Egy délelőtt alatt kitavaszodott a Dunakanyarban. Engedett a hideg és az erdők fagyos magányát megtörték a csivitelő csermelyek. Három kisgyerek szaladt a folyások mentén incselkedve a duruzsoló patakokkal és a csiripelő madarakkal. A gyerekek örültek, hogy végre visszafoglalhatták jogos birodalmukat, az erdőt. A ligetek szíve is megtelt örömmel, hogy viszontláthatták a kis teremtményeket. A csurgások mentén sietve, fel-felkapták az útjukban henyélő békákat, majd nagyokat kacagva összeérintették a csúfságok szájait, hogy úgy tűnjön, mintha csókolódznának. Az ösvényhez érve gyorsabban kezdték szedni apró lábaikat. Sürgős tennivalójuk akadt. Az úton egy szót ízlelgettek szájukban, mint a kakasos nyalókát a majálison: leukémia.

Az erdő szívében, egy tisztáson állt az Öregtölgy. Árnyékába érve a lombok halk susogással köszöntötték három rég látott barátjukat. Ami, Tomi és Dali – így hívták a gyerekeket – mindig az Öregtölgy közelében építették meg gunyijaikat. Aki nem tudná, a gunyi egy rejtett zug, ahová nem ér el a felnőttek hatalma. A gyermekkor rejteke és szentélye. Gunyit lehet építeni a fa odvaiba, a fa lombjai közé, kis barlangokba, de a földbe is lehet ásni, majd lefedni azt levelekkel. Esetünkben a legutóbbi megoldást választották frissen épített gunyijuk tervéül. Az Öreg tölgy gyökerei közé ásták.

Körbelestek, hogy nem követi-e őket valaki, majd gyorsan lemásztak a gunyi hűvös rejtekébe.
– Olyan nyirkos itt, sokkal jobb volt, amíg a fán volt a gunyink – mondta szomorkásan Ami.
– Ne nyafogj, Amika! Ahogy meggyógyul Ferkó, és kiszedik belőle a leukémiát, építünk egy új gunyit, amit nem fog lefújni a szél az Öregtölgy ágairól! – biztatta Dali, mialatt egy húsos földigilisztát piszkált ki a gunyi falából, tenyerében szunnyadó békájának.
– De akkor is! Mikor gyógyul már meg? Nélküle hogyan építünk gunyit?
– Ezért vagyunk itt Ami, – vágott közbe Tomi – hogy kitaláljuk, hogy segítsünk Ferinek meggyógyulni, hogy végre felépíthessük a gunyit.

Feri volt a kis csapat negyedik tagja, egy évszakkal fiatalabb volt, mint a többiek. Nyugodt, de mindent tágra nyílt szemekkel figyelő kisgyerek volt. Alig ért meg hat telet, mikor első versét megírta. Egy békáról szólt, aki szeretett csókolódzni, de csúfos véget ért. Feri volt a gunyik helyének és tervének megálmodója. Mindig az Öregtölgy ágaira szeretett volna gunyit építeni, magasan a lombkorona tetején, de mint neve is mutatta az Öregtölgy már kicsit roskatag volt, ezért a téli fagy és szél mindig leverte gunyijukat a tölgy tetejéről. Mintha minden egyes gyermekkel, aki árnyékában nőtt fel és odvaiban álmodozott, de mára már elfelejtette ölelő ágait és lombjai rejtekét, a fa maga is egy kicsit meghalt. Levélről-levélre. A négy gyerek néha még imádkozott is az Öregtölgyhöz, hogy erősödjön meg. A tél beállta előtt, mikor kórházba kellett költöznie Ferinek, megígérte, hogy kitalál valamit és ne aggódjanak, mert gunyit fognak építeni az Öregtölgy tetejére, ha addig él is.

– Te Dali! – Tomi behúzta a gunyi fedelét – Honnan tudod, hogy Feriben leókémia van? Nekem azt monda Anya, hogy nagyon megfázott és a kórházban van csak olyan gyógyszer, ami meggyógyíthatja.

– Nekem is! – vágta rá Ami.

