Dragan Velikić: Asztrahánprém

 

Ahogyan a háború poklából előkecmergett a belgrádi házak romjai közt, 1944 októberében Stanimir Delićet kényes feladattal bízták meg: felkutatta a néphatalom ellenségeit, és rövid úton eljárt a kapott parancs szerint. A polgárfejek aratásának kivételesen sikeres első hulláma után, amelyhez a testvéri vöröshadsereg tévedhetetlen detektorait hívhatták segítségül, olyan periódus következett, amely kifiomultabb megoldásokat követelt.

Bosszúra fenekedő házmesterek hazafias fellobbanásból leadták a gyanús elemek neveit, boszorkányosan váltogatva az árulás minéműségét. Noha a belgrádi polgárság második aratása a fejek számát tekintve nem vetekedhet az elsővel, elég alapos volt ahhoz, hogy csírájában elfojtsa ezt a kétes réteget.

Hamar kiderült, hogy Stanimirnak gyöngéje a kipúderezett fürdőközönség. Elöljárói kiegészítették a dossziéját néhány „zaftos részlettel”. Hogy a dolog még rosszabb legyen, az ifjú tisztecske románcba bonyolódott egy középkorú dámával, mi több, annak fiatalkorú fiát megpróbálta kivonni a szerémségi frontszolgálat alól. Felettese, Miladin Djurović őrnagy javaslatára Stanimir vezeklésül ráállt, hogy tartja magát egy jól kifundált, bár számára nem egészen világos akció tervéhez. Szeretőjét, Verát feljelentette kémkedésért. Villája pincéjében állítólag nagyértékű festményeket találtak, melyek egy rejtélyes németországi szállítmányhoz tartoznak. A fiát kiküldték a szerémségi frontra, és ott fapuskát nyomtak a kezébe. Egy nagy bajszú krajinai barátságosan hátba veregette mondván, puskát a háborúban nem ajándékba kap az ember, hanem szerez. Rohamhoz pedig elegendő a fapuska is.

Aznap éjjel belgrádi diákok osztagát indították el fapuskákkal az arcvonalba. A városi ifjak avatatlan kézzel, nagy gyorsan kiásott sekély lövészárkai nem sok fedezéket nyújtottak.

A hadi stratégia tótumfaktumai a Szerémség sík vidékét eszményi terepnek találták a belgrádi fiatalság megtizedeléséhez test test elleni küzdelemben a visszavonulófélben lévő ellenséggel. A szerémségi front elnyelte az egyetemisták és középiskolások alkotta óhatatlan ellenzéki szellemet, amely a háború után leleplezhette volna a partizánhatalom álnok játszmáit. Közrejátszottak más okok is. Rossznyelvek szerint a Jugoszlávia területén az ellenséggel vívott harcban elesettek számaránya eltörpült a testvérháborús leszámolásokban elpusztultak tekintélyes száma mellett. A szerémségi front valamelyest enyhített ezen az aránytalanságon.

Sok év után a túlélők meséi, amelyek családi összejöveteleken csak suttogva, bizalmas körben terjedtek, szürrealisztikus rémlátomásokra hajaztak. No persze a partizánok közt találtattak szürrealisták is.

Mielőtt Stanimirt áttették volna a rijekai házak árnyékai közé, aláírt néhány tanúvallomást, és Verának, a szeretőjének szökést ajánlott. Együtt utaztak el Rijekába.

A határőr golyója egy gondolattal azután érte a nőt, hogy a busásan megfizetett kalauz odabökött a kezével: az már ott Olaszország.

Pont került hát az ügyre, amelyet Djurović őrnagy vezetett, hibátlanul végrehajtva a Berlinből származó rejtélyes műkincsegyüttes lefoglalását, hamarosan elő is léptették alezredessé. E műveletben Vera asszony célzott meggyanúsítása csak a nyomravezetéshez kellett.

Stanimir pedig nyugdíjasfővel is kiaszott bőrén érezte a titkosszolgálat hatalmas szervezetének forgolódását, amelyben az ügynökök mind szeplőik által testvérek. Nem volt olyan fontos esemény Stanimir életében, hogy ne jutottak volna eszébe megszeppenten az éber kartotékosok. A levelet is, amelyben Nikola Obrovac pulai ügyvéd arról értesítette Markót, hogy megörökölte Josip Baldo minden ingó és ingatlan vagyonát, eme láthatatlan figyelők lehetséges húzásának tulajdonította.

Josip haláláról két héttel korábban értesültek, Marija táviratozott nekik. Nem mentek el a temetésre. Az elhunytnak nem voltak egyenes ági leszármazottjai. A testamentumba foglalt végakarata mindkettejüket nagyon meglepte.

Marko az öröklés hírét deus ex machinaként fogadta remetéskedésében. Négy nap múlva vonatra ült azzal az elhatározással, hogy Belgrádtól távol, Pula csendjében fejezi be regényét. Úgy gondolta, hogy Josip félretett pénze két-három gondtalan évre elegendő. Marko ifjúi lényében megint egyesült a két árnyék: a cselekvőé és a szemlélődőé.