy csak egy valaki ad elő, de voltaképpen sokkal többen jelen vannak. Mintha egész jelenünk szimbóluma volna ez a novella: beszélünk, beszélünk, telefonálunk és pózolunk, de valójában csak mi maguk vagyunk jelen – meg még talán egy elbeszélő, aki minderről – valamikor, valahol – majd számot ad. [B. Cs.]
A NYOLCADIK: Kukorelly Endre: A hibbantó quodlibet. Kazinczy-ék (esszé) [Székelyföld]
Kukorelly Endre esszéje egy nagy magyar író reflexiója egy másik nagy magyar íróra, és ennek megfelelően nyitott, többértelmű szöveg, már a formájával, szerkezetével, nyelvezetével, megcsináltságával is hat, nem pusztán a belőle kiszűrhető gondolatisággal. Az esszéíró igen sokára jutott el odáig, hogy végre csakugyan kézbe vegye és el is olvassa Kazinczy Ferenc életművét. Mi keletkezett ebből az olvasásból? Egy olyan szöveg, amely – akárcsak vélhetően magának a széphalmi mesternek az írásai – folyamatosan új és új kapukat nyit ki, és miközben újabb és újabb Kazinczy-kortársak bukkannak föl az esszében, egyre inkább eltévedünk egy olyan világban, amelyben – jó eltévedni. Az esszének a lábjegyzetek hasonlóan szerves részei, mint Esterházy Termelési regényének, a pletykák és filológiai alapossággal is dokumentált részletek át is hágják valóság és fikció határát, de nem azért, mintha bármi is lenne itt, ami nem történt meg; hanem mert minden végülis valahol egy papíron történt meg. [B. Cs.]
A HETEDIK: Magyary Ágnes: Álomzavar (novella) [Látó]
Magyary Ágnes írásában központi és vissza-visszatérő mozzanat az alvás és az álmok kárhoztatása. Az alvás és az ébredés nem más, mint a halál és a feltámadás. Ám álmunkban valaki más életét éljük, és ebből az életből nem von ki bennünket teljességgel az ébredés. A szövegben végig jelen van a világtörténelem horizontja is, kisebb epizódokban, ám főként a mindennapiság, a hétköznapi, egyszerű megélések dominálnak, s nem a tekintély, vagy a nagy narratívák. Ez is lehetővé teszi, hogy tágas teret nyerjen az irónia. Ám a történelmi kontextusokban is főszerepet játszik az idegenkedés, sokszor az irtózás is, akárcsak az álmok esetében.
Juhász Tamás tollából pedig egy igazi férfi-történetet olvashatunk, a futballról, a magányról, a vágyakról és az emlékekről, a történetmesélésről. „A meccs” című novella a férfi-lét érzelmes, kétségekkel teli és bizonyítani vágyó oldalát tárja fel előttünk, középpontba állítva az öregedés és az egyedüllét nehézségeit. [E. D.]
(A kép forrása: Apokrif folyóirat, 2022/őszi lapszám)
A regényrészlet voltaképpen egy interjú, ám annak egy elég különös formája, ugyanis a kérdéseket a válaszokból sejthetjük csak. Sokszor egyértelmű, máskor sokat töprenghet az olvasó azon, hogy vajon mire reagálhatott a megkérdezett. Azonban nemcsak a szöveg formája rendhagyó, tartalma is egy igen érdekes közeget fest le: nők egy csoportjának az életébe tekinthetünk be, akik (egy hajdani énekesnő vezetésével) az erdőben, visszavonultan élnek. A szöveg az új élet és a hátrahagyott élet kettősségében mozog. A női közösség egyszerűen elfordult a társadalmi elvárások sokaságától, és egy társadalmon kívüli csoportosulást alapított, új viszonyrendszerekkel, amelyekben nem döntő motívum a szexualitás, sőt: az interjúalany beszámolója szerint aszexuális életvitelt folytatnak. Ami viszont az elvonultan élő nők mindennapjainál és az új életük elkezdésénél is érdekesebb, az a „két világ” szembenállása. Az, hogy az interjúalany válaszában visszacseng az a meg-nem-értettség, amelyet a riporter kérdései sugároznak felé. Az újságíró szektaként tekint a közösségre, ám a benne élők megélése más irányba mutat. Ez az életmód sem fekete vagy fehér. A regényrészlet zárásra azonban még inkább árnyalja a képet, bennünk hagyja a továbbolvasás csitíthatatlan vágyát.
A Tiszatáj szeptemberi számára egyébként is jellemző a „világok” különös szembenállása. A videójáték és a valóság polarizáltsága és esetenként termékeny kölcsönhatásuk dominál ebben a lapszámban. Különösen izgalmas a videójátékok időkezelésével kapcsolatos idő-hurok-narratívák problémája, amelyet O. Réti Zsófia írása tár fel. [E. D.]
