Gyönyörrel teltek a napok. Házimunka közben dúdolta vagy szavalta, attól függően mihez volt épp kedve, nagyon élvezte azt, hogy egy saját művel került ilyen szoros kapcsolatba. Családja sosem volt, sokáig élt édesanyjával, mikor ő meghalt, azután vállalt közösségi szerepet a faluban, nagyon egyedül érezte magát. De most egy teljesen új tér nyílt meg számára, akárhogy is, családiasabban érezte magát, volt valami, ami belőle jött, amit szeretett, mintha édesgyermeke volna. A zene is annyira hozzánőtt, hogy leküzdhetetlen vágyat érzett arra, elküldje azt is a pályázatra, elvégre a vers azzal kerek, nem baj, hogy még jobban meglepődnek a bírák, valójában nem hitte, hogy az eddigiekkel tudtak már valamit is kezdeni, egy szimfóniával több vagy kevesebb, igazán nem számít.

A levelére ismét válaszoltak. Azt írták; nem áll módjukban kottákat fogadni, ez nem zenei vetélkedő, prózára és lírára szakosodtak, ennek fényében véleményezni sem tudják, próbálkozzon vele másutt. Beküldés pedig csak interneten keresztül történhet, ezért el ne küldje cd-n a felvett darabot, postacímük magánjellegű, arra nem várnak ilyen anyagot.

Nem zavarta a visszautasítás, a zene tényleg nem pályázati téma, de a kapcsolatot nem szabad engedni kihűlni, a versenyen kívül bármikor konzultálhat a szerkesztőséggel egy esetleges megjelentetésről, vagy felolvasásról, a zene sem elképzelhetetlen, ha biztosítanának számára egy nagyban hasonló szintetizátort, ugyanis ezt nem cipelné szívesen, vonattal kell felmennie amúgy is Pestre, ha hívják.

Azonnal reagált a levélre, elmondta elvállalná, ha felkérnék a vers előadására, egyébként is jobban szeretné ő, nehogy valaki olyan szavalja, aki nem érzi át kellőképpen, ez roppant fontos tényező, főleg azoknál, akik először hallják, nem mindegy milyen tolmácsolásban találkoznak vele először. A szimfóniát pedig szívesen előadja, persze csak szintetizátorral, arra komponálta, roppant szép lesz, csak mondják meg mikor és hol, ő elég rugalmas, a dolgait majd úgy intézi, hogy felutazhasson két napra. Mindemellé tessék csak elhinni, hogy zenélni sem tanult soha sehol, régóta hallókészüléke van, autodidakta tett szert zenei ismereteire is, azok minden dicsekvés nélkül megfelelnek a Zeneművészeti Egyetem követelményeinek, épp hogy csak papírja nincsen róla, persze ezen se lepődjenek meg, roppant tehetséges művész, de gondolja ez már amúgy is kiderült számukra. Az alkotói jogokról pedig önként lemond a művészet érdekében, figyelembe véve korszakalkotó munkásságát, még annak ellenére is, hogy tulajdonképpen csak egy műről van szó. Továbbá ha kell írásban rögzíti, hogy a Tiszáról írt költeményt és szimfóniát ő írta egyedül, abban más nem segített neki, témája valamint a dallam nem plágium, emiatt ne aggódjanak, senki sem fog perelni, ezt büntetőjogi felelőssége tudatában jelenti ki, az egész lehet úgy és olyan magyar amilyen, maximum Bécs majd durrog egy kicsit, de az ugye Budapestet aligha fogja érdekelni.

Tökéletesen összeszedte gondolatait és tökéletesen meg volt elégedve magával. Most már készülhet az új életre, Budapest, Bécs, Berlin, a legkülönfélébb küldöttségek legkülönfélébb kérdéseire fog válaszolni. Mikor és hol jutott eszébe, hogy írjon a Tiszáról? Igaz az a hír, hogy nem tanult zenélni? Kinek mondana köszönetet a sikerért? Várhatunk még több hasonló művet is? És ezek mindegyikére szívesen felelne, hogy csak úgy eszébe jutott, valóban nem tanult zenélni, és édesanyjának köszönné leginkább, aki már nem él, és ha Isten is úgy akarja, ír még sok újat, mert témája lenne, sokszor vannak ötletei, valójában csak alkotni akar, a nemzetet felemelni, s ha ez másnak tetszik, hát csak örül.

A napok repültek, a pályázati időszak is lezárult, mégsem várta izgatottan az eredményhirdetést, annak semmi tétje nem volt már számára. Nappal felkelt, este lefeküdt, a tévét is alig kapcsolta be. A faluban ismét felkérték, segítsen a március 15-ei ünnepségben, most nemmel kellett felelnie, be kell mennie a városba, hogy öltönyt vegyen magának, mert akármiben nem mehet az estre, bizonyára lesznek bálozók, neki meg nincs semmije, csak az a fekete csillogó zakó, sajnálja, de nem vállalhat közmunkát, bármikor hívhatják.

Ötvenezerbe került az öltöny, rábeszélték egy másik nyakkendőre is, azt mondták illik hozzá, kellett is az új, a régi már túl kifakult, kevés dologgal jutalmazta eddig magát, nem az hogy sok pénze lett volna, de azért erre futotta, bár a belépőt nem tudta még mennyibe kerül majd, fellépőknek remélhetőleg ingyenes. Ha már ruhát vett, kellett a cipő is, szép fekete bőrt talált olasz gyártmányút, ezzel sem garasoskodott, kifizette az árát, meg ne szólja senki, attól hogy faluról jött még tudja mi az illem.

Az eredményhirdetés egyébként késett, túl sok pályamunka érkezett, nem bírják a megadott időpontra feldolgozni az anyagot, de mindenkit értesítenek, ahogyan most is, hiszen az összes jelentkezőnek kiküldték egyenként. Nagyon lelkiismeretesek, állapította meg, eleinte nem is gondolta volna. Ez a pályázat egészen más, mint a többi, minden levelére választ kapott, egyre nem, de arra már nem is várt, mintha csak olvasnának egymás gondolataiban. A kihirdetés vagy másfél hónappal került arrébb, még a márciusi ünnepség is belefért volna, de már elmúlt, sebaj, jövőre már nagyobbat fog szervezni, biztosan alkalmazzák majd Budapesten, sőt a szimfóniát is beleszőheti, ha nem nagy gond, hogy saját művet kell betanítania, róla a beképzeltség legkisebb szikráját sem szeretnék gyújtani másokban.

A faluban többen tudtak a versről, volt akinek megmutatta, volt aki csak úgy hallotta, nem volt titok mekkora művész él köztük, aki nem tudta, az érezte, minden bizonnyal. Egyik álmában megjelent a tévé, riportot szerettek volna készíteni vele, megnézni, hol lakik. Meg is mutatta, aztán kávéval kínálta őket, jól elbeszélgettek a riporterrel, másokat is megkérdeztek, mások is válaszoltak, aztán azt vette észre, hogy ez már nem álom, nem azért mert nem kelt föl, hanem mert el sem aludt, a tévé valóban ott volt, bizonyára a pályázatosok mondták el nekik mekkora tehetség bontakozott ki ezen a távoli helyen, s ha már ott voltak, ragaszkodtak hozzá, hogy feltétlen mutassa meg a szimfóniát, mert a Bécs Budapest kontraszt őket is érdekli, nem különben a többi embert, aki majd nézi a műsort, és igen hálásak lesznek neki mindenért, amit eddig csinált.