2. Rudolf Bultmann teológiai koncepciója
Bultmann elképzelését elsősorban az a tény határozza meg, hogy az Írásra nem elsősorban mint isteni kinyilatkoztatásra tekint, hanem mint az üzenetet (kérügmát) hordozó történeti dokumentumra, amely kritikus értelmezésre szorul. Ehhez kapcsolódik az az általa meghirdetett program is, mely szerint a Biblia szövegét „mitológiátlanítani” kell, vagyis ki kell szűrni belőle a valószínűtlen, csodákra utaló részeket, amelyeknek átvitt értelme, szimbolikus jelentése a szövegek megszületésekor még érthető volt, hogy az üzenetet a maga tisztaságában megérthessük.
De nem csak az Írás, hanem maga a hívő ember is a történelem által meghatározott szituációban van, ennyiben tehát nem teljesen szabad, hanem a történelem által determinált. Bultmann teológiájának tehát egyik alapszava a kérügma (más szóval az Újszövetség központi üzenete, magja). Ennek a kérügmának a megértése az, ami kiszabadítja az embert a történelem determinációja alól, az üdv (vagy üdvösség) szerinte ugyanis azt jelenti, hogy az ember már nem csak a földi világhoz tartozik, hanem Isten kegyelme révén az örökkkévalósághoz is. Bultmann szerint ez az értelme a hitnek, vagyis az Isten általi kiválasztottságnak.
Bultmann a maga teológiáját a Theologie des Neuen Testaments című művében főként Szent Pál és Szent János írásaira alapozza. Ezek alapján dolgozza ki az idő eszkatalogikus fogalmát. A zsidó és ókeresztény eszkatológikus és apokaliptikus iratok egyszerűen fogalmazva a világ, illetve a történelem végéről szóló tanítások. Bultmann értelmezésében az eszkatológia azonban más, pozitív értelmet nyer. Az eszkatológia itt már nem a világ és a történelem Isten általi megszüntetését (lerombolását, destrukcióját) jelenti, hanem az egyes embernek, az individumnak a megmentését, a történelem determinációja alól való kiszabadítását a hit által. Ezek szerint a hit az a paradox állapot, hogy az egyén egyszerre a történelem determinációja alá tartozik, de ugyanakkor már Krisztusban meg is van mentve, ki is van szabadítva a történelem determinációja alól.
Egy másik paradoxona Bultmann hit-fogalmának, hogy a hit az ő értelmezése szerint csak személyre, csak az egyes egyénre vonatkozhat, tehát individuális döntés eredménye, másrészt ez a döntés tartalmilag éppen azt foglalja magába, hogy az egyénnek le kell mondania önmagáról, hogy azután Krisztusban üdvözülhessen.
A történelem és az eszkatológia összefüggését Bultmann az először angolul megjelent History and Eschatology című művében tárgyalta. Ennek utolsó, összefoglaló fejezetéből jól látható, hogy Bultmann az eszkatologikus idő értelmezését nem csak Szent Pál és Szent János teológiáját, hanem Martin Heidegger Sein und Zeit című művét is felhasználva dolgozta ki. Bultmann teológiai kategóriáinak meghatározásai olykor nyilvánvaló analógiákat mutatnak Heidegger filozófiai kategóriáival. A hitetlen embert például hasonlóan jellemzi, mint Heidegger az átlagos embert, a „das Man”-t, míg a hit meghatározása hasonlít Heidegger „Eigentlichkeit” (tulajdonképpeniség) kategóriájához.
Míg Barth teológiájában az ember antropológiai meghatározása röviden úgy adható meg, hogy az ember alapvetően embertárs, vagyis olyan ember, aki felelősséggel tartozik a másik emberért, addig Bultmann meghatározása szerint az ember lényege az, hogy ő a történelem alanya. Míg Barth meghatározása szerint az Igazság fölötte áll és megelőzi az embert, sőt magát az időt is, addig Bultmann szerint az Igazság mindig az eszkatologikus jövőben, a történelem után (vagy fölött) van jelen. Míg Barth meghatározásában a teológia tudománya az Istenről való beszédnek a kritikája és az egyház önkorrekciója (önvizsgálata), addig Bultmannál a teológia az Ige valódi értelmének a megértésével egyenlő. Barth szigorúan különválasztja a hitet és a tudást, Bultmannál a hit és megértés szinte egymás szinonimái.