– Nekem is – dünnyögte Dali – De aztán egyik este véletlenül kihallgatóztam Apuékat, és tőlük hallottam.
– Véletlenül! Mi? – kuncogott Tomi – Igaza volt a Ferinek abban, hogy titkos ügynöknek kéne lenned.
– Jól van fiúk, de akkor most mi van? Én már ezt nem értem. Mit mondott Apukád? Mi a baja Ferkónak és mikor gyógyul meg végre?
 – Nem tudom. – kezdte Dali – Én csak ott hasaltam a küszöbön és valami leukémiáról beszéltek és arról, hogy Feri nagyon beteg. Egy lézersugárról is volt szó, amivel ki akarják lőni belőle ezt a leukémiát, de nekem nagyon nem tetszik az ötlet, mert hát tudjuk, hogy lézerrel a szörnyeket lövik le, nem a gyerekeket gyógyítják. Arról is mondtak valamit, hogy ha nem tudják Ferit eléggé meggyógyítani, akkor lehet, hogy soha nem jöhet már ki a kórházból.

Miközben Dali a gunyiban, az Öregtölgy tövében, a kihallgatottakat mesélte és a kikelet virágfüzérrel derekén táncolt a tisztáson, az Öregtölgy remegő ágairól lehullott egy falevél.

– Nem jöhet többet ki? – kérdezte Ami – Akkor beköltözik örökre a kórházba? Legalább a gunyiba engednék ki – szomorkodott.

– Akkor majd mi kiszöktetjük – jelentette ki bátran Tomi.
 Nem tudom Tomi, Apa azt mondta lehet meg fog halni.

A gyerekek észre sem vették, ahogy csendben beleremegett a fa. A pataknál fogott békák egy pillanatra elnémultak, amikor visszaszökött a tél utolsó sóhaja a tavaszba.

– Az nem lehet – mondta remegő hangon Ami – Ferkó nem halhat meg!

 – Nem hagyom! – fakadt ki Tomi – Valamit ki kell találnunk!

A gyerekek elkezdtek tanakodni. Először abban egyeztek meg, hogy ők soha nem fognak meghalni. Ez az egy biztos volt. Ki akarták deríteni, hogy hová kerül Feri, miután meghal. Ami azt hallotta Anyukájától, hogy egy Mennyország nevezetű helyre kerülnek az emberek olyankor. Dalinak nem tetszett ez az ötlet, mert túl sok lehet ott a felnőtt és túl kevés a béka, meg amúgy is, még vonattal is biztos messze van. A békák szóba kerültével Tomi felvetette, hogy öljenek meg egy békát és figyeljék meg, hogyan leheli ki nyákos lelkét, majd kövessék oda, ahova távozik. Ami mélyen felháborodott ezen, úgyhogy kénytelenek voltak elvetni az ötletet, a békák nem kis örömére. Tomi nagyanyja „ösztönösen” értett a gyerekek nyelvén. Mindig azzal fenyegette, hogyha netalántán kipróbálná a cigit a Svábfivérekkel, akkor el fogja őt is vinni a Kaszás, mint megboldogult nagyapját. Egyértelműnek tűnt tehát, hogy a legjobb megoldás az, ha a kórház kapujában megvárják a Kaszást és jól ellátják a baját. Ami szelíd kislány lévén lebeszélt a fiúkat a Kaszás elnáspángolásáról, pedig ők már élezni kezdték fakardjaikat. Ami felvetette, mi lenne, ha addig imádkoznának a Jézuskához, amíg vissza nem adja nekik Ferkót. Dalinak nem tetszett az ötlet, mivel éppen rosszban volt a Jézuskával, aki arcátlan módon nem a kormányváltós biciklit hozta neki karácsonyra. A gyerekek órákig tanácskoztak, mit kéne tenniük, de nem jutottak előrébb. Valami hiányzott. Nem volt köztük Feri. Nélküle nem alkottak egészet, nélküle nem építhettek gunyit és még a békavadászat sem volt olyan szórakoztató. Be kellett látniuk, Ő is kell a terv kifundálásához.

