Széltükör

 

 Szélből a sugár megtörik

 Tükrökből vissza eléget

 Forgó korongot zár a sík

 Mielőtt végleg beméret

 

 S már minden jelre jeltelen

 Üzen a körkörös idő

 Emléke felől eleven

 Nikkeles-fényes pontszűrő

 

 Áttűzve rég a zúzmarán

 Hóval, hamuval határol

 Majd átvetítve önmagán

 Fémes rádiuszba tájol

 

 Egy tágabb gömbfelületen

 Hol szikrát vet jázminokkal

 Ragyogtat időzítetlen

 Havon forgó villámokkal            

 

 

 

 

Tükörszél

 

Tükrökből a szél megtörik

 bronzezüst árnyalat alatt

 flittereikből kél, vakít

 villámokat ránt a virradat

 

 Hangokra hullnak a cinkék

 színekké ütve szárnyukat

 párhuzamukból szívig ér

 a tükörbeli mozdulat

 

 Egymásba játszó áttünet

 amalgám ködként fehéren

 suhogó membránfény-üveg

 árnyéka zizzen a légen

 

 Míg újfent késéles szilánk

 forogja erdőnk tüzeit

 vércsék szeméből csupa láng

 zúdul ránk, vijjog a zenit