Ha egy bottal ráütsz egy hangyafészekre, a hangyák remegő lábakkal, csak magukat féltve rögtön szerteszaladnak. De néhány nap múlva mégis visszatér néhány kis hangya, hogy ide-oda pörögve, kétségbeesetten forgolódva megkeresse a többieket. És ha hetek telnek el, ha már fel is ástad a hangyafészket, a megsemmisülésből akkor is elő-előóvakodik néhány hangyakatona, bízva abban, hogy egyszercsak csoda történik, és a bolyt ott találják a régi helyen.

Hát az ilyen vissza-visszatérő, megrémült kis hangyákból élt Katja Stoller.

Katja Stoller. Detektivagentur – Verlorene Kinder.

Mert ami a családokat illeti, a közép-európai rendszerváltás felért egy istencsapással.

 

Ámde a vele szemben ülő nő mindenkire inkább hasonlított csak egy ide-oda futkosó, megrémült hangyakatonára nem. Szép volt, nyugodt, fiatalos. Olyan céltudatosan ült le, mint aki rögtön irányítani próbálja a beszélgetést. 

És mintha áttetsző, fénylő, hártyavékony lakkbevonat feszülne a bőrén: a nagyon sok pénz nyújtotta csillogás és magabiztosság.

Ámde rossz magándetektív az, aki megengedi, hogy a kezdet kezdetén megfélemlítsék. Katja kartotékokat húzott elő, piszmogott, az elviselhetetlennél is tovább húzta az időt, míg végül felemelte a fejét.

 

 

– Először is minden adatára szükségem lesz.

A fekete nadrágkosztümös hölgy felsóhajtott kényszeredetten.

Mrs. Delano természetesen nem volt mindig Mrs. Delano, és nem is volt mindig amerikai állampolgár: Negyvenkét évvel ezelőtt Rendi Anikó néven született, a drága papája óvónő, a drága mamája teherautósofőr volt Kolozsváron – vagy fordítva, mit számít. Mrs. Delanónak már nem számított: anyja-apja régesrég meghalt, az egész család tönkrement, elköltözött, szétszóródott, ami azt illeti, talán már nincsenek is élő rokonai Kolozsváron.

– Istenem ilyen világ volt akkor – tette hozzá álnok lemondással.

Katja csak várt-várt: mert valakije mégiscsak van, ha tizenöt év elmúltával egy detektív ajtaján

kopogtat.

 

Ez a  valaki Mrs Delano Magyarországon született unokahúga, Dér Krisztina volt. Az egyetlen unokahúg, az egyetlen valamire való, talán még életben lévő rokon, a szegény kis Kriszti! A csillogóan szép Mrs. Delano – egy sikeres floridai ügyvéd felesége – nem akar úgy megöregedni, hogy még abban sem lehet biztos, hogy a szegény Kriszti életben van… Dér Krisztina már magyar állampolgárként Magyarországon született, de a magyar hatóságok nem keresték lelkiismeretesen. Mért keresték volna? Az édesapja, Dér Sándor azt állította, hogy a kislány Romániában tűnt el. – A román hatóságok pedig… – A hajdani Rendi Anikó fájdalmasan legyintett.

– Vegyem fel a kapcsolatot Krisztina Magyarországon maradt rokonaival?

– Ugyan! – sóhajtott Mrs. Delano. – Mire mennénk ezzel! Kriszti 94-ben azzal a másik három lánnyal együtt tűnt el!

Másik három lány…Ugyan milyen másik három lány?

Katja elképedt. Akkor hát nem arról van szó, hogy a kis unokahúg – aki ugyanúgy lehetett volna Romániában, de Magyarországon is –, véletlenül rossz vonatra szállt? vagy megsértődött az anyukájára, és világgá ment?

– Ó, persze hogy nem! – tiltakozott Mrs. Delano. – Az unokahúgom másik három lánnyal együtt tűnt el. Ők voltak az őrskúti gyerekek – tette hozzá, mintha ez valami elismerés lenne.

Katja most már szorgalmasan jegyzetelt: nevek, adatok, időpont. Ha ez amolyan kiemelt ügy volt Magyarországon, akkor sok jegyzőkönyv készült. Sok magyar rendőrt kell majd kihallgatni.

