Akkori-mostani énünk (többesszám!), ezek a reflexiók kegyelemkenyerén tengődő emberek, ma már leginkább mazsolázni szeretnek, és kiváltképp azt, amikor édes aszúszőlő-maradék tapad az ínyükre, és azt nyelv-heggyel szükségeltetik onnan kimozdítani. Az alábbi szőlőszem-maradékot, melyet énünk az első fóló (lásd: Előszó az olvasóhoz, in: Inka utazás, vagyis Arnold Sobriewicz gentlemen úti breviáriuma, Bp., 2000) gazdag leletanyagából bányászott ki, senki ne tekintse politikai propagandabeszélynek.
– Szerencsétlen ötlet! Csak annyit mondhatok, szerencsétlen! Olcsóért szereztünk volna juharantilopot, nagybátyám sógornőjének a fia a számvevő bizottság elnöke, mondom, szinte ingyen… nem olyan erős, mint a vízibivaly, de teherhordásra épp olyan jó, igaz, kicsit le vannak soványodva, de az esős évszakban megszívják magukat, mint a szivacs, öröm lesz nézni, hogy kigömbölyödnek…
– Hallom… khe… megvásárolta a felszerelést… khe… de azokat a juharantilopokat… khe…. hát elment az esze, fiatal barátom? Tekintse atyai jó tanácsnak…
– Nézd meg: fölbontják! Fölbontják a postát, de én szóltam előre: itt, ni! Ezen is látszik, gőz fölé tartják, meglágyul az enyv, aztán vissza lehet ragasztani… De engem nem csapnak be! Itt: lifeg! Megmondtam: ezekkel vigyázni kell, most persze tudják, hogy mennyi van a bankszámlánkon bérköltségre és orientációs kiadásokra, de ez még nem jelent semmit, minket nem szorítanak sarokba…
– … azt hiszem, ez a készülék igazán minden igényt kielégít, a mai időkben egy lépést sem lehet tenni, társ a vészhelyzetekben, ezért az árért igazán kedvezményes, és van itt egyszerűbb és olcsóbb, nekem is ilyen van, magába foglalja a biztosítás árát is…
– Khe… én mindenben segítek, khe… a pályázati összeg kereteiből… ha kicsit olcsóbban ki lehet hozni, ugye… örülök, hogy megértjük egymást. Maga igazán jóravaló fiatalember, jelezni fogom…
– Ide kellett volna a helyszámot, ide a FRIOR kódot, ez most már nem megy el, a késedelmi kamatot jóváírjuk a március havi elszámoláson…
– … igaz, nem a legmodernebb, de ennyi pénzért! Barátom, ennyi pénzért, csak nem gondolod! Csótányok pedig mindenhol vannak, ne felejtsd el, a trópusokon…
– Nézze, Gizike, a teljes leltárat szeretném összeállítani, tudni akarom, hogy milyen készletapparátussal rendelkezünk, az előreláthatóság és az áttekinthetőség végett, a lap tetejére legyen szíves fölírni:
1. sz. Rovancs: az expedíció felszerelési tárgyainak tényleges leltára
úgy, aláhúzni, a darabszámot egyelőre nem tüntetjük föl, majd később jelezzük, diktálom,
abálóüst, abszint, acélvas, aggregátor, arcborotva, áfonyadzsem, ágykabát, ágykamra, álcaháló (repülő rovarok gyűjtéséhez, zárójel bezárva), bandázs, balta, bárca (rovargyűjtési engedélyt igazoló szelvénytömb) –
ide írja oda, legyen szíves:
beszerzéséről a konzulátus térítésmentesen gondoskodik – bárd, bárdnyél (tartalék), bársonystáfli (ajándék), bivalynyereg, bivalyhám, bivalypecek, bőrbekecs, bőregér (postagalamb helyett, kalickában), bútorfény, cakkozókés, celofán, cékla (konzerv), célszalag, cigányfúró, cukorrépamelasz (takarmány), csapóvas, cserény (ágykamra helyett), csibilámpa, csigapor, csimpolya (bennszülött hangszer, ajándék), csoki (rumos, kávés, fehér, konyakmeggyes, sport, balaton, duna, marcipános, mogyorós, rizses), csőkulcs, demizson, dióháló, dirndli (ajándék), dohányaszaló, dohánypác, dohánysodró, dohányvágó, ejtőgép, éjjeliedény, ék, ekevas, eketaliga, ékkő, fakalapács, faláb, fándli, farkasgúzs, fejőszék, fogpaszta, fokos, fonnyasztó, fürdőszivacs, galvánelem, gnúperzselő, gumikád, gyökérkefe, gyapjúzokni, hajmosópor, henger, hitesbélyeg, homokóra, hósapka, hurok, húscsipesz, húsdaráló, húslé, iga, íjhúr, izzasztó, járomfő, járomszeg, jatagán, játékkártya, juhgomolya, kalendárium, kakaó, kantár, kénpor (borkén), körömcipő, kvasz, lápisz –
hogyne, természetesen kis ,,l”, nem, nem betegség – gyógyszer,
lókasza, mellpor, méhfogó, méhkeret, mézpergető, nyereg, nyeregkápa, nyeregpárna, nyeregtakaró, olvasólámpa, olvasószemüveg, ördöglakat – nem, nem a gyerekjáték, az igásállatok lábára kell, más szóval béklyó –, pacsmag, parafa sisak, pelerin, prézli, puskatok, puskavonó, puskapor, rajzgép, ráspoly, riadókürt, só, szaru, szügyhám, tintatartó, tollhegy, üveggolyó – zárójelben: (ajándék) – igen, majd kaphat egyet, legyen szíves: viharlámpa, wellington-bakancs, Winchester – nagybetűvel legyen szíves –, zárrugó, zseblámpa, zsebtelep –
