Mindig kész vagyok játszani – hozzá kell tennem, meglehetősen kevés férfival lehet. A kaland immár puszta kedvtelés nekem. Az ideális párkapcsolati technikákat – vagy minek nevezzem – mindmáig megvetem. Ugyanis mint említettem – boszorkány vagyok. Azaz megvannak a saját módszereim. Boldogság, végzet, szenvedés? Mind szeretem. Kiismertem őket, s néhanapján világosan érzem, soha többé nem árthatnak nekem. Csak ha akarom – és hogyne akarnám! Ilyen egyszerű volna? Nem szeretem jobban magam, mint mikor könnyes volt a szemem, s nem rühellem kevésbé a tehetségteleneket, akik jóindulatúan bólogatnak az életrevaló kapcsolatok láttán, miként nem szűntem meg türelmetlenül firtatni a sorsomat, hogy milyen boldogságot készít nekem, de azt már biztosan tudom, hogy unatkoznom többé nem szabad. Nem állítom, hogy megtaláltam azt a pontot, amiről Elinának beszéltem, ha mégis, nem tudom, melyik volt. Amikor a parkettát kapartam pokoli kínomban, amikor mámorba merülten láttam mindent? Amikor néhanapján egy-egy másodpercre elfeledtem őt, vagy amikor tiszta buzgalommal siettem vissza hazaváró gondolatához? Hol van már mindez? Most már boszorkány vagyok – ezt írtam a könyvem első oldalára.
Tetszett ez az újfajta nyelvezet. Tetszett ez az újfajta érzésvilág. Még az is tetszeni kezdett, hogy szerelmes vagyok. Tetszett ez az újfajta boszorkányszerelem. Most már volt mit csinálnom: csinosítgattam az oltáromat, írtam a holdhimnuszokat, virágot szedtem, ölelgettem a fákat, gyűjtögettem a szakirodalmat és a kellékeket, ittam a gyógyteákat, és elmerültem a boszorkányság teljes érzésvilágában. Ha ruhát vettem, boszorkányruha vált belőle, ha új hajviseletet próbáltam ki, boszorkányfrizura lett. Szerény háztartásomat boszorkányosan igazgattam. Boszorkánygyertyákkal világítottam és boszorkányfürdőket vettem. Ha a boszorkányság erotikumáról gondolkodtam, boszorkánykomolysággal tettem. Ha elhatároztam, hogy beszélni fogok Tiszai professzorral a pogányságról, nos, az boszorkányos elhatározás volt, s ha fölkacagtam Elina valamelyik mondásán, ami természetesen a boszorkányságommal volt kapcsolatos, arcomon boszorkányderű szaladt szét. Nappal boszorkányételeket ettem, éjjel boszorkánykönnyeket sírtam. Másnap boszorkánytükörbe néztem, boszorkánydalokat énekeltem, és ha megérintett egy-egy határozottabb boszorkányhangulat, boszorkányhangon suttogtam el: milyen jó élni… Magányos voltam, most aztán igazán, ideológiailag is magányos voltam. Kifejezetten megszépültem. Szabadnak, erősnek, érettnek és vidámnak éreztem magamat. És világosan tudtam, hogy még mindig hazudok.
Az egyszemélyes szerelem után egyszemélyes vallást alapítottam. Gratulálok – felelte Tiszai professzor, amikor bejelentettem neki az örvendetes változást. Fölrántotta szemöldökét, félrecsapta a füstöt, és sugárzó tekintetéből nem lehetett nem észrevennem azt, amit Elina olyan biztosan állított nemrégiben: hogy nagyon szeret engem.