fürdés

felfedeztem ezt magamnak augusztusban:
a nap végén felugrok a villamosra és kimegyek a müggelseehez
jé milyen közel van, csak egy félóra
és későn is megéri menni, sőt, az a legjobb
szokásom lett, hogy minden nap jövök
sosem strandolni,
ennek ahhoz semmi köze
izzadva heverni a rekkenésben – á dehogy
hanem mindig a fény utolsó órájában
amikor már minden lágy: a víz, a föld, a levegő
megérkezem
kiszállok a villamosból, átvágok a kiserdőn, bemegyek
és akkor kinyílik
csak víz meg ég
megnövök széles nagyra és boldog vagyok
fürdés, úszás! –
úszom fellélegezve, hosszan, egyedül,
alattam, köröttem, mindenhol a selymek
aztán esti szél, homok, vizet bámulás,
frottírtörölköző dörzsös, száraz melege –

minden nap ezt várom, és megbocsátom a dolgokat, mert tudom, vár a tó
végre!
megkönnyebbülés, ahogy a vízbe dőlök
végre!
a hullámok elfogadnak
végre!
hazaérkezem elsüllyedt víz-hazámba
végre!
zöldszürke ég
végre!
víz-elevenség
nem baromság az a vízimajom-elmélet, ilyenkor mindig eszembe jut
itt éltünk valaha, vízben vízközelben
így kellett lennie
másképp megmagyarázhatatlan szőrtelen szárazföldi bőrünk
és ez az ismerősség, mélységes rokon-érzés
meztelenségünk őrzi a vizet
az enyém biztos
úszom egyre beljebb
végre!
siklok előre
bár ez a tó, bár sose fogyna el
ahogy az este se
hogy úszhatnék örökké a színes, világító ég felé a tükröződésben
locska hangok
úszni úszni
bele az égbe
a fákba
a felhőkbe

 

müggelsee, vihar

mért ez lesz belőle
mért jövök így haza
a müggelsee-n kitörő viharból
amiben hajó nélkül is majdnem elhajózom
a kék-fehér batikolt vászonlepedőt összefogva magamon,
mintha a görög állam menekültje lennék egy félrenyomott, szabálytalan
mintájú zászlóba csavarva
villamosozva hazafelé, állva a megállókban, várva a csatlakozásra
úgy nézek ki, mintha csak ez az egy szál vászon lenne rajtam
lobogok, betakar
valamennyit melegít és levesz a vacogásból
pedig eredetileg csak a plédem volt, leterítve a homokban
várt rám, amíg én a hullámokon ugráltam a puha égbe,
amin nem is olyan távol az eső este egybe a színeket,
és amin nem voltak kontúrok,
csak halvány, porlódó, szóródó, minden irányba szűrődő fény
és egy vékony résben éles, villanyos nap

lent meg
….a végtelen
………a suttogó
…..elveszett elem
…az ősrokon
………..ringató
………….régi hon
………….hullámzó
………..meleg
……de már borzos
………..víz
…………..váratlan
…………apró……………….. szembespriccek

mindez már mutatta, mi közeleg
nem volt véletlen, hogy kimentek a legbátrabb fürdőzők is
………………….juhéjjj!
…………………ujjongás!
teljes eufóriában ugráltam hullámról hullámra
rugaszkodás és loccsanás, hinta, hinta!
elhintázni odáig, ahonnan a vihar jön!
ahol lement a villámnap!
mindig tovább, soha, soha ki!
egyedül fürdök nehéz, lágyan lógó függönyök között
……………elmosódó szürkében
……………………….egyre feljebb
………………………………roskadó
…………………………hullámokon

…………………..ó hatalmak!
…………………………ó ti felkerekedők,
……………………………………felhorgadók!
………………………………………….ó felkavarodók!

………………….ó hatalmak!
……………………..ó én!
………………………itt!
…………………..itt vagyok!
……….nevetésem itt most az egyetlen emberi!

…………………………………………………………….tovább!

köhögök
arcul vág és orromba folyik a tó
…tarajos csapások döntenek, sodornak el
………..lábam mint laza gyökér, elválik a talajtól
………………lebegek, nagyra nőtt vízinövény
……………………..átdől rajtam hullámok széles tömege
visszavet, kifésül, kisimít
…………………….szikráznak fölöttem éles, meztelen
……………………………………………………….villanyvezetékek
……….……………………………a hullámokból látom a tó fölött
……………………………………………..erre rohanó, növekvő eget

csak a természetes józanság hajtott ki a vízből
a mérlegelő, kicsiny értelem,
az emberi

…………………ó valóság!
………………ó bevárni a vihart!
…fel se öltözni, csak maradni így, csatakosan
……………párás, fülledt meleg világ
………………roskadó egek közt
……….karomon felborzolódik a szőr és
…vacogok
hűlő lábfej, hisztérikus belső hideg
……….pedig
……………most

……….pedig
……………………………most!

……………………………………………….ó erők, hatalmak!

mért kell mindig mindent elrontani egy sörrel
persze ki tudja, tényleg a sör-e a ludas
amíg a villamost várom, azalatt bontom meg
őrjöngő hideg száj, üvegen koccanó fogak
a semmibe növő sárga nyárfákat nézem
amik a semmi-égen söpörnek újra és újra
leveleik a földön meg a szélben
a kék-fehér vászonlepedő vizesen csattog
villamost váró vitorlaszárny

(Illusztráció: Helen Lepsky: The sunset was amazing)