Ritmusokrul, gyökerekrül

Milyen szépen egybesimul költészet és matematika! Nem Pithagorasz bűvös arithmiájára gondolok, nem is földöntúli, titokzatos misztikára – a költőről, ha kérdezik, egy felületes karikatúra-rajz kering a köztudatban, a munkahelyi folyosókon, az iskolai padsorok alatt. "…minek számlálja ujjait gagyogva?" – veti fel Weöres a Merülő Saturnusban, abban a kötetben, amelyben ritmikai próbálkozásai, eredményei leginkább tematizálódtak, és költészete mély repedésként nyílt meg az archaikus felé. A költő, ahogy ujjait számlálja… micsoda felületes, mégis mélyen ülő kép ez a nyelvi ritmikáról! A pásztor, a pap, a király után elűzték a költőt, állítja Weöres. De vajon hová? A költészet menedéke a nyelv (lásd az idős Heideggert, ismét). "Elvették nyájamat." A közösségi költészet e siraloménekére különös módon rímel a Merülő Saturnus kötet kevésbé kiemelkedő, ám elgondolkodtató verse: az Óda a kispolgárzoz. "Mikor a pásztornak, szántóvetőnek / gyökere már nincs / a fenol és töf-töf korában…" 

Kategória: Archívum | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!