Mégis megmaradni

holnap hajnalban fel-felsírnak a fények,
fakó és fájó foltjai az énnek.
és te megint megpróbálod összemosni, pont úgy, mint
pirosat a fehérrel, a volt és a lesz arcait.

mert ma mégis megmaradni kell,

tangózni tegnapok tévedéseivel,
a vadvirág mindig hamarabb kikel,
s keserű kristálytorkokban a halhatatlan játszik,
ha hervad a rózsa, a pipacs örökké virágzik,

mert ma mégis megmaradni kell.

 

Amikor

Amikor minden kör kinyílik,
öklömben oldódik a haragos görcs,
fejek helyett a kardok hullanak le
a földre, akkor leszek teljes.

Véges a vágta, a páncélból
a vadlovak az elvek vonulását
isszák ki, és elindulnak az útra,
amin csak jönni képes a láb.

Hátam hideg hegygerincére madár
nem repül fel, fészkét elhordja másra,
és combjaim között a kis patakban
túl sok férfi szerelme megfulladt már.

Én megbocsátom, mit nem lehet,
a paplan alatt elhidegült ágyat,
ahogy az erdő, lángokban állt, benne
égtek mind a farkasok, őzek,

bőrömmel betakarom, mint a
fehér hó, hűvös elhullással.
Amikor minden kör bezárul,
csókjaimból pipacsok nőnek.

 

(Illusztráció: Colleen Parker: Poppy Field)