Japán szerelmes versek a IX. századból

 

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Szerelmes dalok negyedik kötete, 708.

 Téma nélkül                                                              Ismeretlen szerző

 

Szumai halász
szítja sópárlók tüzét.[1]
Zord szélfúvásban,
lám, a füstje arra száll,
merre nem is gondolná![2]

 

Dalok későbbi gyűjteménye (951)
Szerelmes dalok második kötete, 647–648.

 

Téma nélkül.                                                           Taira no Szadafumi

Tán csak én izzok,
s tűnök a messzeségbe?
Örökös hévvel,
oh, mégsem lángolhatok:
akár a Fudzsi orma.[3]

 

Így válaszolt:                                                          Dajka a Ki családból

Mint Fudzsi orma,
még ha örökkön égsz is,
ugyan mit tegyek?
Eloltani nem tudom
tüzed, hisz víz nem vagyok.

Fittler Áron fordításai

Taira no Szadafumi (Taira no Sadafumi)

?–923

A IX–X. század jelentős költője. Híres volt szerelmi kalandjairól, ezeket dolgozza fel a fiktív elemekkel is kiszínezett Taira no Szadafumi regénye (Heicsú monogatari, Heichū monogatari) című verses regény. Több alkalommal szervezett költői versenyeket, amelyeken a kor legnagyobbjai, többek között az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének szerkesztői közül Ki no Curajuki, Mibu no Tadamine és Ósikócsi no Micune is részt vettek. Taira no Szadafumi fennmaradt verseinek többségében a be nem teljesült, illetve a boldogtalan szerelem miatti bánatáról énekel.

 

Dajka a Ki családból (Ki no menoto)

  1. századi költőnő, eredeti nevén Ki no Zensi. Józei császár (uralk. 876–884) dajkája volt.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Szuma a mai Kóbe város egy része, itt található egy hires tengerpart. A klasszikus japán vaka-költészetben – jelen vershez hasonlóan – gyakran szerepelnek az itteni sólepárló kemencék, amelyekben a sós víz lepárlásával nyertek sót. A kemencék izzó tüze a szerelmi lángolást, illetve az a miatti fájdalmat, szenvedést jelképezi.

[2] A sópárló kemence füstje itt azt a személyt jelképezi, aki iránt a (feltehetően női) lírai én (a versben szumai halász) gyengéd érzéseket táplál. Ahogyan a szélben a füst kiszámíthatatlan irányba száll, úgy a lírai én által kedvelt személy is váratlanul választott valaki mást.

[3] A Fudzsi-hegy a IX–X. században aktív vulkán volt, azaz tűz égett benne, amely nem volt látható, csupán a füstje. Ennek megfelelően Japán legmagasabb hegye a korabeli szerelmes versekben a titkolt, máskor a visszafojtott, be nem teljesülő szerelem érzésének szimbóluma volt, és ez az asszociáció kapcsolódott hozzá. Gyakran – ahogyan ebben a vakában is – az ’érzés’, ’vágy’ vagy ’gondolat’ jelentésű „omo(h)i” szó magában foglalja a vulkánhoz kapcsolódó tűz (hi) szót. Jelen versváltás második vakájában, a hölgy válaszában továbbá az utolsó két sor tűzhöz kapcsolódó motívumával a költőnő arra céloz, hogy még nem is találkoztak, és erre nem is kerülhet sor.

Vélemény, hozzászólás?