Az ’50-es, ’60-as évek magyarországi atmoszférája értelemszerűen szolgálhat szinte kimeríthetetlen alapanyagként egy regény megírásakor. Van valami megragadhatatlan, hátborzongatóan jellegzetes azokban a színekben, melyekben feltűnnek előttünk a diktatórikus keretek közé szorított élet megjelenítésekor a nem ritkán szinte teljesen ellehetetlenített emberi sorsok, kapcsolatok. Csaplár Vilmos ehhez mérten tesz le egy rendívül erőteljes regényt az olvasó elé. Az Edd meg a barátodat! című írás az említett időszakból ragadja meg és fűzi össze három fiatal történetét. Csiliz Lajos, Gajz András és Hódy Klára életének részleteibe már a gyermekkoruktól kezdve betekintést nyerünk – mindhárman merőben más közegből származnak, és merőben más jellemmel bírnak. Láthatjuk azt, hogyan nőnek fel, próbálnak boldogulni és hogyan ismerik meg egymást, illetve lesznek hatással egymás érzéseire, cselekedeteire. A két férfi egyaránt kötődik érzelmileg Klárához, a nő pedig Andráshoz, ám végül kénytelen lesz akarata ellenére beleegyeznie a Lalival való házasságba. A szöveg arra fekteti a hangsúlyt, hogy érezzük: javarészt a fennálló rendszernek köszönhetik, hogy hatással vannak egymás életére, illetve hogy a regény minden szereplőjét a történelem sodrásában lévő elemként lássuk. Megfigyelhetjük, hogy a regény részletesen mutatja be a három főszereplő életének egyes szegmenseit, a narratíva jól összerakott játéka pedig a több szálon futó történetet szép ívben juttatja el az egyre gyorsabban váltakozó, így megfelelő feszültséget keltő cselekményszálak összejátszásához és végső találkozásához.
A regény bővelkedik a kommunista időszak jellemzőit, hangulatát az olvasó elé táró részletekben, néhol pedig az egész egyszerűen ismertetőnek tűnő leírásokban. Utóbbiak például az ’56-os események testközeli részletezése, az úttörővasút pontos jellemzése, az egyházi iskolák helyzetét statisztikaszerűen bemutató rész, vagy akár egyik főszereplőnk, Lali hosszasan taglalt üzleti fogásai, megtörni látszanak a narratívát, így az olvasást is. „1840-től nevezték Új-Pestnek, fejlődésében meghatározó szerepe volt a terület birtokosának, Károlyi Sándor grófnak” (184.) vagy „A motorkocsi és mellékkocsijai 80 kilométer per óra sebességgel való közlekedésre voltak alkalmasak, azonban a megengedett nagyobb sebességük 80 kilométer per óra lett úttörővasútként” (113.) Bár néha nem ok nélkül érezzük, hogy a regény elveszik a részletekben, fontos leszögezni, hogy ezek mindig bizonyos funkcióval ellátva kerülnek a szövegbe. Gondolhatunk itt a nagyon szépen végigvitt jellemábrázolásra, a történelmi, társadalmi helyzettel való hatáskeltésre (a diktatúra fojtogató légköre, a háború brutalitása stb.), illetve a szereplők cselekedeteire, amelyek a lehető legszorosabban összefüggenek a környezetükkel – hiszen a történetben mintha többnyire minden szereplő csak sodródna az árral: itt meg kell jegyezni, hogy ez a politikum kérdését tekintve szignifikáns szempont. Egy olyan rendszert látunk, ahol az élet minden színterét uralják az irányító, bekebelező, vagy éppenséggel kirekesztő és megsemmisítő hatalmi folyamatok. Van, aki sikeresebb (például a karrierjét építgető Lali), míg mások nem járnak szerencsével (például a tanulmányai alatt veszélyes ügyekbe keveredő András).
A jellemábrázolás kapcsán szúr szemet rögtön az első rész, ahol Lali kisgyermekként küzd a székeléssel. „A hígja jött és csak az első két löket talált bele az edénybe.” (12.) Ez a rész meglehetősen problémás: akár egy Nádason edzett olvasó is megdöbbenve pillanthat fel a könyvből és tarthatja túl explicitnek, oda nem illőnek, illetve öncélúnak az epizódot. A több oldalon át tartó leírás nincs összhangban a szöveg egészével. Később feltűnik, hogy a felütés idegennek hat a regény egészéhez képest, még akkor is, ha a kisfiú jellemére jól reflektálna az alapprobléma: többek között úgy, hogy a várt (vagy nem várt) ürülék problematikája előrevetíti Lali későbbiekben kibontakozó hozzáállását például az anyagi javakhoz, amely markáns – mondhatni egyik legmeghatározóbb – tulajdonsága lesz, vagy akár az emberi kapcsolataihoz. Természetesen a Rákosi-korszak alapos kritikájaként is értelmezhető a kisfiú kényszeres, a szülei által nagymértékben szabályozott, uralt viszonya ezzel a természetes és kikerülhetetlen biológiai szükséglettel, tehát nyilvánvalóan erőteljes szimbolikával bír. A taglalt rész mégsem tűnik átgondoltnak a regény koherenciája szempontjából, hiszen egész egyszerűen nyelvezetével, aprólékosságával elveti a sulykot.
