A víz alatti város

Mészöly említi egy interjúban – már nem is emlékszem, beszerkesztettem-e a Napkút által kiadott, reprezentatív kötetbe (huh! jó felütés, nem?) -, hogy “a franciáknak” minden “a kisujjában van”; könnyedén, szinte rutinból írnak prózát, mi, magyarok, vért izzadunk minden sorért.

Van ebben valami. Emlékszem, a magyar próza egyik mérföldköve (még szófordulat, mindjárt a második bekezdés elején!), az Emlékiratok könyvének angol nyelvű kiadása (Nádas Péter munkája, “már akinek ez mond valamit” – hogy én ma milyen lapos vagyok; mint egy taposóakna!), sokszáz példányban hevert, raklapon, egy torontói könyváruházban, jelképes véelárért. (Magyar irodalom iránt elfogult amerikai irodalomprofesszor ismerősöm is vontatottnak találta.) Ezzel szemben: a kanadai próza fordulatos, problémáaszerkezete áttekinthető – és számunkra, mégis, üres, mintha elhagyott állomásépüleben profi módon pávának maszkírozott házityúk kóvályogna.

Miért? A problémaszerkezet nem minden, de fontos. (Nyilván az sem jó, ha végképp elenyészik a burjánzó sorok közt.)  “A kis vidéki kávéházban öt katonatiszt szórakozott. (…) Már két hete voltak az állomáson, s alig várták, hogy továbbmenjenek.” Lovik Károly válogatott kötete letölthető a MEK állományából (mek.oszk.hu/export/hunmarcs/hunmarc2315.html), A néma bűn című novella a pdf dokumentum 152-157-ik oldalán található. Bevallom, a Nyugat körüli/ környéki kispróza számomra – minden túlírtsága, nehézkessége ellenére is – aranybánya, talán azért, mert kísérleti irodalomként olvasom. (Ezt most nem fejtem ki.) Lovik munkájt tehát nem véletlenül választottam, kiemelve az első bekezdés első és utolsó sorát.

Mi az unalom? Mi következik abból, hogy egy helyiségben unatkoznak? Nyilván az, hogy valami történik; vagy az odabent tartózkodókkal (és ugyan mi történhet öt katonatiszttel?! most akkor párbajozni fognak?! szerencsére nem….); vagy mással történik valami, valakivel, aki bejön. Lovik ezt a megoldást választja, persze: “Az újonan érkezett vendég valami telekkönyv-vezető vagy adóhivatali írnok volt.” Ez a megoldás már-már konvencionálisnak tűnik, annyira jellemző; Lovik (az akkori) társadalom domináns rétegeit idézi meg, a hivatalt és a katonaságot (hol van már a klasszikus-adminisztratív állam!); ez az ember persze “alacsony”, aki “amint este bejött a cukrászdába, rendesen egy pohár tejet ivott meg”.

Ez a pohár tej jelzi, hogy Lovik író. Igazából nem következik belőle semmi. Nyilvánvaló, hogy a jellegzetes, balek-figurával a tisztek majd tréfát űznek; a tréfa sem valami ötletes, leitatják, és a hajába hátul tollbokrétát tűznek. A problémaszerkezet szempontjából nyilvánvaló, hogy kell még történni valaminek. Nos, ezen a ponton Lovik erőltetett. Hazamegy, kiderül, a gyereke beteg, és még azon az éjjelen meghal. (“Ön férfi, nyíltan fogok beszélni”, mondja az orvos.) Nehéz eldönteni, hogy ez tényleg tragikus mozzanat, vagy akar tragikus lenni. (Ez a kor még értékeli a tragikumot.) Lovik munkája az a minden rossz, amiben van valami jó. A haldokló gyerek ugyanis a halottaskocsit húzó ló bokrétájának látja az apja hajában maradt tollbokrétát. Burián, az apa nem tud a bokrétáról; azt hiszi, a fia félrebeszél; a fiú meghal, a bokrétát az orvos eltünteti, tehát később sem derül ki számára, hogy a fia a valóságot látta; ez a becsapás viszont a tisztekben már bűntudatot ébreszt.

A bűntudat megfoghatatlan, és kevéssé értelmezhető. Egy tiszt, egy hadnagy próbál bocsánatot nyerni Buriántól – de mivel nem tud a tréfáról, úgy érzi, nincs miért megbocsátania. A bűnt nem lehet kimondani (jó tehát a cím). A megfoghatatlan bűn megidézése plasztikusan erős. “A hadnagy csöndesen ballagott haza az országúton. Érezte, hogy egy néma bűn véget vetett gondtalan fiatalságának, bűn, amelyért senki meg nem fizet, amelyért gazembernek nem tartanak, de amely végighúzódik egész életünkön, s jobban fáj, mintha a testvérünket vesztettük volna el.”

Túlexponált írás? Egyfelől igen, de vadhajtásai mintha egy másik, dúsabb televény anyagában gyökereznének. Sem prózában, sem versben nem szeretem a “fordulat” kifejezést. A fordulat nem visz előbbre; igazából nem visz sehova. Meztelen, erotikamentes változás. A probléma viszont erotikus. Vonz, gazdagít és nem enged kielégülni.