A Székelyföld júliusi száma első oldalon hozza Gáll Attila versét.
MESSZE A GYEREK S AZ ASSZONY IS VELE
a konyha gázrózsával ámít,
felteszem, ma ihatok bármit,
ha messze a gyerek s az asszony is vele.
végtelen matatás, eleje s vége sincs a napnak,
tegnap óa hallom, ahogy laknak
alattam, s kisuhan a lelkem, csak egy percre,
csak egy ártalmatlan szóra,
végképp nem tudom, harcra, porozóra
indul,
vagy egyszerűen itt hagy, magamnak, egy percre.
laknak alattam, feljönnének szerre,
de…
A "de" után a "szomszéd", a "pofázó" idegen közeg nyelvi-verbális megidézése következik – de milyen előzmények után? Újabban mániám, hogy versben, prózában is a felütéseket nézem. Ha felütés megfog, követem az írás problémaszerkezetét: mi és hogyan valósul meg a beígért nyelvi univerzumban a felütés bemutatkozása után. Gáll első sora találó, szép antiromantikus sor. A romantika ugyanis a köznyelvben ma leginkább nem irodalomtörténeti-szellemi korszakot jelöl, hanem negédes, hamis érzelmet és pátoszt, puhatáblás-erotikus szerelmesregényt és pirospozsgás naplementét. Ám "a konyha gázrózsával ámít" felütés eredményesen játszik ezen beidegződés ellen, a rózsacsokor hangulatát és illatát is ellensúlyozza a gázszag, amely a távhőközlés és energiafelhasználás hatvanas-hetvenes években elterjedt eszközekén kart-karba ölt a lakótelepfejlesztési koncepciók lakhatalan blokkházaival. Erre a felütésre váratlan szó csattan: az "ihatok". A protoszemantikára érzékeny elemző műszere e ponton izzani kezd. Az ihatok ugyanis – a fent idézett sor után – erős hívószót konnotál. Az "illatok" mint hiány, ki nem mondott, de logikailag hiányzó jel helyett az ivás ezen, feltételes alakja áll itt. A vers protoszemantikai mezejében szociálisan-referenciálisan mély jeladás tűnik fel. Nem jelentés, hanem jeladás; hiszen a nem-jelölő mező felől érkezik. A blokkház, az ivás, és a természet illatának hiánya (illata ugyanis, figyeljük meg, a természetes dolgoknak van): számomra ennek mély lokális vonatkozásrendszere van. Nem csak azért, mert az ember, ha átjön a Királyhágón, iszik egy deci pálinkát; nem csak a világhírű román lakótelepek és a székely falvak tökéletes kontrasztja miatt – ezek logikai érvek, és ezért nem elégséges érvek – hiszen a protoszemantikai mező nyitott a tudattalan tartományok felé.
A verset már csak megerősítésképpen olvasom tovább. Gerincében a "harcra, porozóra /indul", és az erre felelő "percre" (a harcra magas hangrendű párja a "porozóra" kemény p-betűjével), illetve a "szerre" kétértelműsége (nem vagyok drogélvező, de a szó köz-pesti jelentése előbb jut eszembe, mint régi használata). A vers második, befejező szakasza széttartó. Széttatását nem hiánynak érzem, semmi sem kelt vágyat bennem zárt, feszes forma, harmonikus koncepció iránt. Lehet, hogy el sem olvasom. A széttartás bennem folytatódik, ez is a megtalált felütés hatása.
