Sándor Zoltán történetei a jelenről és múltról szólnak. A jelenről, mert a novellák a közép-európai ember gondjait, saját magának is napról napra feltett etikai kérdéseit feszegetik: az abortusz legalitását, szegénységet, lecsúszást, bűnözést, önmagunk eladását, az autoritást, a megváltozott női szerepköröket vagy például a vallás helyzetét. A múltról pedig, mert ezek a vesébe látó történetek egy gyökeres változásra hívják fel a figyelmet. Bár az okok mindig homályban maradnak, a felszakadó társadalmi rend és az elégtétel kínzó vágya utal a háborúra. „Világ boldogtalanjai, egyesüljetek!”
Sokszor groteszk ez a fekete köntös, amiben a világot láthatjuk, de szívbemarkolóan őszinte: minden novellában akad boldogtalan. A kötetet az teszi letehetetlenné, hogy ez a szempont többszöri olvasásra és értelmezésre ad lehetőséget. Újabb és újabb elméletek születhetnek, ki a bűnös és ki az áldozat, mert csak apró információkat tudunk meg. A novellák szimbolikája, a kiszolgáltatottság tárgyi (például egy festmény) és természeti (növények, állatok) megnyilvánulásai hatására belekerülünk egy játékba, ami a fantáziánkra bízza a részletek kipótlását. Referenciákat keresünk, és rájövünk, hogy nincs mibe kapaszkodni; nem csupán az marad titok, hogy az elkövető volt-e az elkövető (lehet, hogy erről ő maga sem tudna). A párbeszédek sem nyújtanak támaszt: homályos marad például, hogy az ismerős hazudik-e vagy sem. Egyszerűen nincsenek előre megírt ítéletek.
Nekünk kell ítélkezni? A természetes boldogulásunkhoz szükséges, hogy eldöntsük, mi igaz és mi nem, ki jó és ki rossz, erre az ösztönre építkezik a szöveg. De mit látunk? A valóságos novellák közé képtelenek keverednek olyan mesterien, hogy nem érezzük a különbséget. Nem tudjuk eldönteni a szereplőkről, kik ők és kik lehetnek ők. Ez nem esti mese. Ez a valóság maga, a bizonytalanság maga. Innen csak egy lépés belegondolni, hány döntést és értékítéletet kell meghoznunk ebben a valóságban, akár egy átlagos napon.
Megtehetjük? Mondhatjuk egy szenvedőre, hogy neki nincs igaza, a másik szenvedőnek pedig van? Az ítélkezés, a Facebook-hozzászólások világában – hozhatunk ítéletet? Van olyan társadalmi státusz, amiben inkább hozhatunk, mint amiben vagyunk? Van olyan ismeretmennyiség, aminek birtokában inkább megtehetjük, mint annál kevesebbel?
Mit tudunk egyáltalán?
Ezeket a kérdéseket – lássuk be – fel kell tennünk, és fel is fogjuk, ha kinyitjuk ezt a kötetet.