A ma alternatívnak tekinthető ökonómia, úgy tűnik, a társadalom alapsejtjét jelentő család önnfenntartását, vagyis ökonómiáját alapvetően meghatározta. Ezért a történeti múltban alternatív ökonómiáról nem is lehet beszélni, csak családi – vagy általános – ökonómiáról. Ez, hogy úgy mondjam, a gazdálkodás horátiusi szemlélete. Az ókori város sokkal inkább családi ökonómiák – családi gazdaságok, műhelyek, vállalkozások – laza kapcsolata, mint közigazgatási egység, melyet fokozatosan bizonyos, konkrét funkcióval rendelkező közintézmények, illetve összetettebb szerveződést igénylő tevékenységek (hadviselés, kereskedelem) fokozatos kialakulása jellemez.
Amikor történelmi képződményeket vizsgálunk, a legnagyobb problémát az okozza, hogy egyes jelenségeket (ezeket nevezzük mondjuk „adatoknak”) milyen formában alakítsunk tudatunkban tényekké az értelmezés során (ld. Erről bővebben Hyden White: A történelem terhe). Olyan ez, mint amikor a régész néhány, eredetileg kör alakban elhelyezkedő karó lenyomatát találja meg az ásatás során, a kör közepén tűzhely nyomaival. Az állattartással, földműveléssel, harcászattal, kézművességgel rendelkező sztyeppei kultúra „működését” e néhány lenyomatból kell rekonstruálnia. (László Gyula példája.) Milyen nyomot hagy a szóbeli kultúra (énekek, vallási és jogi hagyományok, a kultúra működtetésével kapcsolatos „know how”) a talajon??? Vagy akár a gazdag öltözék-, textil és ötvösművesség? A történeti szempillantás ezért szükségképpen feltevésekkel dolgozik, és ennek mindvégig tudatában kell maradjon. De a feltevésekről sem mondhat le, ez megint aránytévesztés volna. És a történeti szemlélet dolga éppen az arányok latolgatása.
valamiféle alternatíva, hanem az emberi kultúra gazdálkodásának elemi módja, az ókori, városi gazdaságoktól fogva lényegében a tizenkilencedik századig működött és fejlődött, függetlenül az alkalmazott technikáktól. Azok a gazdálkodási technikák, amelyek általánosságban a tizenkilencedik századra váltak meghatározóve, ehhez a stabil hagyományhoz képest jelentenek alternatívát – és most, az egyre szaporodó és mélyülő válságok idején, egyre inkább megkérdőjeleződik ezek fenntarthatósága. Egy szellemes nevelési regény (Daniel Quinn: Izmael, hu.wikipedia.org/wiki/Izmael_(k%C3%B6nyv) ) egy olyan vonalacskával érzékelteti, amely lényegében egyetlen, töretlenül egyenes vonal (ez annak a gazdálkosási formának a története, melyet én alternatív ökonómiának nevezek), és ebből a vonalból egy rövidke, eltérő vonalka áll ki. Ez a pici, elágazó vonalka az újkor története.
(Képek: 1. Az ugariti ábécé (ez első írott ábécé, amiről ma tudunk); 2. Ugarit (Szíria) látképe; 3. Ugariti írásos agyagtáblák)
