Dr. Turai G. Kamil 1952-ben született Gyulán. A szegedi József Attila Tudományegyetem bölcsész karán kezdett tanulni magyar-olasz szakon, majd a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémián beiratkozott a teológiára. Diplomát az ókeresztény irodalomtörténeti tanszéken kapott. 1987-ben védte meg doktori disszertációját.
(Fotó: Nagy Krisztián)
1981-től Kecskeméten előbb könyvtárosként, majd újságíróként, 1991-től pedig óraadóként a Tanítóképző Főiskolán dolgozott, ahol 1993-ban kapta meg a kinevezését.
Kecskeméti képzőművészeti tárlatok és galériák szervezője, nevéhez számos kecskeméti és vidéki festőművész felfedezése és bemutatása fűződik. Teológiai és filozófiai témájú publicisztikái közül kiemelkedő a Magyar metafizika (Antológia Kiadó, Lakitelek, 1996) c. könyve. Költőként 1990-ben mutatkozott be az Alföldi gyászpompa című kötetével, majd 2016-ban a Boldogasszony ódákkal. (forrás: http://www.bacstudastar.hu/turai-gabor-kamil)
A sokoldalú, Pilinszky-díjas gondolkodóval Kovács katáng Ferenc beszélgetett.
Kovács katáng Ferenc: Olvastam, hogy Turai ükapád ”Festő Hegedűs György igric és boszorkánymester is.” S nagyapád ”a 48/49-es forradalom szívós katonája.” Szólnál néhány szót a felmenőidről?
Turai Kamil: Apai őseim, a Betyók besenyő vonalon kapcsolódtak valamiképpen a nagyszentmiklósi kincs Boilau-Beatu rovásirásos olvasatához. György nagybátyám, aki világhírű földijéhez hasonlóan abszolút zenei hallással rendelkezett, 24 évesen jómódú nemesi mátkájával, Molnár Rózsával összekötözötten lett öngyilkos. Festő Hegedűs György anyai ükapám – ha nem is ”boszorkánymester” – de mélyen vallásos tudós-táltosként élte életét a kecskeméti Mária-városban, a róla elnevezett domb, tó, tanya ölelésében. Igaz, egyszerre több helyen is látták, parancsolt a természeti jelenségeknek, s animisztikusan állattá bucskázott. Természetszerűen vesztette el fél lábát a 48-as szabadságharc forgatagában. Úgyhogy unokái kacagták, ahogy falába megperzselődött aludtán a pásztortűz parazsán. Apukám maszek szabómesterként küszködött a külvárosban a Rákosi-pribékek sintérhadával, anyukám hathold-rozsföldes kuláklányként útálta a kommunistákat.
KkF: Nekem egy szovjet katona kötötte meg az úttörőnyakkendőmet. Rá három évre őrsvezető lettem, s ma ebből csak arra lehetek büszke, hogy a zászlóvivőm elnök-püspökségig vitte. Neked hogy sikerült átvészelned a mozgalmasdit?
TK: Édesanyám, hála Istennek, beiratott hittanra, az egzisztenciális fenyegetések dacára. Az Erkel-gimnáziumban a ”magyar költők Leninről” országos középiskolai tanulmányi versenyen Füst Milán ”Jelenés” cimű remekművével jutottam be a döntőbe. Merthogy a nagymester az ”ó, hát ilyen nagy az eszme, Jézus Krisztus?” lelkes ovációt a felszaba-dúlás után ekként szimpatizálta: ”ó, hát ilyen nagy az eszme, Vlagyimir Iljics.” Ez legalább olyan gusztusosan hangzott. Amikor később egy villámcsapásszerű Isten-jelenés nyomán – elhagyván a szegedi bölcsészkar magyar-olasz szakát – átjelentkeztem a teológiára, természetszerűleg felkerestek a kócos-vereshajú III/3-as belsőelháritási aktivisták, hogy súgói munkakörbe alkalmazzanak, ám jóizlésem tiltakozott. Mégpedig mindvégig, noha végigkísértek az orv próbálkozások (katonaságnál, munkahelyen).
