Felismerés, mára

Negyvenéves vagyok, és kritikusként egész életemben – vagyis szellemi eszmélkedésem idején – a költészetről írtam. Állásponom sokszor változott ez alatt az idő alatt, ezért a nagyon határozott kijelentésekkel óvatosan bánok: úgy kezelem őket, mint egy-egy, fejlődésben levő gyermeket. Nem mondom, voltak általánosabb tanulmányaim is, melyekben érintettem a kritika vagy irodalomtörténet-írás általánosabb kérdéseit is, de minden elvi kérdésem a költészet kapcsán vetődött fel. Nem volt ez részemről szándékos odafordulás. Azzal foglalkoztam, ami érdekelt. Talán azért, mert úgy érzem, a költői nyelv kérdési körül csoportosulnak azok az általános problémák, melyek világban való létünkre vonatkoztathatók. Mintha itt tömörödne nyelv, retorika, gondolkodás nehéz anyaga; és a költészeten kívül minden más nyelvhasználat felhigított, gyengélkedőknek szóló megszólalás volna, könnyű és világos, mint a felhigított tej.