Tisza úr nem volt költő, ellenben kedvelte az irodalmat. Nem volt író, ezért az írásra nem különösebben gondolt, de jól megfigyelte, hogy ránézésre egyszerűbb verset írni, mint nem azt. Talált egy pályázatot az interneten, online folyóiratba vártak verseket, rövidebb prózákat és nem volt nevezési díj, így hát rászánta magát, egy élete egy halála megpróbálja, veszteni úgy sem veszíthet semmit, legfeljebb nem nyer, bár azért harmincéves irodalomkedvelő karrierjét még ő sem minősíthette előnytelennek. Így igaz, sajnos nem ma kezdtem, gondolta, és rögtön neki is látott a pályamunkának.
Verset akart, klasszikus formában. Téma tekintetében körültekintően járt el. Abból kiindulva, hogy nem lehet tudni mekkora sikere lesz, úgy kell a témáról dönteni, hogy az esetleg a legfelsőbb irodalmi körökben is biztos sikerrel kecsegtessen. Nem állhat oda egy falusi pillanatképpel, vagy egy ipari tanuló mindennapjával, ezek már unalmas dolgok, jobban szeretne valami mást, nem beszélve arról az igényről, hogy ha lehet, akkor legyen nemzetközi, tehát a Tisza. Azért döntött emellett, mert már meglévő párhuzamot vélt felfedezni az osztrákok által oly kedvelt Duna, és a régen csak magyar Tisza között, de hogy a történelem úgy folyt, ahogyan a folyó, így ez már internacionálisan is megüti a mércét, szinte ikertestvére nyugati szomszédjának.
A költemény egészen jól sikerült, úgy érezte, már-már remekül. A Tisza ódája címet adta neki. Elmélkedett a kék folyóról, a régi halfogásokról, amik mint új legendák éltek tudatában és magáról az Alföldet éltető vízről, hiszen enélkül a térség aligha válhatott volna olyan fontos mezőgazdasági területté, mint amilyen ma. Szörnyen szép lett.
De alig küldte el, valamiféle hiányérzet kerítette hatalmába. Nem érezte fair-nek egyáltalán. Újra és újra elolvasta, és arra jutott, megtévesztően jó. Kiegészítést érdemel! Magyarázatot. Így hát neki is állt a magyarázkodó levélnek, hogy elnézést, ő tisztában van azzal, nem ilyen színvonalat vártak, teljesen megérti, ha most az első álmélkodás után nem tudnak vele mit kezdeni, ő is érzi azt a szintet, amit megütött, de nem hazudtolhatja meg önmagát, ilyen szakmai tapasztalattal nem tud rosszabbat. Úgy vélte ezt is feltétlen mellékelnie kell a pályázati anyaghoz, ezért újabb üzenetet írt, és a pályázatról vissza is jeleztek, megkapták, köszönik a tájékoztatást, ne aggódjon, majd értesítik.
Nyugodtan tért nyugovóra. Napokig nem gondolt a versre, de egyik éjjel mégis felkelt. Mi van akkor, ha nem értették meg teljesen, amit mondani akart? Nem tolakodni szeretett volna, csak segíteni a zsűri munkáját. Félreértették biztosan. De mit tehet, már elküldte. Hánykolódott, és reggelig fent maradt. Azon járt a feje, miként engesztelhetné ki a zsűrit, mert akármennyire is színvonalas amit írt, ha a pályázatosok szakmai tudását ócsárolja, nem várhat semmi jót. Igen, ez biztosan így van. A magyarázó levél csak megbántotta őket, nem kellett volna elküldenem. De hát már nem volt mit tenni.
Ez egész nap zavarta. A vers túl jó lett. Magát is meglepte, menyire. Sosem próbálta még, nem tudta mire képes. Jobban belegondolva viszont tényleg bonyolult. Még én sem értettem elsőre, mit miért írtam, honnan értené akkor pár idegen? Azok nem látnak a fejébe, sőt… Még azt sem tudják, kicsoda ő. Ezt mindenképpen tisztáznia kell. Kötelessége tájékoztatni őket arról hány éves, mióta foglalkozik irodalommal, mióta elemez verseket puszta kedvtelésből, fel kell magát mentenie minden szerencsétlen benyomás alól, amiket a vers és a magyarázkodó levél disszonanciája okozott a bírákban.
Arra jutott, az a legszerencsésebb, ha szakmai önéletrajzzal áll elő. Ebben aztán összegezheti, mit mióta csinál, eddig miket ért el, hogy folyamatosan felolvasóesteket szervez a faluban, és a nagyobb ünnepségeken ő is szaval. Ez már feltehetően megmagyaráz majd mindent. Igaz, eleinte mechanikus műszerésznek tanult, de autodidakta teljesen felfegyverkezett az irodalom minden területén, legyen az irodalomtörténet, vagy műelemzés, egyébként is a kulturális tevékenysége egyáltalán nem hanyagolható el, majdnem hogy színész, nem tehet róla, érzéke van hozzá.
Nem várt ezzel sem, rögtön elküldte, rá is kérdezett e-mailben megkapták-e, mert úgy érezte mindezt fontos közölnie, nem sikkadhat el, mikor értékelik ezt mind vegyék figyelembe, sőt ha gondolják ő is besegíthet, látott már elég prózát, szívesen kiszortírozza a gyengébbeket. A válaszra egy napot kellett várnia, azt írták, majd értesítik, ne türelmetlenkedjen, el lesz bírálva, segítségre pedig igazán nincsen szükség, továbbá levelet se írjon nekik, mert ez igazságtalan a többi pályázóval szemben.
Először kicsit elszégyellte magát, amiért most meg kellett fedni. Valóban türelmetlen volt, de csak segíteni szeretett volna, mindenesetre az üzenet alapján joggal gondolható, hogy a zsűri mégiscsak szakmailag kielégítő szinten áll, és az önigazolásra a továbbiakban nincsen szükség. Még az is lehet, van köztük egy-két nagyobb költő, író, akik mostanában publikálnak, őt ez eddig nem érdekelte, de most már bármi elképzelhető, ha bekerül az irodalmi vérkeringésbe.
Ahogy telt az idő, egyre többet gondolt a versre. Napközben végig az járt a fejében, többször elszavalta, már kívülről meg is tanulta, nem tudta megunni. Nem értette, eddig miért nem próbálkozott versírással, hiszen rendkívül szórakoztató foglalatosság, ráadásul kiterjedt ismereteivel úgy gondolta, több nagy jelentőségű költeményt is írhatna. De nem csak a vers izgatta, hanem már a zene is. Sosem járt zeneiskolába, de a tévében sokszor hallgatta az operákat, hangversenyeket, nagyon szerette az Újévi Koncertet, mindig megnézte, és eszébe jutott a Radetzky induló, meg a Kék Duna keringő, hogy milyen párhuzamot húzhatna vele. Annyira illene a Tiszához valamiféle magyarosabb keringő. Már ha van olyan, de ha nincs az sem baj, majd ő ír hozzá, szintetizátora is van, pár éve vette. Így hát nekiállt valamiféle dallamnak, és örömmel vette tudomásul, megy neki. Szép szabályos verssorokat írt, azokra nem is nehéz megtalálni a megfelelő zenét, ráadásul csak egy versszakra kell, a többi ugyanolyan ritmikájú. És valóban, szebb lett, mint mikor még csak vers volt, most már annál sokkal több, egy zenés költemény, nem sok választja el attól, hogy rövidebb szimfóniának nevezze, mert hát ugye majdnem az.