KkF: Ha jól sejtem, komoly irodalomelméleti tudással felvértezett, érett fiatalember lehettél már a középiskolában is. Mik voltak a kedvenc tárgyaid? S önszorgalomból mivel foglalkoztál?
TK: Időm jó részét a versenyszerű atlétika (középtávfutás) töltötte ki. Igyekeztem megfelelni: ”jó tanuló, jó sportoló” címet érdemeltem ki, sorra nyertem a területi versenyeket szakosztályomban. Másodikban irodalomtanárunk, Aradszky Pali bácsi felfedezett egy hosszabb lírai eposz-dolgozatom révén (úgy járt, mint aki ”horgász, csali-giliszta-ásás közben kincses ládikára akad”). Attól kezdve – Juhász Ferenc-i, Nagy László-i mintára – folyamatosan verseltem. Egy időben napi két szonettet: ”villan a lába a kannak / s elfeketedve rohannak / holdagyarú elefántok/ vad tüzek üszke a fákon”. Éjszaka a fürdőszobában Kierkegaardot, Spinozát fedeztem fel.
KkF: A gimnázium választóvonal az ifjak életében. A koedukált osztályok kezdetét éltük. Szülővárosod fura figurája, Simonyi Imre bátyánk épp akkortájt vethette papírra: ”Hát mondd, nem sírnivaló, / hogy még mindig ilyen avas, / ásatag módon, / – mint a dürgő fajdkakas – / tollammal bűvölöm a nőstényt?” (Negyven-ötven évvel később valami hasonlót magad is papírra vetettél: ”hajdanta 1500 métert versenyszerűen futottam a pályán / most tollammal karikázok s kerítem be a zsákmányt” (Az éjszaka áhítatából). Te sem maradtál érintetlen? Gimis hódításaidra lennék kíváncsi.
TK: Tizenhat éves koromtól tíz éven át önkéntesen vállalt, elszánt és nemsejtett szigorú cölibátusban éltem. Százkilóméteres futóedzéseim kontójára osztálytársaim a ”remete” csúfnevet próbálták rám. Majd, megtérésem után katolikus főiskolai-akadémiai-teológiai stúdiumaim (ferences noviciusként, pázmányos-civil ókeresztény irodalomtörténészként, újplatonikus filozófusként) normálmenetben tartottak nőtlen keretekben. Ha kitartok, még talán Szűzmáriás szentté is kenődhettem volna. Egész életemben hajtott az abszolút szerelem illúziója.
A Boldogasszony ódák misztérium-kötetem ebből a heroikus re-paradicsomozódási (Ádám-Éva egységes) hadjáratról szolgáltat egy szeletet, csupa-csupa színes kudarccal fűszerezetten. Majd talán ezután, ha nagy leszek, sikerül!
KkF: A szegedi egyetemről átiratkoztál a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémiára. Tudomány és hit és élet. Szerteágazó tanulmányok. Mellette mire futotta még az idődből?
TK: Miután kicsúszott alólam a kolostori ellátás, éveken át magamnak kellett gondoskodnom fennmaradásomról, a jövendő megélhetés legcsekélyebb reménye nélkül. Az az igazság, hogy nem kellettem én se az egyházamnak, se a hazámnak. Egyéves betanított kertészi jövedelmemből próbáltam az albérletet és tanulmányaimat finanszírozni, hiszen – főállású egyetemistaként – hivatalosan munkaviszonyt se létesíthettem. Mígnem megszánt egy – a teológiát levelezőn végző – operaházi osztályvezető-helyettes, s alkalmazott illegális órabéresként. Vizsgajegyzeteivel sokat segitett akkoriban egyebekben a későbbi egri érsek, Ternyák Csaba is. Kezdetben Heidegger-szeminarista voltam a mélyen empatikus Nyíri Tamásnál, de félrehívott, hogy nála nem lehet doktorálnom, mert a szakfilozófiát a marxista ELTE tartja fenn magának hatalmi szóval. Így aztán diplomamunkámat ókeresztény irodalomtörténetből védtem meg Vanyó Lászlónál. Életreszólóan kitartó monográfiámat a harmadik századi egyiptomi újplatonikus Plotinosz biztositotta. Kétkötetes Plotinosz-disszertációmat már ismétcsak Nyíri Tamás filozófiai tanszékére küldtem el postai úton. Elfogadta, postafordultával.
