Megint tenniszeztek. A Király folyton-folyvást lármázott és kiabált: „Üssétek le a fejét! Üssétek le a fejét!” Az elitélteket azonnal katonák vették őrizetbe s így senki se jelezte a hálót. Tenniszezni is csak a Király tenniszezett meg Évike, mert a többit a Király mind halálra ítélte.

Végre a Király belefáradt a játékba, abbahagyta s lihegve így szólt Évikéhez:

– Láttad már a Tengeri Herkentyűt?

– Még nem – felelte Évike. – Azt sem tudom, hogy mi az.

– Hát sohase hallottál még a Tengeri Herkentyű billentyűjéről?

– Nem, még sohasem.

– No, gyere, majd elvezetlek hozzá és ő mesélni fog neked – mondta a Király.

Elindultak együtt. Évike hallotta, amint a Király indulóban halkan odaszólt a társaságnak:

– Mindnyájatoknak megkegyelmezek.

– Jaj, hála Istennek – gondolta Évike, mert már megijedt attól, hogy itt mindenkit lenyakaznak.

Amint mentek-mendegéltek, hát egyszerre csak látják, hogy egy Griffmadár sütkérezik előttük az út közepén a porban és szundikál.

– Kelj föl, te lomha dög – rivallt rá a Király – s mutasd meg ennek a kislánynak a Tengeri Herkentyűt.

(Ha még nem láttatok, gyerekek, Griffmadarat, nézzétek meg a képen.)

– A billentyűjét is? – kérdezte a Griffmadár.

– Azt is. Nekem most vissza kell mennem, mert jelen kell lennem a kivégzéseknél – mondta a Király, azzal megfordult és ott hagyta Évikét a Griffmadárral.

Évike nem szívesen maradt egyedül ezzel a szörnyeteggel, de azt gondolta, hogy mellette is van olyan biztonságban, mint a kegyetlen Király mellett, hát ott maradt.

A Griffmadár föltápászkodott, megdörzsölte szemét, várt, amíg egészen eltűnik a Király s akkor elkacagta magát.

– Kétkrajcáros komédia.

– Micsoda? – kérdezte Évike.

– Hát a Király – mondta a Griffmadár. – Csak a szája jár. Sohase végeztet ki senkit. No, gyere.

– Mindenki csak így beszél velem: „No, gyere!” – duzzogott magában Évike s lassan a Griffmadár után ballagott. – Soha ennyit nem parancsoltak még nekem életemben.

Nem kellett messze menniök. Nemsokára megpillantották a Tengeri Herkentyűt. Szomorúan üldögélt egy sziklapárkányon. Amikor a közelébe értek, Évike hallotta, hogy oly keserveseket sóhajt, mintha a szíve épp akkor repedne ketté. Nagyon megsajnálta a Tengeri Herkentyűt.

– Mi a baja? – kérdezte a Griffmadártól.

A Griffmadár úgy felelt, mint az imént:

– Kétkrajcáros komédia. Csak a szája jár. Az a baja, hogy nincs semmi baja. No, gyere.

Fölmásztak a sziklapárkányra a Tengeri Herkentyűhöz. Az nagy, könnyes szemekkel tekintett rájuk s egy kukkot se szólt.

– Ez a kislány látni akart téged – mondta a Griffmadár. – Meséld el neki az élettörténetedet.

– Jó, majd elmesélem – mondta a Tengeri Herkentyű mély, kongó hangon. – Üljetek le mind a ketten s amíg be nem fejeztem, senki se szóljon közbe.

Leültek. Néhány percig senki se szólt egy szót se.

– Vajjon hogy akarja befejezni, ha el se kezdi? – gondolta Évike, de türelmesen várt.

– Réges-régen valamikor, – kezdte mély sóhajjal a Tengeri Herkentyű – odalenn éltem a tenger fenekén.

Ezeket a szavait hosszú-hosszú csönd követte. Csupán a Griffmadár vijjogott velőtrázóan, hogy „Krbrkr” s olykor a Tengeri Herkentyű zokogott a billentyűjével nagy búsan.

Évike már föl akart kelni, hogy megköszönje szépen az „érdekes élettörténetet”, de arra gondolt, hátha még sincs vége. Várt és nem szólt.

– Amikor kicsinyek voltunk, – folytatta végre a Tengeri Herkentyű valamivel nyugodtabban, mert még mindig el-elfulladt a zokogástól – a tenger fenekén jártunk iskolába. Volt ott egy tanítónk, „Öreg Víziló”-nak hívtuk.

– Miért hívták „Öreg Víziló”-nak? – csodálkozott Évike.

– Mert majdnem olyan ostoba volt, mint te – förmedt rá a Tengeri Herkentyű, rezgetve a billentyűjét.

– Szégyeld magad, hogy ilyen egyszerű dolgot kérdezel – pirongatta a Griffmadár.

Aztán mind a ketten elhallgattak s olyan szemrehányó tekintetet vetettek szegény Évikére, hogy az csaknem a föld süllyedt szégyenletében. Végre a Griffmadár így szólt a Tengeri Herkentyűhóz:

– No, folytasd, öreg cimborám. Különben ítéletnapjáig se lesz vége.

– Szóval, – folytatta a Tengeri Herkentyű – a tenger fenekén jártunk iskolába, akár hiszed, akár nem.