Későre járt mikor haza indultak. Az Öregtölgy frissen hullajtott avarán átgázoltak a gyereket, majd a patakok és ösvények mentén haza indultak. A vén fa ott állt a tisztáson. Reszketeg törzséből lassan párolgott az élet és száraz kérgén gyantaként fakadt ki az elmúlás. Az Öregtölgyet siratták a ligetek és a patakok.

Másnap megkérték Tomi anyukáját, hogy vigye be őket a kórházba, mert meg szeretnék látogatni Ferit. Felhívták a kórházat, és hétvége lévén beleegyezett a főorvos a látogatásba. A kórház a szomszéd városban volt. A gyerekek csendben ültek a kocsiban. Tomi mamája a szomorúságnak tudta be szokatlan némaságuk, de valójában titkos küldetésük részleteit dolgozták ki.

A kórházba érve rögtön a gyermekosztályra mentek. A penészedő falú folyosón egy enyhén borostás bohóc lufit osztogatott, amit a gyerekek illedelmesen visszautasítottak. Feri kórterme a folyosó végén volt. Megkérték az ápolónőt, hogy had kapjanak a gyerekek pár percet nyolc szem közt. Az ápolónő megengedte, de mielőtt bemehettek volna, steril maszkot tett szájuk elé és kesztyűt húzott kezeikre, ami tovább fokozta a csapatban küldetésük komolyságát, és valahol élezték is a felhajtást. Beléptek a kórterembe. Feri ott feküdt hófehér ágyán. Testéből csövek, drótok és zsinegek kúsztak a környező berendezésekbe. Az Öregtölgy zegzugos gyökereire emlékeztetett. Kezében egy kis papír fecni volt, amire oly buzgón írt és rajzolt, mintha az örök élet titkát körmölné. Kopasz buksiján az izzadtság cseppek úgy csorogtak, mintha könnyek lennének. A három gyerek ott állt az ágya végében, de nem hagyta el szó ajkaikat.

– Sziasztok, srácok! – örült meg Feri.

A pár másodperces némaságot, Ami törte meg.
– Szia Ferkó, hogy érzed magad?
 Egészen jól – köhécselte – a Doktor bácsi azt mondta, hogy nemsokára meggyógyulok.
– De hová tűnt a hajad, Ferkó? – kérdezte Ami.
– Most ilyen lézersugarakkal kezelnek – büszkélkedett Feri – Azt mondta Apa, hogy nagyon erősnek kell lennem, hogy legyőzzem a betegséget és azért kapok ilyen lézeres kemoterápiát, hogy gyorsabban meggyógyuljak. Amúgy meg szerintem azért hullott ki a hajam, mert nagyon erősödöm, és az ilyen nagyon erős bácsiknak, mint akik a tévében vannak, is ki szokott hullani a hajuk.

A két fiú, Dali és Tomi magukhoz tértek. Rémületükben rögtön rátértek a lényegre.- Feri! – vágott közbe Tomi – Nagyon fontos dologról kell beszélnünk! Tegnap nagyon sokat tanakodtunk a gunyiban az Öregtölgynél arról, hogy hogyan kéne téged kihozni innen.

– De hát miért kéne innen kivinnetek? Azért vagyok itt, hogy meggyógyuljak, és végre megépíthessük a gunyit az Öregtölgy tetején.

– Ezt nem értheted! – folytatta Tomi – Dali tegnap előtt kihallgatta Apukáját és nagyon komoly dolgot hallott. Ugye Dali? El kell mondanod Ferinek is!

Dali némán nézett Ferire. Szemügyre vette a testét gyökérként a kórteremhez rögzítő csöveket, és azt a kopasz, sápadt, apró fejet. Úgy érezte, hogy már nem a legjobb barátjához beszélt. Aztán belenézett Feri szemeibe, azokba a reménytől csillogó gombszemekbe és megszólalt.

– Apukám azt mondta, hogy segíteni fog megépíteni a gunyit, ha meggyógyulsz. Nem igaz, Tomi?
Tomi levegőt sem vett. Feri arca kivirult.
– Szuper! Mondtam én, hogy titkos ügynöknek kéne lenned. Az én apukám is segíteni fog, és Ami apukája is megígérte. Már csak Tomi papáját kell megkérdezni. Mit szólsz hozzá Tomi?Tomi nem tudott megszólalni. Valami szorongatta a torkát, ezért csak bólintott egyet.

