Színbólum

 

Kard által vész, mind ki kardot ragad. Hát rögvest jó acélt markol, hogy az által mász’ a létrán, bizonyos értelemben fölfelé. Fából készült H- betűk: (mond: a hágcsó) honnan jöttek, s merre tart’nak?

Jobbra? Alkalmasint esernyő a fémhüvely, hülyébbnek tán úgysem nézik: hiába a harmincöt fok, sok sapka a kobakon, fémbakancs a lábakon, dizájn, dizájn, dizájn.

Balra? Egy karéj a lázadásbó’, egy szelet a múlt századbó’, egy falat a szépeszmékbő’: vörös taraj: kakas(k)odó ifjúkora.

 

Ennyi mindent egyszerre! Hát érteni ezt? Nem érteni? Láttatni? Történelem? Szörnyű, szörnyű háháháháá!

 

KÉK–SÜNI A TÁVOLBÓL: – Ifiúr, há öhm, bhm! Hét meg a nyolcát, macska rúgja meg, hollók vájják ki a szemed, többet nem tudok, elég már! Hát mi az a szar, a csillogó markolatú esernyős rézfaszú bagoly a kezedben?

– Ez kérem, egy kard, de pszt!

– Pszt?

– Pszt!

 

Némi kellemetlen adok-kapok afterdurcázással, s bajsz’alatti dünnyögéssel adtam át a kardom, de szőttem mellé egy ötsorost:

 

Felajánlom hát fegyverem,

díszítse gyönyörű gyötrelem.

 

Országomnak hátha kell,

máskülönben szárnyra kel,

lelkemben a szív.

 

Mellesleg, ily markolatdíszt készítettem naked,

marconán (remélem érted), “Néked”:

 

(részlet Juhász Tamás készülő prózaművéből)