A 10. század egyik legnagyobb költőnője Fudzsivara no Micsicuna anyja, akinek legismertebb műve a Délibáb napló, ezért róla a következő részben szólunk részletesen. A 10–11. század fordulóján és a 11. században aztán egyre több neves költőnő alkotott, többen közülük nem csak a lírában, de a prózában is jelentős életművet hagyva maguk után. Icsidzsó császártól (986–1011) elkezdve többek között Goicsidzsó (1016–1036) és Goszuzaku (1036–1045) császárok uralkodása alatt virágzott az udvari kultúra, és a mindenkori császárnéknak köszönhetően a nőköltők is egyre nagyobb elismerésnek örvendtek. A kor egyik legnagyobb politikusa, Fudzsivara no Micsinaga (966–1027), majd a 11. században fia, Jorimicsi (992–1074) is jelentősen hozzájárult a kultúra, elsősorban az irodalom felvirágoztatásához. Már a 9. századtól kezdve rendeztek költői versenyeket (utaavasze), amelyek alkalmával a kor neves költőinek legjava összegyűlt egy-egy császár, császárné, császári herceg vagy hercegnő, illetve arisztokrata udvarában, és kettesével mérkőztek meg, melyikük ír jobb verset. A költőknek egy-egy megadott témáról (cseresznyevirág, csalogány, nőszirom, kakukk, juharlevél és más, a versekben használt természeti jelenségek, vagy pedig szerelem és egyéb emberi érzésekről) kellett verset költeniük, majd a bírának felkért költő röviden értékelte a műveket, és kijelölte a győztes költeményt. Ezeken a költői versenyeken is egyre több női költő szerepelt – bár mondanunk sem kell, továbbra is alulmaradtak férfi társaikhoz képest.
1086-ban azonban elkészült a negyedik császári antológia, a Későbbi szemelvények gyűjteménye 1, amelyben a császári antológiák történetében legnagyobb számban találunk nőköltők által írt verseket, köztük olyan jelentős költőnőkét, mint Izumi Sikibu (68 vers), Szagami asszony (39 vers) vagy Akazome asszony (32 vers). Csak az ő költeményeik – a különböző másolatok eltéréseit is beleszámítva – az 1229 verset tartalmazó antológia verseinek több mint tíz százalékát teszik ki, de számos verssel szerepel Isze no Taifu (26 vers) és Micsicuna anyja (7 vers) is. Ebben a korszakban ment végbe a vaka-költészet nagy stílusbeli és esztétikai fordulata. Tovább vitték ugyan a korábbi három császári antológia hagyományát, megjelentek azonban olyan új stílusjegyek, mint a buddhizmus, a Lótusz szútra, továbbá a neves kínai költő, kínai Po Csü-ji szövegeinek hatása, illetve a vidék, elsősorban a keleti országrész iránti érdeklődés. Ez utóbbi a korszak költőnőinek munkásságában is megmutatkozott, közülük ugyanis többen tartományi kormányzó apjukkal vagy férjükkel együtt utaztak az adott tartományba (bár a japán költészet egyik jellegzetessége volt az is, hogy egy-egy híres helyet nem kellett feltétlenül látni ahhoz, hogy verset írjanak róla).
Muraszaki Sikibut elsősorban az ötvennégy kötetes Gendzsi regényéről és naplójáról ismerjük, 62 verse maradt fenn azonban császári antológiákban, továbbá feltehetően saját szerkesztésű verseskötete is ismert. Apja, Fudzsivara no Tametoki a nyugat-japáni Ecsigo tartomány kormányzója volt, akivel 996-ban Muraszaki is együtt utazik. Felmenői és rokonai közt olyan költők szerepelnek, mint dédapja, Fudzsivara no Kaneszuke és bátyja, Nobunori. Később férjhez megy Fudzsivara no Noritakához, akitől 999-ben Katako nevű lánya, a Daini no Szanmi néven ismert költőnő születik. A Gendzsi regényét feltehetően férje halála után írja, majd 1008 ősze és 1010 újéve között Icsidzsó császár (986–1011) felesége, Sósi császárné (988–1074, Fudzsivara Micsinaga lánya, szintén költő, később buddhista apácaként, Dzsótómon’in néven elvonul a világ elől) udvarában szolgált. Naplójában erről az időszakról ír. Most azonban nézzünk meg tőle egy verset a Későbbi szemelvények gyűjteményéből!
Goicsidzsó császár őfelsége születésének hetedik estéjén, amikor a vendégek összegyűltek, és előkerültek a rizsboros poharak, ezt a verset írta:
Nemes fény ragyog.
Mint telihold, körbejár
teli poharunk.
Hold dicső ragyogásban
több ezer évig kering.
(Gratulációk, 433.)
A gyermek születése alkalmával akkoriban a harmadik, az ötödik és a hetedik napon lakomát szoktak rendezni az újszülött tiszteletére. A vers Sósi császárné fia, a későbbi Goicsidzsó császár születésének hetedik napján íródott – az antológia fenti bevezetője szerint. A vers olvasható Muraszaki naplójában és verseskötetében is, érdekes azonban, hogy mindkét helyen az szerepel, az ötödik estén rendezett ünnepélyen íródott, azaz 1008. kilencedik hónap 2 15. napján. Szerepel továbbá a hagyomány szerint Akazome asszony által írt nagy történelmi regényben, a Virágzás regényében 3 is, ahol szintén az ötödik este eseményei között idézi a verset a szerző.
Muraszaki lánya, Daini no Szanmi először Goreizei császár (1045–1068) dajkája, majd a Szertartásügyi Hivatal (Naisi no cukasza) hivatalnoknője lesz. Versei nem csak császári antológiákban szerepelnek, hanem több költői versenyen is részt vett. A Későbbi szemelvények gyűjteményében kilenc verse szerepel, következő versével is egy költői versenyen győzedelmeskedett.
