Szombat este. Emberek jöttek-mentek. A hó puhán szálingózott. A lámpák sárgás fényében óriásira nőttek a pelyhek. A hidegtől kipirultak az ujjaim. A város zaja eltompult. A vastag üvegben hangosan löttyent a pálinka. Az égető töményt az utána küldött bor hűtötte le.

         Az ajtó nehezen nyílt, és hangosan csapódott mögöttem. Leültem a homályos sarokba. Néztem a pultos arcát, ahogy megissza az energiaitalt, hogy bírja még. Az utolsó kortyból egy kevés kifolyt a szája szélén, de mielőtt az állához ért volna, kézfejével letörölte. Összenyomta a fémdobozt, a kukába hajította, és mosolyogva fordult a pultnál álló sráchoz.

         A szemben lévő sarokban egy fickó átszellemülten szerelte az óráját, már jó ideje, teljesen mozdulatlanul. A másik karja ernyedten csüngött a föld felé. Az arca tökéletesen kifejezéstelen volt. Egy srác időről időre odament hozzá ellenőrizni az életjeleket, de a pultos lány mégiscsak jobban érdekelte. A lány pici volt, fiatal, és csinos a maga fiús módján. Vidámnak látszott.

         A mellettem lévő asztalon egy tálban pirított sós mogyoró volt. A szemek remegtek, ahogy egy hatalmas, mohó kéz csapott le rájuk. Markolta a mogyorót, agresszíven, újra és újra. A szemei izzottak, a szájából fröcsögött a nyállal kevert mogyorópép. Tökéletes fókusz a tálra. A haverja, nekem háttal, indulatosan magyarázott neki a világ dolgiról.

         Sokan voltak még a bárban. A szokásos szombat esti töltelék. Kis csoportokban álltak körül egy-egy asztalt. Kettesével ültek a kanapékon. Egyre üresedő korsók koppantak. Egy csendes pont látszott feltűnően nyugodtnak. Szinte láthatatlan volt, mégis vonzotta a szemet. Egyszerű fekete-fehér csíkos pulóvert és kék farmert viselt. A pult mellett ült egy bárszéken. Fekete svájcisapkája sűrű árnyékot vetett az arcára, a szeme helyét csak sejteni lehetett. Fejét mindig egy kicsit lehajtva beszélt, ha kérdezték. Mintha rejtegetett volna valamit.

         Amikor kicsit eloszlottak az emberek, a pulthoz mentem még egy pohár vörösért. A lány szolgált ki. Nem kérdezte, mit kérek. Töltötte. Mereven bámultam az előttem lévő gyöngyöző, ezüstszínű sörcsapot, és próbáltam kihallgatni a beszélgetésüket. Alig pár lépésre álltam tőlük. Egy srác magyarázott éppen a sapkásnak. A sapkás hallgatta, néha bólintott. Csak a szemem sarkából figyeltem, odanézni nem mertem. Már meg is bántam, hogy belekíváncsiskodtam. Szégyelltem magam, és végtelennek tűnt az idő, mire megkaptam a bort. Fizettem, és kiléptem az ajtón.

         A hideg megkaparta az arcomat, és zsibongott a friss oxigéntől. Néhány méterre az ajtótól rágyújtottam. A pohár szinte azonnal jegesre hűlt. Egy kuka tetejére tettem. Fogytak az emberek a bárból, de jöttek újak is. Határozottan mentek be, határozott céllal. Az egyiket felismertem. Zenész, de nem jutott eszembe, melyik zenekarban. Amíg elszívtam a cigit, néztem a súlyos hópelyheket. Nagyon fáztam.

         Bent jó meleg volt. A sarokban, a radiátor mellett. A hely belső faborítása és félhomálya is szaunára emlékeztetett. Ettől mindent lassúnak és nyugodtnak éreztem. Az új társaság viszont már aligha lehetett szomjas. A többi vendég egyre fogyott. Az órámra néztem. Előző nap megállt. Megszokás.

         A bár hivatalosan bezárt. A pultos elfordította a kulcsot a zárban. Szó nélkül, mosolyogva rakott elém egy hamutálat. Akik maradtak, a lépcsőt ülték körül. A sapkást a második fokon. Körülötte öten törökülésben beszélgettek. Egy váratlan pillanatban elkaptam az arcát. Ő vett észre. Hívott, hogy üljek mellé. Rekedt hangja halkan kúszott el körülöttünk. Mesélt füstös kocsmákról New Orleans-ban. Földalatti jazzpincéről New York-ban. Arról, hogyan lopták el a gitárját a Montmartre-on, ami másnap végül megkerült.

         Mellette a földön ott ült a fiatal zenész. Az egyetlen, aki valóban figyelt rá. A háta mögül jött a fény, hűvös derengés vette körül. Úgy nézett fel a sapkásra, mintha az magas trónon ülne. Nem pislogott, az arca feszült volt a figyelemtől. Nem értettem a szomorúságot, ami a szája bal sarkába nehezedett. Így hallgattuk a sapkás gitáros történeteit.

         Később egy irányba sétáltunk hazafelé. Talpunk alatt hangosan ropogott a friss hó. Hajnalodott. Nem beszéltünk, csak néztük, ahogy messze a híd felett kelt fel a nap. Befordultam egy sarkon, de ő megállított. Kurtán elköszönt és a kezembe nyomott egy újságot. Kigöngyöltem, a tizennegyedik oldalnál volt nyitva. Nehezen fókuszáltam a bortól és a fáradtságtól, de mintha vasárnap lett volna ráírva. Új filmre készül Brad Pitt. Bukott bemutató a Madáchban. Alföldi bírálja a mentorok döntését. Nagykoncertet ad az álompár. Hajnalban fagyhalottan találtak a híres jazzgitárost. Pandasapkában pózolt a modell.

         Fázom, jutott eszembe. Kidobtam az újságot és megszaporáztam a lépteimet, hogy hamar otthon legyek.