És a kiemelkedő ügyek persze kiemelkedően sokba kerülnek.

– Ó, a pénz! – mosolyodott el Mrs. Delano – A pénz nem számít.

– Akkor mért nem keres fel egy sokkal nagyobb detektívügynökséget?

Mrs. Delano arca megvonaglott: – Mert nem akarom, hogy kiderüljön a teljes igazság.

Katja meghökkent.

–Én nem egyetemistaként kerültem ki az Államokba. Nem is kutatóként, érti, ugye? Persze szakítottam a múltammal, szabályos zöld kártyát kaptam és szabályosan férjhez is mentem. Olyan feleség vagyok, aki minden fényképen a háttérben mosolyog. Nem akarok médiafelhajtást! Csak az unokahúgomat akarom visszakapni!

A klasszikus bűnügyi regények detektívjei ilyenkor elolvasnak a meghatottságtól, és a kamaszkorukban olvasott szerelmes versekre gondolnak. De Katja csak egy nyugdíjas német rendőr volt.

De most elmosolyodott, mert az eltűnt unokahúg ott ragyogott az eléje tolt fényképeken.  Pipaszár lábak, rengeteg szőke haj, gödröcskés mosoly – feltűnően szép, akár a nénikéje, Mrs. Delano.

– Tizennyolc év nagyon hosszú idő.

– Már mondtam, a pénz nem számít.

De most hogy kicsit lepattagzott róla a ragyogó magabiztosság, kicsit emberibbnek, sőt barátságosabbnak tűnt.

Katja visszamosolygott.

– Szeretném, ha addig Európában maradna, amíg kiderül, tudok-e valamit ezzel az üggyel kezdeni. Én is csak a sikert szeretem, mint ahogy a legtöbb ember.

A siker szóra Mrs. Delano bekattintotta a retiküljét, és szinte kihúzta magát, elégedetten, fölényesen.

– Megadom a szállodám telefonszámát.

Felmagasodott a székéről, és Katját megint meglepődött, milyen nyúlánk, pedig három gyereke van, „három égetnivalóan rossz fiú”. És mégis egy passaui magándetektív irodájába túl ragyogónak, túl csillogónak tűnt.

Katja az ajtóból figyelte, ahogy a távozó Mrs. Delano fekete selyemkabátja végigsöpri a lépcsőházat.

A meglepett Eckhardttal a bejárati ajtónál ütközött össze. A férfi egy tréfás, filmsztároknak szánt mozdulattal előreengedte.

– Nem is tudtam, hogy ilyen tünemények járnak hozzád! – nevetett a férje, mikor beköszönt az irodába. – Holnaptól nyithatsz egy modellügynökséget. Szép asszonyok elveszett gyerekekkel.

Katja nem nevetett. Szorosan az ablaküveghez tapadt, hogy a kocsijába szálló Mrs. Delanót és az autója  rendszámát lefényképezze.

 

Mert hiszen mindenekelőtt a titokzatos Mrs. Delano személyazonosságát kellett ellenőriznie.

A müncheni autókölcsönzőben emlékeztek az elragadó amerikai hölgyre. Igen, igen… Talán valami baj van a Toyotával? Talán Mrs. Delano ottfelejtette a kocsit Passauban…? Katja megnyugtatta az alkalmazottat, hogy az autó is, Mrs. Delano is jól vannak.

Mrs. Delano kitűnő benyomást keltett a müncheni szállodában is. Igen, Mrs. Delano tegnapelőtt érkezett, most nincs a szobájában. Holnap üzleti megbeszélésre várják? Akkor hát Mrs. Delano nem is óhajt részt venni a holnapi  képtárlátogatáson?

Akárki is volt Mrs. Delano, itt, Németországban mindenütt úgy viselkedett, mint a kitűnő Jim Delano élete párja, egy gazdag és tiszteletre méltó amerikai turista.

Katja átlendült a vasfüggönyön – ami ma már a gazdagokat és a szegényeket elválasztó, leheletfinom csipkefüggöny csak –, és nekiveselkedett, hogy a Kolzsvári Rendi-családról is információkat szerezzen. Egy régi rendőr-ismerősét hívta Kolozsváron.

