Folytonos, meg-meg újuló öröm: nem nézni szembe a halálfélelemmel! Azzal, hogy minden pillanat utolsó lehet – természetes, emberi önvédelem.
De törékeny.
A váratlannal, a nem remélttel, a bal-esetettel nem számolhatunk. Épp ezért az kiszámíthatatlanságában van jelen. És milyen könnyen kizökkent közönyünkből, ha a váratlan az életünkbe toppan, és keresztűlhúzza terveinket! (Már be van fizetve a nyaralás Máltán stb.)
—
Dosztojevszkij a vesztőhely előtt. Biztosra vette, hogy kivégzik, ezért komolyan vette a számolást: hány perce van még hátra. A kegyelmi ítéletet a kivégzőhelyen olvasták fel. Eláradt benne az életöröm, na jó (szójáték: érett öröm:-)
Kivégzésre várva élni, úgy, hogy biztosak lehetünk, nem lesz kegyelem, nem lesz hosszabítás.
—
A nagy ember jegyzetet, aforizmát ír, mert fontosnak tartja magát. Csak azért nem írni jegyzetet, nehogy egy gesztuson keresztül a nagy emberhez hasonuljunk? Akkor viszont bele kell törődni a jegyzet nélküli szétforgácsolódásba.
—
“Az emberi tartás, amelyet a klasszikus zene kifejez, mindig ugyanaz, mindig ugyanazon az életismereten alapul, és mindig ugyanarra a fölényre törekszik a véletlennel szemben. Amit a klasszikus zene kifejez, ezt jelenti: az emberlét tragikumának tudata, az emberi sors elfogadása, bátorság, derű.”
Idézet Josef Kecht-től, Hesse Üveggyöngyjátékából.
—
Mészöly jegyzetei: sajtcédulák, műbőr kötéses kockás füzet, lejárt határidőnaplók. Motívumok: ld. A pille magánya stb.
