– Emlékszel rá? – kérdezte tőlem Nisida. Én akkoriban egyfolytában lázas voltam a sugárbetegség miatt, így amikor hivatalosan nem voltak órák, lehetőleg otthon maradtam. Azt hiszem, a szónokverseny napján is hiányoztam. Nem emlékeztem rá. – Jaj, de égő! – mondta kislányosan Óki, és kezével eltakarta az arcát.
Hara és Noda közelebb jöttek. – Mi az? – kérdezték.
A szónokversenyen a tanulóknak le kellett írniuk a véleményüket valamiről, majd minden osztályból kiválasztották a legjobb munkát. A kiválasztott tanuló bizonyára kiállt az előadóterem pulpitusára mint az osztály képviselője, és kiselőadást tartott az általa választott témáról. Állítólag Nisidát és Ókit is megválasztották osztályuk képviselőjének, és versengtek a győzelemért.
Nisida témája Az asszonyok választójoga volt, Ókié pedig: Az asszonyok és a munka. Óki azért mondta, hogy égő, amiért akkora lendülettel érvelt az asszonyok munkába állásáról. – Fel kell szabadítanunk a nőket a gyerekszülés robotja alól! – beszélt akkor, és ez a mondat éppen ráillett: – Nem is ismerem még a gyerekszülés robotját – mondta most tréfásan. Elvégezte a Tokiói Női Egyetemet, majd hazatért Nagaszakiba, és a középiskolai tanárságot választotta hivatásául. És nem tudni miért, mindmáig egyedül él. – Majd valamikor férjhez megyek, gondoltam. Aztán csak vártam, vártam, és közben elmúltam negyven éves.
– Na de ahhoz, hogy egy nő egyedül megéljen, a közalkalmazotti munka a legjobb, nem? – szólt Nisida.
– Igen. Ha megöregszik, még egy kis juttatást is kap. Tényleg jó – helyeselt Noda – Nekem, ha az uram meghalna, végem van – tette hozzá, és olyan mozdulatot tett, mint amikor valakit felakasztanak. Óki arca erre elsötétült. – Azért nem úgy van az – mondta.
Mostanában egyre többet foglalkoznak Nagaszaki megyében a távoli szigetek oktatási problémáival. Mivel Nagaszaki megyéhez sok ilyen kis sziget tartozik, régóta megoldatlan kérdésnek számít, Ókit azonban ennek legszemélyesebb része, a szigeti kiküldetés érinti. És ennek szerinte nagy esélye van az ő esetében. A kiküldetés egyik indoka lehet, hogy egyedülálló, ráadásul húsz éves tanári pályafutása alatt egyszer sem dolgozott a városon kívül. Mindmáig csak nagaszakibeli középiskolákban tanított. Ez pedig a sok szigettel rendelkező Nagaszaki megye tanárai között igen ritkának számít. A jövő tavaszi áthelyezés alkalmával azonban biztosan egy szigetre fogják beosztani. Ókinak nem a kiküldetéssel van baja. Ő a sugárbetegség kiújulása miatt aggódik.
Közvetlenül az atombomba-támadás után, amikor az elhunyt tanulók neveit kifüggesztették az iskola kapujára, a szótagábécé legelején ott volt Óki neve. Egészen a megemlékezés napjáig azt hittük róla, hogy meghalt az atomtámadásban. Hátába és karjába üvegszilánkok fúródtak, így rettenetesen vérzett, és miközben ellátták az előadóteremben, még az eszméletét is elvesztette. Szülei hazavitték az ölükben, ám bizonyára az akkori állapotából ítélve úgy vélték, nem sokkal később meghalt. Ma mindenesetre egészségesnek tűnik, mégis úgy érzi, egy időzített bombát hord magában. – Már elég idős vagyok, meg különben se bánnám, ha meghalnék, de ha arra kerülne a sor, azért mégis rossz belegondolni – mondta Óki. Orvos persze a szigeten is van, de ha megjelennek a sugárbetegség tünetei, én is, de Óki is a Nagaszakiban lévő Sugárbetegek Kórházában szeretné kezeltetni magát. Oda szeretnénk befeküdni, hiszen ott függetlenül a sugárbetegségtől, ha valaki valamilyen betegségben szenved, a sugárfertőzés lehetőségét is szem előtt tartják a kezelés során. Ezért élni is lehetőleg a Sugárbetegek Kórházához közeli településen szeretnénk. Óki nyugtalanságának oka tehát, hogy a tenger el fogja választani ettől az intézménytől. A sugárfertőzés azonban nem lehet indoka a kiküldetés megtagadásának. Ha, tegyük fel, mégis elfogadnák, a nagaszaki tanárok mindannyian elmondhatják magukról: hatással volt rájuk az atombomba.
Valószínűleg nem lenne tanár, aki a szigetekre menjen. Én, aki szintén sugárfertőzött vagyok, át tudtam érezni Óki bizonytalanságát.
– Viszont – szólalt meg Nisida – lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de ha mégis úgy alakul, akkor is haladni kell előre. Ez nem állapot, még ha, teszem azt, beteg is az ember. Nincs értelme egy helyben toporogni. Mindig a jelen pillanat kell, hogy kiindulópont legyen – magyarázta.
Nisida fél éve vesztette el férjét. A férfi mindössze két-három napig feküdt betegen, aztán végakarat nélkül meghalt. Szerencsére Nisida sikeres divattervező. Nem is kell olyan halálosan aggódnia férje elvesztése miatt, mint Nodának. A munkáját elismerik, és úgy néz ki, szilárd talajon áll. – Nincs más választásunk, csak az előrehaladás. Bizony, résen kell lenni, és meg kell ragadni az alkalmat – folytatta Nisida. – Ne haragudj, hogy megkérdezem, de neked van férjed? – kérdezte Harától. Hara a fejét rázta: – Úgy vagyok, mint Óki – válaszolta. A kövér Ókival ellentétben Hara igencsak gyengének tűnt.