Csónakjában nehezék vagyok,
de nyílt vizekre merészkedik velem
kisdedjátékaimban gyönyörködik,
bizony az én Istenem szeret.

Álmaimat úgy szereti az Isten,
egyet sem enged félbehagyni;
végtelent óhajtó szomjam fokozza,
törvényeimben megtűri az önkényt.

Mohón rángat az idő drótján,
kölcsönöz lényemnek ezer alakot.
Örvénnyé változtat s olykor-olykor
a keresztény partokig sodor.

Asszociációk rajzása közt
kap utánam keze, a kéz.
Tanodájában növendék meddig leszek,
a rendezői elv hova kényszerít?