 – Na, figyeljetek srácok – Feri kicsit feljebb ült az ágyában – nagyon jó, hogy bejöttetek. Készen vannak a tervei a gunyinak, amit végre nem fog leverni a téli szél az Öregtölgy tetejéről. Sokat agyaltam rajta és elég jó lett. Elterveztem mindent. Sajnos még nem biztos, hogy pontosan mikor gyógyulok meg, ezért leírtam egy papírra a teljes építkezést, hogy át tudjátok nézni és majd jövő hétvégén, ha visszajöttök, megbeszéljük, hogy miket változtassunk.

Feri egy kis lapot nyújtott át Dalinak. A lapon ákombákomok és firkák voltak. A rajzokat körben különböző jelek díszítették, ezek számokat és mértékegységeket szimbolizáltak. Nyilak mutattak jobbról balra és mindent négyzetméterben adott meg, mert Apukája tervrajzain látta, hogy így kell. A tervek egészen olvashatatlanok és értelmezhetetlenek voltak, mert minden helyet elfoglalt a kép a kész gunyiról, amiben négy mosolygó gyerek ült.

Bekopogott az ápolónő. Dali gyorsan elrakta a terveket, majd elmerengett barátja fényes kis szemeiben. Egy darabig nézték egymás, majd elmosolyodtak és kezet fogtak, mint a nagyok. Dali elbúcsúzott és kiment. Ami hosszasan ölelgette Ferit, picit fecsegtek arról, hogy mi van a suliban. Tomi csak állt, leszegett tekintettel. Az ápolónő megint bekopogott. Ami megpuszilta Feri homlokát, Tomi pedig kipréselt egy halk „sziá”-t összeszorult torkából, majd haza mentek.

Egy hét múlva, ahogy megígérték, megint meglátogatták Ferit, de már nem a tervekről beszélgettek. Az onkológus főorvos felfüggesztette a kemoterápiás kezelést, mert már csak felesleges szenvedést okozott. Utolsó vágya az volt Ferinek, hogy had mennyen el még egyszer a gunyijukhoz. A doktorúr olyan reménytelennek ítélte az állapotát, hogy engedélyezte a kis túrát.

Feri már nagyon gyenge volt, ezért csak lassan haladtak az erdei ösvényen. Minden oldalról támogatták barátai és szülei. Remegő kezével a katéterét tartó fémrúdba kapaszkodott. A ligetben a szél lágyan kísérte régi barátját és a patakok és csermelyek is lassabban csorogtak. Az útmentén strázsáló békák is beálltak a gyereket kísérők közé és kedvenc béka-dalát brekegték.

A tisztásra érve meglátták az Öregtölgyet. A fa már alig élt. Szürke törzséből a nyüvek is kifordultak. Ágai recsegtek, ahogy a reszkető fiú sóhajtott. Odamentek a haldokló fa tövébe és lesegítették a gyereket a földbe ásott gunyiba. Az Öregtölgy régóta várta, hogy ismét befogadhassa korhadt testébe a gyermeket, aki bekuporodott gyökerei közé és utolsó erejével behúzza feje fölött az ágakból és levelekből készült tetőt.

Évtizedek teltek el mióta Ferit eltemették. Az Öregtölgy újra kivirágzott, és virágzik minden tavasszal. Koronája rejtekében, a fa legtetején ott áll a gunyi. A gunyi, melyet az élettől duzzadó tölgy már soha nem ereszt el, s a tél haragja, ha meg merné próbálni, sem tudná letépni tetejéről. Szentélyül szolgál építői unokáinak és azok leszármazottai is oda fognak elrejtőzni a világ bajai elől. A tervrajzot, melyen egy gunyi volt, benne boldog gyerekekkel pontosan követték. Sötét éjjeleken, mikor a háborgó éj oly mélyen terül el a világon, hogy az Öregtölgy teteje karcolja a mennyeket, a csillagok bevackolják magukat a gunyiba a fa tetején, és néha Ferkó is beül közéjük.