Rendhagyó lapajánlóval jelentkezünk a nyár közepén. Az ajánló ezúttal közös munka gyümölcse, Wágner Eszter és Bodrogi Csongor adták saját javaslataikat a közösbe. A Székelyföld, Kalligram és Apokrif lapokat Eszter, az Alföldet és a Látót Csongor olvasta át. Ebből a felsorolásból az is kiderül, hogy bővült a Szófán elérhető irodalmi folyóiratok listája; új elemként immár az Apokrif is olvasható Olvasóterem rovatunkban. A rendhagyó tízes lista összeállításában ugyanakkor ezúttal is törekedtünk a változatosságra, így vers, novella, regényrészlet, interjú és naplórészlet egyaránt szerepel az általunk különös figyelemre ajánlott szövegek között.

A TIZEDIK: Szikra János: Már derékig hallgatásban, Fehér kecskegidák, Bukolika (versek) [Székelyföld]

Szikra János három versének szűrtsége, ki nem mondottsága igazán nagy hatással volt rám. Ismerős, sokszor feldolgozott érzéseket enged át és tart vissza a művészet filterén, így adja vissza a kikopottnak hitt feszültséget. A Már derékig hallgatásban témája az elhamvadó szerelem, melyet Latinovits Ady-lemezének lemezének hallgatásával idéz meg. A Fehér kecskegidák a modern emigrációról szól, mindezt úgy, hogy már az első versszakban behozza Rómát, az örök várost, annak minden asszociációjával. A Bukolika című vers pedig megtartja a békés, természeti idillt, de a középpontjába egy áfonyát majszolgató, frissen szabadult gyilkost helyez, megingatva a hitünket az elképzelt, magunk közé hazudott biztonságban.

A KILENCEDIK: Péntek Orsolya: 1. 4. Ősz – fejezet egy készülő Pécs-regényből (regényrészlet) [Kalligram]

Péntek Orsolya regényrészlete abba a korba repíti vissza az olvasót, mikor Pannónia még a Római Birodalom része volt. Egészen pontosan ennek az időszaknak a végnapjaiba. A pogányok már a kapuban állnak, a rómaiakat engedik ugyan szabad polgárként hazatérni Itáliába, de a városaik hamarosan fel lesznek égetve. Kik ezek a barbárok, akik “csak húst esznek, azt is nyersen, a nyereg alatt zúzatják össze pépesre, a gyerekeik arcát meg bevagdossák, farkaspofák, medvepofák, sakálpofák, hegyes fogú, bűzös állatok […], még Pán is undorodik tőlük, még Bacchus őrjöngő női is iszonyodnak a láttukon”? És hogyan mutatható ki a szeretet és a tisztelet egy rabszolga iránt, talán az utolsó hatalmi pozícióban töltött percek egyikében?

A NYOLCADIK: Veress Dani interjúja Rózsa Luca Sára képzőművésszel (interjú) [Apokrif]

Rózsa Luca Sára képein, ahogy azt Veress Dani kiemeli, mindig jelen van az ember, gyakran félig arctalan, androgün, időtlen alakként. A képzőművész beszél róla, milyen szerepet lát ő a figuralitásban, mit jelentenek számára a torz, lecsupaszított lények. Az interjú második felében nagy figyelmet kap a természetvédelem is. Rózsa Luca Sára beszámol arról, hogy hozzá hasonlóan számos más képzőművészben is felerősítette a bezártság a klímaszorongást, és arról is, az ő képein hogy jelent meg ez a téma. Végül pedig kitér arra, milyen szerepe lehet neki festőként abban, hogy ez a probléma másokban is tudatosodjon, illetve, hogy mire képes, és mit nem lehet elvárni a művészettől ezzel a helyzettel kapcsolatban.

A HETEDIK: Horváth Florencia: Ami hozzád (vers) [Látó]

A fiatal költőnőnek négy verse is szerepel a Látó legfrissebb számában. Mindegyik markáns hangon szól, számomra a legerősebbnek mégiscsak az első, az Ami hozzád című tűnik. Ami e líra legfeltűnőbb vonása, az a szokatlan képalkotások valóságos özöne. A szél bánattá vakolódik; ha kiugrom a vonatból, az egysíkúságra érek; egy utazás előtti átvilágításkor pedig kiderül: a tükörben nem én vagyok. Hogy miről szól a vers, azt mindenki önmagának rakhatja össze, de alighanem egyik megfejtésből sem hiányzik majd az önmagunk elől menekülés motívuma.

A HATODIK: Soltész Béla: Savgerinc (novella) [Apokrif]

Soltész Béla novellájának főszereplője, Kellner egy valaha menő kritikus, aki a megváltozott irodalmi szférában már nem tudott a toppon maradni. Alja könyveket szerkeszt minimálbérért, szexbotok szövegét írja és LSD hatása alatt borokat “értékel”, így lesz ismert YouTube személyiség: a punk sommelier. Egy céges rendezvényen azonban, ahova mint bohócot hívják meg, találkozik egy fiatalabb informatikussal, aki valaha szintén író akart lenni, tehetségesnek is tartották, de éppen Kellner taszította le a pályáról egy kemény kritikával. A helyzet egy furcsa, homorú tükörre emlékeztet, Kellner boldogtalan, mert követte az álmait és közben tönkrement az élete, az informatikus sohasem tudja meg, boldogabbá tette-e volna, ha kitart az írás mellett. A két különböző életpálya egy pillanatra összeér, az olvasó pedig ott marad a gondolattal: Mi lett volna, ha?

