Barbárok jönnek

Nem naplót írni! Megállni, hogy ne legyen napló.. „A lényeg ugyanis mindig megfoghatatlan marad belőlünk” – olvasom L. Cs. mondatát. A napló, állítja, szükségszerűen más képet fest magunkról, mint amilyenek vagyunk; holott a szándék akár őszinte, mármint a vallomásé – ez ám a bökkenő, „Harminchat éves koromban még mindig nem tudom, hogy zsugori vagyok-e vagy nagylelkű, mértéktartó vagy torkos” (André Gide).  Naplót tehát: nem! Lényeg, vallomás: nem! (A megfoghatatlan: itt már elhúzta a száját, mert ha misztikus alkat nem is volt, ebben azért, talán valami, hm… Ha nem is lényeges, de izgalmas…)

 

Könyvheti könyvek, az utóbbi napokban, rogyásszám, köztük egy a saját fia-borja, újra ott ül majd a Vörösmarty téren, mint kétezerben, mennyivel más súlya volt ennek akkor, mennyire más volt a nehézkedése, máshogy nyomta a feneke a fehér pilleszéket… Nem baj, nem panasz. A barbárok jönnek, végre itt vannak a közelben. Elmondom majd, hogy merre járnak éppen.