KkF: Alföldi gyászpompa (Maecenas Kiadó, 1990) az első köteted. Stanczik-Starecz Ervin nem takarékoskodik a dícsérő szavakkal: ”…meglepő képzettársítások […]elementáris erővel szómag-hasító fényt, energiát, nyelvi lökéshullámokat zúdítanak a versekbe mélyedőkre.”.
Hány év verstermését tártad az olvasók elé a 200 oldalas kötetben?
TK: Hát igen, örökösen példaértékű-példamutató barátom, Stanczik-Starecz Ervin, akit nem kell bemutatnom, vesékbe látó misztikus bölcs. Huszadik évemre addigi versgyakorlataim rávezettek a krisztusi ősszó keresésére. Anélkül, hogy hallhattam volna a tibeti budhista “tumo” mágikus hatalmáról, egy hetes lelkigyakorlaton égettem magam a “láng” fenomenonját, hogy aztán a “mágnes” hasonlóan végzetes végtelenével szembesitsem, s orgiasztikus originalitással egyesitsem “lángmágnessé”. Hasonlóan a “cseresznyeboglyát”, “ólomóceánt” stb. Ezekből aztán sorokat, strófákat formáltam, amíg csak bírtam. E darabokat ítélte Vasadi Péter “zseniálisnak” s osztotta oda Pilinszky Jánosnak. A továbbiakban a szkíta-trák görögritmusú strófák kerítettek hatalmukba, s mantra-ismeretek nélkül hagyatkoztam rá a Magyar sillabák sibillai karakterére, a hang-elemekig energetizálva a Logosz-nyelvet. A Maecenas Kiadó egyébként – terveink szerint – az általam lefordított összes Nietzsche-verssel közösen, társbérletben adta volna ki az Alföldi gyászpompát. Ámde akkorára, 1990-re megorrontván, megelőzött minket a “Lyra mundi” szerkesztősége.
KkF: A kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanítottál. Néhány évvel korábban, a Duna túlpartján, én egy műszakin. Akkor még létezett egyfajta osztályfőnöki rendszer. Sok kulturális eseménybe, aktivitásba sikerült beleszédítenem a diákokat. Neked milyen tapasztalataid voltak, milyen hatásod lehetett a rádbízottakra?
TK: Feltehetőleg kellően mély benyomást gyakoroltam, hiszen ifjú tanitványom feleségemként fiúgyerekekkel ajándékozott meg. Négy fő tárgyam a húsz esztendő során (mivel előtte rendszerváltó-tényfeltáró újságiróként harcoltam 3 évig, annak előtte pedig 9 esztendeig munkásszállói mentőangyalként): vallásfilozófia- és történet, kultúrantropológia, művészetfilozófia, magyarságtan. Hálás vagyok, hogy Istenemnek, Hazámnak, zseniknek és átlagembereknek a szolgálatára lehettem. Tanítva tanultam magam is: a létmegértés imbolygó territóriumán. Sokezer hallgatóm közül, szerencsére, sohase kellett senkit se megbuktatnom. Sőt, a Metafizika kötetem jóvoltából éveken át a pesti Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarán is taníthattam, mégpedig a szakralitás bűvöletében.
KkF: Általában új kötete megjelenésekor keresik fel, faggatják az írót. Ez most rendhagyó eset, egy negyed századdal korábban megjelent műved kapcsán kérdezlek részletesebben. A Magyar metafizika Stanczik-Starecz Ervin szerint: ”…nyelvi-filozófiai napkitörés. […]Ajánlatos és segíti a Turai-művek megértését a Magyar metafizika boncolgatása. A mű igen egyszerű nyelvezetű, de hasonlóan az apályhoz: a visszahúzódó hatalmas víztömeg /pl.: őstörténetünk, vallás, az ember ontológiája, világegyetem, Isten, semmi és valami, nyelvünk stb/, mely meg van mozgatva a könyvben, neutroncsillag tömörségű, de korántsem semleges kisugárzású; a parton milliárdnyi fölszikrázó kérdés marad, mint a föveny csillogó homokszemei.”