AZ ÖTÖDIK: Simon Márton: Citromelégia (vers) [Alföld]

Egy nagyon mai vers ez, generációs vers. Egy már felnőtt ember hétköznapjaiba (vagy legalábbis egy hétköznapjába) nyerünk bepillantást, amelyben különféle emlékek és élmények keverednek össze egymással és a szavakkal. Az egyik versszak annyira mélyen és személyesen megérintett, hogy legjobb lesz úgy, ahogy van, ideidéznem.

Abból a generációból vagy, akiket még
viszontszeretett a beton.
Volt szépsége legalul lenni.
Letört metszőfoggal állni egy háló
nélküli kézikapu rozsdájába kapaszkodva,
és a vért törölgetve kiabálni,
hogy igenis bent volt a gól.
Nagy idők, nagy semmik.

A NEGYEDIK: Matei Calinescu: Egy másféle napló – kilépés az időből (részletek Demény Péter fordításában) [Látó]

A nagyszerű román írónak élete utolsó éveiben írott naplóbejegyzései, melyeket Demény Péter fordításában olvashatunk a Látóban, csakugyan „másfélék”. Nem a naplókra oly gyakran jellemző szűkszavúsággal, odavetett fogalmazásmóddal találkozunk itt, hanem valóságos miniesszékkel. Az első részlet például Martin Heidegger és Hannah Arendt levelezéséhez fűz kommentárokat, de ezek olyan részletesek, hogy akár ismeretterjesztő írásnak is elmennének. Az a szöveg minden részletéből látszik, hogy egy rendkívüli műveltségű és kiforrott ízlésű ember írta őket. Jó lenne kézbe venni az egész kötetet.

A HARMADIK: Szil Ágnes: Biztosan ki akar lépni? (novella) [Székelyföld]

Nem tudom eldönteni, mi áll igazán a szöveg középpontjában: a nagyszülők halála miatti gyász, vagy a pótcselekvés, amivel Ila eltereli a figyelmét, amibe szinte kényszeresen kapaszkodik. A novella igazi erőssége számomra az, hogy sikerül megfognia ezt a morbid kiegyenlítődést. Ila rászokik a Bubble Shooterre, ami szinte teljesen kitölti az életét, így abban egy csepp hely sem marad a fájdalomnak. Legalábbis első ránézésre. A játék nem uralja teljesen a lányt, látjuk, hogy többször is “leteszi”, de a színes pöttyök addigra már az érzelmi világának részei, meghatározzák, hogyan fogadja be a szociális ingereket, hogy hogyan kapcsolódik másokhoz.

A MÁSODIK: Grecsó Krisztián: Valami népi (novella) [Alföld]

Két idősíkon játszódik ez a történet. Egy vidékről Pestre költöző embernek régi vágya teljesül: beköltözhet végre egy fővárosi polgári lakásba, olyanba, amilyet még a Linda című sorozatban láthatott. A lakásban aztán találnak egy régi hímzést, amelynek története a messze múltba kalauzol minket. Amikor még egy vidéki parasztlány költözött cselédnek a fővárosba. A novella nemcsak a helyváltás, életmódváltás traumáját tematizálja, de azt is sugallja, hogy az eltűnt idő a maga tragédiáival ma is velünk él, tárgyainkba, otthonunkba issza magát.

AZ ELSŐ: Wisława Szymborska: Vietnám – Kellermann Viktória fordítása (vers/ műfordítás) [Kalligram]

A Nobel-díjas lengyel költőnő verseiből egy egész csokorral olvashatunk a Kalligram dupla számában. A Vietnám háborús vers, minden bizonnyal egy katona vallatja a bujkáló civilt. Kérdés, válasz, kérdés, válasz, és a válasz szinte végig ugyanaz: Nem tudom. Talán tagad, lehet nyelvi nehézség is, de szerintem sokkal inkább jelenti, hogy kifordult a lábunk alól a világunk, most már tényleg semmiben nem lehetünk biztosak. Egy dolgot kivéve. Egyetlen dolog van, ami egy anya számára letagadhatatlan, amit minden körülmények között sziklaszilárdan ki tud jelenteni. “Ezek a te gyerekeid?”

Az Új hang rovatból ezúttal két novellát emelek ki. Böröczki Csaba Mesterlövészek című szövegét mind a történelmi érdeklődésű olvasók, mind a lélektani írások kedvelői magukénak fogják érezni. A színtér a második világháború, két nő hasal egy üres hét emeletén, fegyver a kézben, az egyikük félmellű. “De ennyit megtehet az ember a Führerért.” Falussy Móric novellája, Egy talált tárgy, avagy értekezés a zsíros kenyér két oldaláról pedig igazi, ragadós talponálló szintű abszurd szöveg. Egy pillanatig sem tiszta, van-e itt szó valamiről, valami nagyról ás komolyról, vagy a remekül felépített dinamika sodor. De mégis hova?