– Ne sürgess, Katika, mihelyt tudlak, visszahívlak – mondta a kolozsvári nyugdíjas hadnagy.

Katja mi mást tehetett, beletemetkezett a facebookba, hogy a kiváló Mrs. Delano családi életéről is képet alkothasson. Delano, Delano, Delano… Jim Delano – a képei tanulsága szerint – ellenállhatatlanul latin és ellenállhatatlanul sikeres válóperes ügyvéd volt. Jim Delano a középiskolája emléktábla-avatásán, Jim Delano a jachtklubban, Jim Delano egy vadásztársaság vacsoráján. Jim Delano mindenhol.

A feleségét, Anikót nem is Anikónak hívták Floridában, hanem Sallynek. Az Anikó név talán túl különleges volt Jum delano üzletfeleinek? Vagy Rendi Anikó már a névválasztással is ki akarta fejezni, hogy szakított a prostituált-múlttal és egészen amerikai lett? Katja megcsodálta Sallyt a férje oldalán hófehér kosztümben, farmernadrágban a fiai baseballmérkőzésén és egyberészes, sötétkék fürdőruhában a a floridai strandon. De még ez a szolidan anyukás fürdőruha sem feledtethette, hogy Sally-Anikónak milyen kiváló alakja van.

Katja egyre nagyobb tiszteletet érzett az ügyfele iránt. Hiszen Mrs. Delano karibi utazásra is költhetné a pénzét vagy egy vadonatúj Toyota terepjáróra, nem pedig egy tizennyolc éve eltűnt unokahúg felkutatására. Vajon mit mondott a családjának? Hogy rokonlátogatóba jön Európába? Hogy megtekinti a német képtárakat? Eszébe jutott a saját édesanyja, aki szerint a hűséghez a kimondhatatlannál is több lelkierő kell.

A fekete hajú, kolozsvári születésű Mrs. Delano tulajdonképpen hasonlított a férjére. Persze ő nem latin-amerikainak látszott, hanem inkább észak-spanyolnak. Katja a camiño de Santigót végigjárva látott hasonló arcokat: boltozatos homlok, sápadt bőr, finoman metszett arc, amolyan hercegnői fejforma. Amihez persze „hercegnői” tartózkodás járul. Szerep ez, szerep, amihez most már a fiai érdekében is ragaszkodik. Sally nem beszél sokat…Sally szeret a háttérben maradni…

A csendbe belehasított a kolzsvári rendőr, Urbán Sándor telefonja

– Soha nem alszanak a német vadászok, ugye?

Katja biztosította, hogy így van, és megkérdezte hallott-e már a Rendiekről valamit.

– Hogy kikről? A Rendiekről? Te aztán nehezet kérdezel, Kati Nem Rendinek hívták azt a házaspárt, akik egy rossz Daciával begyűrődtek egy kamion alá…? Van annak már tizenöt éve is. Tizenöt, tizenhat, tizenhét… – Urbán Sándor töprengett, de nem tudott magával dűlőre jutni. – Utána kéne néznem. De én nem is a kamion miatt emlékszem rájuk. Hanem mert volt két gyönyörű lányuk. Nem is tudom, mi lett a kicsivel. De a nagy férjhez ment Magyarországra, és úgy rémlik, valahol a Dunántúlon halt meg…

Szétszóródtak, meghaltak, tönkrementek…

Katja megköszönte a tájékoztatást, mert ennyi elég is volt egyelőre.

És minthogy Mrs. Delano identitása minden névváltoztatás dacára valóságosnak tűnt, eljött az ideje, hogy belefeledkezzen az „őrskúti gyerekek” ügyébe.

Este hét órakor nyitotta ki halott kollégája, Joachim kartotékjait. Őrskutat kereste Orskut, Örskút név alatt, amit végül aztán Oerskútnál találta meg. Este hét órakor nyitotta ki az első dossziét, és az utolsót hajnal öt órakor tette le.

Még rendőri munkája alatt sem találkozott ennyire szövevényes, kideríthetetlennek látszó, alattomos bűnüggyel.

Bár a gyerekeknek nyomuk veszett, a magyar rendőrségnek még azt sem sikerült bizonyítania, hogy bűncselekmény történt.