Cees Nooteboom, korunk holland irodalmának egyik meghatározó alakja már regénye címével is meghökkent minket, és felkészít egy varázslatos regényvilágba.. Egy hamisnak tűnő mesevilágba repít, ahol áttételesen mégis nyomot hagytak a könyörtelen mindennapok.
Maga az elbeszélő fedi fel, hogy műve Andersen Hókirálynőjének adaptációja. A két főszereplő Kai és Lucia, egy irigylésre méltó pár, akik legtöbbször mégis ellenszenvet váltanak ki az emberekből. Cirkuszban dolgoztak a szüleik, ezért a két fiatal el sem tudja képzelni életét porond nélkül. Kitalálnak egy közös műsorszámot: illuzionisták lesznek. A trükkjük szerint képesek olvasni egymás gondolatában, s ez is csak alátámasztja, mennyire egyek ők.
Azonban az emberek egyre kevésbé járnak cirkuszba a konzervatív, békés, biztonságos északon, így a szerelmesek kénytelenek délre utazni. Eme vad vidéken mesebeli, ártatlan tökéletességükkel képtelenek helytállni. Ráadásul a Jégkirálynő – aki nagyban hozzájárul ahhoz, hogy e táj rosszhírű legyen – felfedezi őket: magának akarja Kait, és bármire képes érte. Elrabolja, elkábítja, hosszú időre foglyul ejti. A fiúnak azt kell tennie, amit a nő parancsol. Miközben a Jégkirálynő hűvös természete riasztja, lelkiismeretét félretéve egy bűnbanda sofőrje lesz.
Ezalatt Lucia is elveszti önmagát, azonban Anna, a bohóc segítségével elindul megkeresni Kait. Útközben hozzácsapódnak egy csoporthoz, amely az erdőben él, szabadon vándorol, és ahol minden férfi és nő boldognak látszik. Így kezdődik el Lucia kába, mámoros élete, mikoris egy időre megfeledkezik Kairól.
A szekták furcsa, zárt világa a referenciális valósághoz köthető motívuma a műnek, ám mégis mélyíti az eseményeket körülvevő homályos, bódító hangulatot. Lucia hedonista módon él, Kai érzések és emlékek nélkül tengődik, miközben úgy érzi, mintha hiányozna neki valaki, de ez a gondolat is mindig tovatűnik. Ezért az olvasó nem érzékeli egészen a két fiatal közötti egységet – nem létezhet ilyen hibátlan pár, mert annyira a saját világukban élnek, hogy azt érezzük, talán mégsem egymás felei. Még a gondolatolvasás is illúzió, hiszen ha Lucia látja, amit Kai, akkor jogosan kérdezzük, hová tűnik ez a képesség, mikor különválnak az útjaik.
Habár a regénybeli világ referencialitása néhol összezavarhatja az olvasót, azt pontosan érzékeljük, hogy kitalált helyen játszódik a történet. Hollandia sosem bomlott északi és hegyek övezete déli részre. A két vidék közötti erős kontraszt csupán a regényvilágban létezik. A rengeteg hegy teszi annyira rejtélyessé a déli világot – a magaslatok lábainál, a völgyekben könnyen megbújhat a „gonosz”, azaz a bűnözés és az erőszak. A meseszerűséget erősíti, hogy az idő ebben a világban elmosódottá válik: nem tudjuk, hány hónap, hány év telik el, mire Kai és Lucia újra látja egymást. A Jégkirálynő varázslatosan kegyetlen lénye, különös kastélya szintén titokzatos és mesebeli.
Az Andersen-mesében megelevenedő elbűvölő, de hideg világ csak a regény utolsó részében mutatkozik meg; a hófehér tájon Lucia és a bohóc ismét útnak indul, hogy megmentse Kait. A fehér mindenségben a fegyverek ropogása hallatszik, s a havat a meggyilkolt szereplők vére festi meg – épp ezért Kai és Lucia szabadulása se tűnik megnyugtató, minden feszültséget feloldó végkifejletnek.
Az elbeszélő, Tiburon élettörténete átfonja a mesét – távolságot tart, miközben felfed több apró személyes mozzanatot. Az átlagolvasó számára jelenléte nem is tűnhet szükségesnek, hiszen sajátos filozofálásaival minduntalan megszakítja a fiatalok kalandjainak sorozatát. Egy iskolapadban ülve írja regényét, ami jelképezheti gyerekességét, és erősítheti a regény anderseni vonulatát. Tiburon gyermeki oldala vágyik a mesére, azonban felnőtt énje, mely már jól ismeri a valódi életet, megtöri a tökéletességet, s arra készteti, hogy maradjon a valóság talaján.
Ahogy haladunk a megoldás felé, úgy lesz egyre karakteresebb ez az írói-elbeszélői önvallomás. Az utolsó fejezet végén mintha Tiburon is gyerekmódra megkönnyebbülne, ahogyan ugróiskolázik az üres iskolaudvaron: a mese véget ért.
Nooteboom ebben a regényében talán nem is annyira rejtetten feszegeti a boldogság és a gazdagság témakörét, amit észak és dél mitológiáján keresztül mutat be. Tökéletesen építi fel az ellentétet: az idilli északon meseszerű életet élnek az emberek, míg délen szinte elfogadott a megélhetési bűnözés, és az arctalan tömegben ritka az egyenes és kiszámítható személyiség.
Cees Nooteboom: A holland hegyek között
(Bérczes Tibor ford.) Jelenkor, Pécs, 1977.
