Íróiskola kategória bejegyzései

Íróiskola, irodalmi akadémia, versírás, prózaírás, tanácsok, ötletek, műhelygondok.

A megtört verssor II.

A sortörés tehát mindenképpen vizuális embléma: hiánya mintha eltörölné azt, amit poétikának, és előhívná azt, amit retorikának nevezünk. De láthatjuk, hogy nem önmagában, hanem a nyelvi konstrukcióval, illetve a nyelvi konstrukción alapuló ritmikai szólammal együtt érvényesül! Nézzük az eredeti szövegeket:…

Kategória: Archívum, Íróiskola | Címke: , , , , , | Szóljon hozzá most!

A megtört verssor

A hetvenes évekre kialakult valamiféle, leginkább neoavantgárdnak nevezhető költői köznyelv, nevezzük így: a szabadvers, és ez a verstípus csaknem teljesen uralni kezdte a korabeli irodalmi sajtót; vonásai felismerhetők a legkiemelkedőbb munkákban csakúgy, mint az epigonok versezeteiben. Alapos áttekintését e kötetben …

Kategória: Archívum, Íróiskola | Címke: , , , , , , | Szóljon hozzá most!

A jelenet és a tragikus fogalma

A jelenet fenti értelmezésével egy, az irodalmi szöveghez való sajátos viszonyt vázoltam, és ezzel lényegében kiléptem az olvasás mint magyarázat és értelmezés struktúrából. A költemény ebben az értelemben úgy is meghatározható, mint egy olyan metafora, amely saját létrejöttére – az …

Kategória: Archívum, Íróiskola | Címke: , | Szóljon hozzá most!

A természetes névadás

A jelenet szerkezetének kérdését az imént kimondatlanul összekapcsoltuk az eredeti avagy természetes névadás kérdésével: feltettük, hogy a vers szerzője megnevez – ha nem is egy személyt, de – egy jelenetet, és úgy tapasztaltuk, hogy nincsenek pontos szavai a megnevezésre – …

Kategória: Archívum, Íróiskola | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

A Meduza

A Meduza a három Gorgó egyike az antik mitológiában, aki ránéz, kővé változik. Elsősorban Perseus történetéből ismerjük, aki a levágott Meduza-fő segítségével szerzi meg kedvesét, Andromédát – a rivális Képheust kővé változtatja.
Weöres Sándor kötete Meduza címen jelent meg 1944-ben. …

Kategória: Archívum, Íróiskola | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

A szerzői álca

Sőt, az is megeshet, hogy a szerző éppen az önmeghatározásnak álcázott aktivitás mögé rejtőzik el. Nézzük Marsall következő szövegét:

Dal

Vagyok baglyas hajú
setét Nagyapó-ház
füstölgök merengek
papírlap-szemekkel

Vagyok tüskésbőrű
szikrás Boszorka-ház
mint döglött sündisznó
megszórva cimettel

Vagyok sárga vizes…

Kategória: Archívum, Íróiskola | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Az “allegorikus” én

E sorozat bizonyos fejezeteinek tanulsága az is lehetne, hogy a költő őrült. És legyünk őszinték, akadtak korok, melyek szerették a költőt őrültnek tekinteni; sőt, bizonyos korokban a költők is szerették őrültnek tekinteni magukat. De az őrültségnek a harmadik fejezetben leírt …

Kategória: Archívum, Íróiskola | Címke: , , , , , | Szóljon hozzá most!