Bármiféle szakmai kurzuson lehetetlen lenne a mellett érvelni, hogy az olyan tanár, mint az (akkor épp) József Attiláról elnevezett ciszterci gimnáziumban oktató „Zebi” tanár úr ideális tanár személyiség lenne – sőt, azt hiszem, garmadával kerülnének elő ez ellen szóló érvek. A tanár úr ugyanis autoriter volt, szeszélyes, kiszámíthatatlan és követelő, és ezeket a tulajdonságait bizony nyögtük osztályfőnöksége négy éve alatt.
Ellenben. Ez alatt a négy év alatt voltam először Erdélyben (még „csau” időben), osztálykiránduláson, a Házsongárdi Temetőben Kányádi kalauzolt (ezért ránk szállt a Securitate, követtek minket és a határon szétszedték a túristabuszt). A legkülönfélébb kulturális élmények, hatások, sokkok, osztálykarácsonyok értek Z. tanár úr jóvoltából (meghívott előadóként szerepelt nálunk Jelenits tanár úr és Baránszky Jób László), és ezek, ma már látom, világszemléletemet, kulturális tájékozódásomat máig meghatározák. Hamvas Béla Világválság című, megszerezhetetlen füzete negyven példányban osztályunk birtokába került, tanári ajándékként, őrzöm. Őrzöm továbbá a József Attila összest, „Légy a fűszálon egy pici él / s nagyobb leszel a világ tengelyénél – Mindig jelenlétéért, Z.” beírással. (Abban az évben egy napot sem hiányoztam.)
Ady és Németh László voltak a kalauzaink. (Ady jelentőségét például különös módon Németh verstani tanulmányából értettem meg.) Ha jól emlélkszem, Németh a Nagy család című darabjában magam is szerepeltem – csapnivaló színész vagyok, ezért ezt pl. próbálom felejteni. Világkép? Hozáállás? Attitűd? Tanár úr „módszere”: különböző helyzetekbe állított minket. Volt, akinek ez bevált, haladt, tanult – volt, aki kipörgött (de persze mind dacosak voltunk, hiszen kamaszok). És persze, ott volt e mögött az a bizonyos kapcsolatrendszer. (Egy anekdota: nem mentem el első angol felvételimre, elnéztem az időpontot. Amikor csalódottan bolyongván az üres épületben végre felleltem a tanulmányi osztályt, az ott dolgozó hölgy jelezte, hogy „jövőre, újra, ugyanitt”, és keresni kezdte irataimat, hogy azonnal vissza is adja, ne kelljen később postáznia. Közben (nehezen kerültek elő az iratok), beszélgettünk. Kiderült, hogy „Jóskás” vagyok. Megemlítettem a Tanár Úr nevét. A hölgy rám nézett. „Tudja, hogy ez jó ajánlólevél? Jövő héten jöjjön el pótfelvételire.”)
Még két kiemelt, emlékezetes mottó (zárszónak): „Az elejtett kő lefelé esik / ne egyezz bele a világba.” (Rákos Sándor) „Kínzókamráid, világ, vállalom.” (Nagy László)