Hogy látod, értő olvasók kezébe került, befogadást nyert e műved?
TK: Tapasztalataim és csak a három Varga (Zsigmond, Csaba, Géza) kutatásai alapján leszögezhetjük: a hunmagyar-szkíta ősnyelv. S minden nagy filozófus nemzet (ógörög-német) a nyelvből (a Christos-Logoszból) közelítette a Létet (Platon, Böhme, Heidegger). Negyedik x-emig kínlódtam – miután monográfiát szenteltem a görög Plotinosznak, a latin Scotus Eriugenának, a német Nietzschének – gyötrődtem kutyául, hogy nincs igazi magyar filozófiai szisztéma (hacsaknem a vörösfasiszta tömeggyilkos Lukács Györgyé). Végre 1992 év végén másfél hónap alatt kiszakadt belőlem a Magyar metafizika, az első tőről-metszett magyar mantra-filozófia-rendszer. Azt vártam, immár negedszázada az első kiadást követően, hogy írástudó-gondolatbiztos fiatalemberek tucatjai fogják bővíteni-javítani ezt a mintát. Sajnos, a bölcs-jelöltek – hozzánk hasonlóan – bedolgozók és szalagmunkások a nihilista-analitikus gender-multiknál. Egyelőre még telecsövön tart a sumér-szkíta (Torma Zsófia által feltárt) világkultúra elpackázása, lepöccintése. Míg az átkozott Trianon-fasizmus dühöng Európában, nem is várhatom, hogy a Szentkorona evangéliuma érvényesüljön.
KkF: Pap Gábor művészettörténész kötetbeli ajánlása szerint ”…tipikus értelmiségi olvasmány: csak úgy árasztja magából a továbbgondolásra alkalmas nyelvi – és nem csak nyelvi! – ötletsziporkákat.” Szorult-e általad kiegészítésre a 2003-as új kiadás?
És várható-e, hogy a 100. tétel után (Tökéletesség és tömörség) újabbak következzenek?
TK: A filozófiai életművemet, boldogan jelenthetem, 30 esztendeje lezártam.
Szembesültem, szembesítettem ”olvasótáboromat” az ógörög, skolasztikus latin és német ontológiai bölcsletekkel. Sőt, megalkottam az első magyar lételméleti szisztémát. Kell ennél több? Ennyi se. Mindebből semmi! Van idő. Csak idő van. Telik az örökkévalóságból. Eláll! Egyébként bölcselet a személyes, személyiséges hitelesítő energiaháttér nélkül semmit se ér, vallja Hamvas. Nos, én lobbantottam ily gondolatos sziporkát. Bízvást, elharapódzik a tűzvész! Megvillant horgászásóm alatt Attila aranykoporsójának a sarka. Mások kiemelik majd ezt a becses ereklyét.
Források:
http://www.naputonline.hu/2019/05/03/stanczik-starecz-ervin-a-turai-jelenseg/
http://www.bacstudastar.hu/turai-gabor-kamil
https://hiros.hu/kultura/kepzomuveszet/taj-impressziok-az-iparkamaraban–videoval
http://www.naputonline.hu/2021/01/16/turai-kamil-hunbolgar-vilaglatomasok-szondi-gyorgy-ket-muforditas-gyujtemenye/
https://terebess.hu/haiku/magyar/turai.html
“KECSKEMÉT FELSŐOKTATÁSÁÉRT ÉS TUDOMÁNYOS ÉLETÉÉRT” – díjat kapott Turai G. Kamil
https://www.7torony.hu/2021/01/petrozsenyi-nagy-pal/nyugodj-meg-bogaram/
Címlapkép: Sal Antal