Tél van a Tigrisvárosban s a Tigrisvárosra rárontott a fehérség,

S a fagy hamva falhosszakra rakódva recseg, rian

Olyan mintha a téli szél kristályai között fagyott szellemek ropognának.

   Fagyott szellemek, jéggé szilárdulva, lepattogva mennyezetről, szegletekről és rasszokról

Erdők és kapualjak mélyén, gyilokvágyak hó-örvényén

Fagyott szellemek, egymásba hűlve jégezüst csillognak út hosszan

   S kacagva formálnak tükörjeget autóknak és trélereknek,

Hogy csússzanak, sodródjanak. Fagyott szellemek, melyek forgószelek fogsorán

Szeretkeznek, üvöltve Hó-infernójukban

   A Tigrisvárosra nehezedve, a Tigrisvárosba nehezedve

Oly fagyterhesen, hogy a gumiabroncsok megperdülnek a szűz hóban, s hókotrók robbannak

És érzed a hideget átszökni bőrödön csontjaidba, és füledbe súgja:

   „Egyikünknek pusztulnia kell!”

S a szerelmespárok ráharapnak egymás ajkaira, hogy hőt szítsanak,

Mely szembeszegül a szív izmaiba szivárgó fagyott szellemekkel,

   A szívverésre törő fagyott szellemekkel.

Bár ha a fagy csak a napfény hiányából fakadna, soha nem faragna a szépség mértanával

Jéglepkéket a hókristályba, a hókristályba, a hókristályba.

   S a hókotró is csak azért kapar az aszfalt testén, hogy felrepessze agykérged,

Hogy halljad kaparását, bár az autó-zsongást elcsitítja a hó-rengeteg

S a támadó tél hidege mindent és mindenkit pajzsa emelésére sarkall, mely erős,

   Erős, hogy kitartson, míg a városlakók arcában lakozó fagyott szellemek addig

Nem dermesztik őket, hogy botoxot és fagyálló szájfényt kelljen használniuk.

Egészen addig, míg a vérük is megfagy, ha arra kell gondolniuk, hogy ezen az utcán kell

   Leélniük életük hátralevő napjait. Egészen addig, míg oly sok húsbárdot nem metszenek Egymás pillantásába, hogy egymás szemébe sem mernek nézni öt másodpercnél tovább.

Ez a tél a Tigrisvárosban… e szubarktius városban,

   És ott állok egy toronyház tetején egy keményre főtt sárgájú téli telihold alatt, ujjakkal, Melyek oly fagyottak, hogy üvegként törnének össze, lábujjakkal, melyek mint jégkocka Roppannának el

És én csak égetem a számlákat csekkről-csekkre, mint lassú rituálé

   Miközben a legtisztább, legridegebb vodkát iszom… e szubarktikus városban,

Hol minden autó karambolozni táncol a tükörjégen és a fagyott szellemek ördögi mosolyként

Ülnek az emberek szájából szálló fagyfüst felhőkön s azok életére törnek a téli éjjel delejével.

 

Dicső Ferenc fordítása