Kétségtelen, hogy a bizonyos szempontból ugyancsak határokat ostromló szexuális együttlétek tapasztalatainak megjelenítései szintén rendkívül explicitek, sokszor pedig egyenesen pornográf jellegűek, ennek ellenére ezek indokolatlannak, zavarónak már nem nevezhetőek. Az ilyen részek érthető párhuzamban állnak az emberi élet jellegzetes dinamikájával, legyen szó itt a gyermekek saját testükkel való ismerkedésétől a kamaszkori tapasztalatszerzésen át a házaséletben felmerülő társas problémákig. Például: „Lali erőlködött, közben arra gondolt, szerencsére ebben a testrészében nincs, csont, különben már eltört volna. (169.) Ez a dinamika más szinten is érvényesül, hiszen a szereplőket fokozatosan teszik próbára a másokkal kialakított kapcsolatok, az érvényesülés fiatal felnőttként, és szippantja be őket a fennálló rendszer. A regény rengeteg mellékszállal dolgozik, és ahol lehet, részletesen megismerjük a szereplők sorsait, ami segít életszerű, mozgalmas és hiteles képet rajzolni a regény által megjelenített világból, legyen szó a főhősök családtagjainak személyes tragédiáiról, barátaikról vagy ellenségeikről. Összességében gondosan kialakított cselekménnyel van dolgunk, amelyben tehát megfér az ’50-es évekből ismert magyar politikai rendszer megidézése, kritikája és általánosabb emberi problémák is. A kérdés az, hogy akar-e ennél több lenni a regény?
Érdemes szólni a már említett, először egymás mellett haladó, majd az András halála körüli kérdések felé közeledve egyre gyorsabban váltakozó három cselekményszálról. A brutálisra sikerült jelenetet, amelyben Lali, attól tartva, hogy felesége, Klára születendő gyermekének valójában András az apja, a férfi megtalált holttestéből kivág egy darabot annak érdekében, hogy később egy vérmintával összevethesse, egy még megdöbbentőbb követi zárásként. Lali a hűtőszekrénybe rejtett húsdarab kapcsán eljátszik a gondolattal, hogy a szarvas helyett azt süti és eszi meg. „Hamar kiolvad, könnyebben puhul, gondolta. Talán. Vékonyabbaknak tűnnek a rostjai.” (407.) Ebben az utolsó jelenetben csúcsosodik ki a regény: a legyőzött vetélytárs (akinek egykor a barátságára vágyott) egyszerű hússá, testté, prédává aljasul. Tehát az erősebb megeszi a gyöngét. Ennek fanyar felhangot kölcsönöz, hogy hagyományos értelemben párharcnak nem voltunk tanúi (amikor pedig igen, egy tiszta küzdelemben rendre András szerepelt jobban). Ez is – mint a megannyi hatalmi helyzetre való utalás a történetben – egy végtelenül kegyetlen rendszer képét rajzolja meg, bizonyos tekintetben kissé didaktikusan is: végül az általában ellenszenves, szánalmas, másokat kihasználó Csiliz Lajos részesül előnyben, a tehetséges, megnyerő és segítőkész Gajz András pedig minden erőfeszítése ellenére alulmarad, nem is beszélve Kláriról, aki gyermekkorától fogva megaláztatásokat és a legkülönfélébb traumatikus sorscsapásokat kell hogy átéljen.
Az Edd meg a barátodat! olvasásakor érezhető, hogy a szöveg nem kíván többet adni annál, amit egyébként kétségkívül jól hoz, viszont csalódhat az olvasó, ha sokkal többet, vagy mást vár annak kapcsán, hogy mit is lehet megmutatni a hátteret képező tematika és a regény emberi sorsokon alapuló szálainak ötvözésekor. A rendszer egymás ellen fordítja az embereket, ellehetetlenít, bezár, megfojt: világos üzenet, egy hatásos, izgalmas cselekmény kíséretében. Az említett didaktikusság viszont erősíti azt a tanító jelleg-érzetet, ami zavarhatja a közönséget, emellett hiányérzetet is érzünk a regény elolvasása után, hiszen a tematikának köszönhetően minden bizonnyal számtalan lehetőséget rejtő szöveg egyszerűen mégsem hoz újat. Ez azért sajnálatos, mert a szerelmi szálak és az élettörténetek izgalmas bemutatása jó alappillérek lehetnének: így viszont mindez egyszerűen kevés. Hiába a részletes kép a három főszereplő megpróbáltatásairól, érzéseiről és a korszak kegyetlenségeiről, végül a diktatúra jellegzetességeinek újabb, eredetibb perspektívából történő reprezentálása nem sikerül. Átgondolt felépítésének, olvasmányosságának és több jól megírt epizódjának köszönhetően a szöveg, mint emberi jellemekkel és emberi jellemek felett álló rendszerekkel történő hatásos szembesítés és játék, működik – ennél többet nyújtani viszont aligha képes.
Csaplár Vilmos: Edd meg a barátodat!, Kalligram Könyvkiadó, Budapest – Pozsony, 2013.