AZ ÖTÖDIK: Szabó Imola Julianna: Spektrumzavar (versciklus) [Alföld]
Ez a titok, a magány, a keresés, az eltévedés, az üresség, a nem-értés, az élet és a halál verse. Az útonlevés sorai. A mindennapi szükségletek és az érzelmi kielégülés iránti vágy versenyt futnak a folyton múló idővel. A versenyfutást a szeretetvágy ösztönzi. De mit is jelent a szeretet? Vajon csak betűhalmaz? Lehet-e élni, lehet-e meghalni nélküle? Mi a kötődés, az illeszkedés? Úgy tűnik, bármi is a kérdés, minden út a magány felé vezet. Enyhülést hozó védelem és társaság híján mind gyorsan öregszünk. „[A] tél, a nyár, az ősz nem hoz tavaszt.” Lombkorona nélküli erdő tárul elénk az elhibázott illeszkedésekből, csoportos és kopár magány, amelyre nem jön tavasz. [E. D.]
A NEGYEDIK: Veronika Dianiškova: Majdnem lakások (vers, Németh Zoltán fordítása) [Tiszatáj]
Ez a vers a mérgező kapcsolatoké, az otthonosságot nélkülöző otthonoké. Betegségbe sorvadó életeké, testi tünetekbe forduló lelki fájdalmaké. A „majdnemlakások” korántsem utópisztikusak. Bár a vers nem számosítja őket, úgy érezzük, nagyon sok van belőlük. Túl sok. Minden városban, minden utcában, sőt, talán minden háztömbben akad. Ezek a lakások megfojtják, megkínozzák a szabadságot, elszigetelik a bennük élő betegeket, ám a betegség odabent csak újra és újra fertőz. A külvilág pedig mindebből sokszor semmit sem lát. Bennragad a hang, nem megy át a lakás falán. Fülelnünk kell, mert túl sok a „majdnemlakás”. [E. D.]
A HARMADIK: Stolcz Ádám: Felejteni (vers) [Apokrif]
Jóllehet az Apokrif legfrissebb számában fölbukkan egy „együgyű Bodrogi”, illetve egy „bolond Mirkó” eposzi jelzővel ellátott szereplő is (hogy ennek van-e köze szerkesztőségünkhöz, azt természetesen nem vehetjük egészen biztosra), ajánlónkba mégis inkább egy olyan szöveget válogattunk, amely a Szófa munkájához áttételesebben, a témája által kapcsolódik. Legújabb pályázatunkban a külföldi élet perspektívájából írt szerzeményeket várunk, Stolcz Ádám verse pedig éppen ezt a problémát érinti. Vajon el lehet-e felejteni, hogy „ki lehettem otthon”? A költemény különlegessége, hogy lírai énje mintha folyamatosan tétovázna idegenség és otthonosság érzelmei, hazatérés és külföldön maradás lehetőségei között, és azt sem tudná egyértelművé tenni, melyik helyet melyik attribútummal lássa el. Így a verszáró „szabadság” szó is egyszerre vonatkozhat a hazatérés, illetve a kinn maradás szabadságára is, miközben a „láthatatlan, lelki vámhatár” mintha mindkét lehetőségre egyformán telepedne rá. [B. Cs.]
A MÁSODIK: Babiczky Tibor: Messiás (vers) [Székelyföld]
Babiczky Tibor versei már többször szerepeltek havi ajánlóinkban, és ez nem véletlen. Az ő költészetében műveltség és spontaneitás, tragikum és humor harmonikus frigyre lépnek. A Székelyföldben ezúttal három verse szerepel, melyek közül meghökkentő filozofikussága miatt a Messiás címűt ajánljuk különös szeretettel olvasóink figyelmébe. A tökéletesnek vélt Messiás a jelenlévők számára korántsem tűnt makulátlannak („Jelleme inkább szóba se jöjjön!”), félelmet és gyűlöletet is kiváltott azokból, akik szembesültek vele. Csak az idő múlása tette nyilvánvalóvá, a kései pillantás értette meg, hogy a látszat megcsalta szemlélőjét:
Indulatában is ott fészkelt
a béke színtelen madara.
[B. Cs.]
AZ ELSŐ: Erdős Virág: Ó, magyar (vers) [Kalligram]
A Kalligram folyóirat októberi száma egy egész blokkot szentel a legelső ismert magyar versnek, az Ómagyar Mária-siralomnak: Baranyai Dóra tanulmánya mellett kortárs női szerzők feldolgozásait, parafrázisait, újragondolásait olvashatjuk erről a különleges szövegről. Mert hogy az ÓMS különleges szöveg, azt csak újraolvasva érezhetjük igazán; be kell vallanom, valósággal lenyűgözött most ennek a középkori Mária-himnusznak a csodálatos nyelvi ereje, ízessége, tömör zeneisége. És – erre is csak most döbbentem rá – a férfiak által dominált magyar irodalomban éppen ennek a legelső versnek a lírai énje nő! Erdős Virág feldolgozása ki is emeli ezt a vonást, rávilágít, hogy aki itt beszél, az egy anya, és hogy az anyáknak ma is milyen megrendítő viszonyuk van saját fiaikhoz. A vers persze igen merész aktualizálás: megmutatja, hogy korunkban a társadalmi normáknak voltaképpen csak az élet totális kiüresítésével lehetne megfelelni. [B. Cs.]