– … a zárrugó is: minek? Kétszáztizenhét darab? Kiosztjuk a bennszülöttek között – de van ott egyáltalán zár? A dzsungelben? Hósapka? Pejot úr rokonától, gondolhattam volna, kedvezményes áron, ajándék… idejekorán meg kellett volna szabadulni a fickótól, már így is késő…
– … ne aggaszd fölöslegesen a tanár urat, nyeregkápával például jól állunk, nyeregtakaró is van, igaz, tevenyereg, a só pedig megbecsülhetetlen érték ezen a vidéken. Csak amit sóból kiárulunk, azon veszünk egy kisebbfajta birtokot, a földjegyet most olcsóért lehet szerezni, most a kutyának sem kell, azon gazdálkodni fogunk, a denevérek kalickáját kialmozzuk, a guanó elsőrendű szervestrágya, zabot vetünk, fölszaporítjuk a juharantilop-állományt…
– … ezzel a trágyát megsokszorozzuk, máris trágyanagyhatalom vagyunk, a föld zsírján gyümölcsöst telepítünk és dióültetvényt, innen az Ipolyig, a diót az Ipolyon szállítjuk Ausztriába…
– Igaz, a szerszámok megvannak: szügyhám, járomfő, járomszeg, ekevas, eketaliga, lókasza (a juharantilop után is be lehet fogni), kantár, bivalyhám, bivalypecek, az állomány egy részét kiáruljuk, versenylovakat veszünk, a rengetegben gnút fogunk tartani, a gnú bikmakkon megél…
– …gnúperzselő, húsdaráló van, a darált húst eladjuk, a vasúttársasággal lépünk szerződésre egy kiváló színvonalú utasellátó működtetésére, az Illúzióval leszámolunk, a saját fasírtunkkal látunk el minden zsemlét…
– …a hasznon erdőt veszünk, vadásztársaságot alapítunk, vadgazdálkodunk, hurok, csapóvas: van, a hársasban méhészkedünk majd, a méhészetet villamosítjuk, a pergetést, a kaptárkészítést, az anyanevelést mind villamos energiával működő gép végzi, ha a villanyszolgáltatás szünetel, ott az aggregátor, meghonosítjuk Inkában a dohánytermesztést…
– A dohányszárítót a legmodernebb tervezők között meghirdetett győztes pályamunka alapján építjük fel, nem ám fűrészelt gerendából! bárdolt gerendából, ahogyan régen volt, negyvenöt előtt, bárd, tartalék bárdnyél: van, a pontosan elkészült illeszt
ékekből mi magunk rakjuk össze az épületet, fakalapács, ráspoly, cigányfúró: van, először kicsiny, első osztályú szivarkákat gyártunk, melyekkel megalapozzuk hírnevünket és kialakítjuk termékeink imázsát a dohánypiacon, de az eladás körét fokozatosan egyre szélesítjük…
– Hogyne, természetesen, a kutatás, a tudományos munkásság a szemünk előtt lebeg, van itt ejtőgép és galvánelem, álcaháló és parafa kalap…
– … a bársonystáfli és a dirndli: nőiruha-szalont nyitunk és megalapozzuk…
– … megszilárdítjuk…
– … elterjesztjük….
– … fölvirágoztatjuk…
– … elmélyítjük…
– … gyarapítjuk…
Az expedíció ezzel a legutolsó kérdéssel kezdődik. Olyan ez, mint a szükséges felszerelés számbavétele, a rovancs. Különös alakú tárolóedények, hálók, gyűjtőkalickák, tábori konyha, méhfogó (tévedésből), felfújható gumikád. És fegyverek. Közelre és távolra hordó, golyós és sörétes, elöltöltős, ismétlő, automata, gumilövedék, könnygáz, baseball ütő, kisbalta. Tíz évvel ezelőtt, az Inkaváron bérelt gyülekezőhelyen a fegyverek számbavételéig el sem jutott – csak a légpuskákat akarta észrevenni, a gyerekeknek szánt mézesmadzagot, melyet némi eufemizmussal tudata a játék kategóriájába sorolt, és most, a szemlélet újraformálása, az értékek átértékelése során, mely olyan rohamosan kezdődött tudatában, mintha egy Niagara zúdult volna a koponyáján keresztül, észrevette a fegyvert is a jelenségek mögött, a hatalmi játszmák eszközeit és mozgatóit, és megértette, hogy magasabb szintre jutott: már valóban az óceánt látja, az imbolygó, szürke tömeget, a távolt.
Hiszen mi magunk vagyunk az! Nézés nincsen néző nélkül. Mi magunk vagyunk az a bizonyos, hajszálfinom rajzolatokkal teljes célkereszt, épp ez a bökkenő. A látás rajtunk folyik keresztül, az érzékelés Gangesze, Nílusa, Donja vagy Amazonasa (és még sorolhatnánk néhány nagyobbacska folyót, gyengén látók említhetik az Ördög-árkot vagy a Paprika patakot). A látvány keresztül ömlik tekintetünkön, s hogy a hab szennyéből épp mit emelünk ki és fel figyelmünk előterébe, pisztrángot, szemetet, dinnyehéjat vagy aranyrögöcskét, az már igencsak esetlegesnek tűnhet; holott mi bánthatna jobban, mint az esetlegesség? Uralni figyelmünket, mi lehet ennél magasztosabb cél? És mi lehet annál megalázóbb, mint saját múltunkban felismerni saját vakfoltjainkat? Vájkálni az időben – bátrakra valló, kemény munka, önmagunkon végzett csontkovácsolás, lélekszabászat, pszichoanalízis. Hát zubogjon csak az a látvány, az idő, az emlék, árassza ez a titokzatos gépezet magából… Bátraké a szar, öntse!