Az utóbbi tíz év oktatásmódszertanát alapvetően a technológia határozta meg. A TECHNOLÓGIA nemcsak lehetőségeket teremt (kommunikációs lehetőség, tájékozódási lehetőség, információszerzési lehetőség, szórakozási lehetőség, ismerkedési lehetőség stb., stb.), hanem megismertet saját logikájával, saját működésével. A TECHNOLÓGIA önmagában nem jó és nem rossz, hanem valamilyen, vagyis olyan törvényszerűségeket követ, amelyek a világnak más szerkezetére nem jellemzők, hanem csak a TECHNOLÓGIA szerkezetére; és ezért pusztán alkalmazó használata is egyfajta, sajátos tudás szerkezetét közvetíti (és ehhez még nem is kell a programozás, a programnyelvek logikájáig leásnunk).
Az eLearning kezdettől fogva érzékeny a TECHNOLÓGIÁRA, hiszen bizonyos szempontból annak gyermeke, a TECHNOLÓGIA hozza létre, inspirálja, határozza meg. De a gondolkodásmód, amely a TECHNOLÓGIÁT létrehozta, nem a tudás megszerzésére, hanem a TECHNOLÓGIÁRA irányult: mintha a még több TECHNOLÓGIA lenne a cél, és nem a tudás. A módszertani meggondolások, amelyek a korai eLearning mögött állnak, alapvetően behaviorista és kognitív meggondolások voltak: nézd át, ismételd, rendezd struktúrákba és teszteld. Ám ezek a meggondolások hiányérzetet keltettek. Ezt persze pozitívan is meg lehet fogalmazni: a TECHNOLÓGIA feladat elé állította a MÓDSZERTANT.
Gondoljunk egy jellegzetes vállalati tréning szerkezetére. Tanulási célok, prezentáció, ismétlőkérdések, teszt. Akkor, amikor a tudás célja elég jól behatárolható, vagyis elég szűk (például egy termék vagy eszköz ismerete a cél), ez a tréning megfelelő. De mi különbözteti meg a tréninget a termékismertetőtől vagy a felhasználói kézikönyvtől? Jóformán formai apróságok!
A konnektivizmus szemléleti újdonsága: komolyan számol az INSPIRÁLÓ TECHNOLÓGIÁVAL.
A tudás hatalom, véli a közbeszéd, de senki sem ismeri sem ennek a hatalomnak a természetét, sem megnyilvánulásának módját. A módszertanok vakfoltja: nem venni tudomást arról, hogy a tudás önálló életre kelt a TECHNOLÓGIÁBAN, a tudás már nem a hivatalos oktatáson, az intézményen, a könyvtáron keresztül jut el a személyhez – illetve ezeken keresztül is, de ezek is A HÁLÓZAT csomópontjai –, hanem A HÁLÓZATON keresztül, amelyet a személy mozgat, alkalmaz, értelmez és manipulál. A halózati tudás: manipulációs tudás, kapcsolatokkal, adatokkal, ismeretekkel, képekkel, hanggal, látvánnyal kapcsolatos manipuláció. A tanulás a kapcsolódások eredménye, az, aki tanul, kapcsolódik a tananyaghoz, kapcsolódik önmagához, kapcsolódik a szakértőhöz, a könyvtárhoz, a tudástárhoz, az információhoz, kapcsolódik a kapcsolathoz. Az internethez való kapcsolódás: a kapcsolatok kapcsolatához való kapcsolódás.
Ha a tudás tényleg hatalom, miért nem akarják tömegek a tudást, a hatalmat a tudáson keresztül? Lehet, hogy az alapvetés rossz. Hatalmat, amely a jól élethez szükséges, mindenki akar. És lehet, hogy ezt valóban a tudáson keresztül érik el – kapcsolati tudáson keresztül, amelyet nem minősít az intézményes oktató rendszer. (Mintha az INTÉZMÉNY nagyon nehezen venne tudomást erről az új típusú tudásról. Vagy, ha tudomást vesz, akkor saját jelentőségét félti, rossz, mert régi beidegződésből – egy olyan beidegződésből, amely alapvetően a régi tudásszerkezetből fakad.) A személy élete mind nagyobb arányban zajlik a virtualitásban, másfelől szemmel látható, hogy már itt is kiszorulnak a valódi tudás, a valódi kapcsolat, a valódi hatalom csomópontjairól azok, akik nem tudják a tudás új szerkezetét megfelelően működtetni. A hatalom újratermeli magát, hagyományosan szocializáción, kiváltságokon és intézményeken keresztül, és már a virtuális hatalom is kezdi újratermelni magát.
Új értelmet adhat a tudás = hatalom összefüggésnek a tudáshálózat víziója. Minden tudás: a hálózatban szerzett és a hálózatról való tudás. Nincs tudás a hálózaton kívül (mert személy sincs a hálózaton kívül). De hol keletkezik tudás a kapcsolódásban? Mi közvetít információt; mi az információ viszonya a tudáshoz; mi a tudás viszonya a kapcsolódáshoz? Ha feltesszük, hogy a tudás: jel, vagy legalábbis jelek rendszereként értelmezhető, akkor hogy értelmezzük a tudást a jel szerkezetében? Hiszen a jel teste és jelentése is folyamatos mozgásban áll, a hálózat elemei közt oszcillál, a játékosok láthatatlan labdákkal teniszeznek, mint Rosencrantz és Guildenstein Greenaway filmjében. Ezekre a kérdésekre választ várunk, és a konnektivizmus nem kisebb igénnyel lép fel, mint hogy olyan gyűjtőszó legyen, amely alatt a válaszok gyülekeznek majd.