Júsi hercegnő udvarának költői versenyén írta.
Őszi köd szitál,
fel sem száll a hegyekben.
Szarvas alakját
nem is láthatja senki,
hangját hallani csupán.
(Ősz első kötete, 290)
Júsi hercegnő (1038–1105) Goszuzaku császár harmadik lánya volt, akinek udvarában a 11. század irodalmának két nagy női képviselője, Szugavara Takaszue lánya és Kii úrhölgy is szolgált. Daini no Szammi verse az 1050-ben tartott költői versenyen keletkezett, a bíráló, Fudzsivara Micsitosi pedig különösen második sorának líraiságát méltatta.
A korszak egyik költőóriása Izumi Sikibu. „Nagyon kevés asszonyról lehet elmondani, hogy akár csak olyan sok verset írt volna, mint Izumi Sikibu. Lelkülete, cselekedetei mégsem túl irigylésre méltóak, így nem is gondolná az ember, hogy ilyen kitűnő verseket tudott írni; bizonyára előző életének köszönheti mindezt. – írja róla a Névtelen könyv, amelyben tükröződik ugyan a középkor buddhista szellemisége, amellyel minden rendkívüli jelenséget igyekeztek megmagyarázni, elismeréssel említi azonban a költőnő kiemelkedő tehetségét és verseinek rendkívüli számát: mintegy 1500 verse maradt ránk. Utalást tesz ugyanakkor kalandos életére. Az ő apja, Óe no Maszamune is tartományi kormányzó volt, akivel eleinte igen jó kapcsolatot ápolt. Kapcsolatuk azonban megromlott azt követően, hogy első férjétől elvált. Viszonyt kezdett ugyanis Reizei császár (967–969) két fiával, Tametaka herceggel, majd annak halála után öccsével, Acumicsi herceggel. Izumi naplója utóbbival való kapcsolatának első egy évét mutatja be addig, míg a herceg magához nem veszi udvarába. Onnantól kezdve részese lesz az udvari életnek: Acumicsi herceg bemutatja többek között a kor egyik legnagyobb költőjének, Fudzsivara Kintónak és a Szemelvények gyűjteménye (a harmadik császári antológia) összeállítójával, Kazan császárral is megismerkedik. A herceg 1007-es halála után nem sokkal Micsinaga meghívja lánya, Sósi császárné udvarába, ahol első házasságából származó lányával, Kosikibu úrhölggyel, valamint Muraszakival, Akazome asszonnyal és Isze no Taifuval együtt szolgál udvarhölgyként. Ebből az időszakból származik Muraszaki kritikája, amelyet naplójában olvashatunk. „Izumi Sikibu bizony csodálatos leveleket ír. Viselkedése azonban hagy maga után kívánni valót. Könnyedén vet papírra egy-egy levelet, az írás terén tehát tehetséges, csak úgy ragyog minden szava. Versei felettébb érdekesek. Mégsem ismeri úgy a régi költészetet vagy a verskritikát, ahogy egy igazi költőtől elvárnák, rögtönzéseiben azonban mindig találni valami elbűvölőt, amire felfigyel az ember. Ennek ellenére aligha jutna eszébe, hogy mások versét kritizálja vagy értékelje. Dalai, úgy tűnik, szinte maguktól, pillanatok alatt születnek ajkán. Nem mondhatjuk róla, hogy olyan verselő, akinek tehetségétől zavarba jönnénk.”
Muraszaki negatív kritikája megfogalmazásában udvarhölgytársával, Izumival való rivalizálása is közre játszhatott, mindeközben azonban elismeri a költőnő verseinek szépségét és spontaneitását, amely azonban nem mindig válik előnyére.
Izumi költeményeinek gondolatvilága valóban rendkívül színes, és jellemző rájuk az érzelmi túltelítettség, ahogyan a következő, Későbbi szemelvények gyűjteményében szereplő darab is mutatja.
Amikor egy férfi elfelejtkezett róla, Kibunébe zarándokolt, ahol a Mitarasi folyó felett szálló szentjánosbogarakat látva ezt a verset írta:
Nagy fájdalmamban
még a víz felett szálló
jánosbogában is
testemből elillanó
lelkemet látom talán.
(Vegyes dalok hatodik kötete, 1162.)
Kibune a Kiotó északi határában húzódó Északi hegyek híres buddhista zarándokhelye, a férfi pedig Izumi második férje, Fudzsivara no Jaszumasza (958–1036). Ezt a Heian-kor végének egyik nagy költője, Minamoto no Tosijori verskritikai művéből (Tosijori zuinó) tudjuk, ahol ugyanis a fenti vers keletkezési körülményét így adja meg: „Izumi Sikibu, amikor Jaszumasza elfelejtkezett róla, Kibunébe zarándokolt, és a következő verset írta:” Hasonlóan idézi a költeményt a Névtelen könyv is.
Izumi Sikibu azon költőnők közé tartozik, akiket a férfi kritikusok is elismeréssel méltattak. A 12. század nagy verskritikusa, Fudzsivara no Kijoszuke (1104–1177) például verskritikai művében, az 1157-es Bölcsességek zsákjában 4, a lírában használt „feleség” szó kapcsán így ír róla: „Sikibu azonban a közelmúlt nagy tehetsége, így megvan rá az oka, hogy férfi partnerét a feleség szóval illesse. Semmiképp sem róhatjuk fel neki.” (Ezt követően egy verset idéz, amelyben Izumi használja a szintén szójáték alapjául szolgáló szót.)
Lábjegyzet: